Kerítésen innen
Lázár János keveselte a polos-üldözést, Ő a Fidesz-kullancsokat is lapátra tenné

Lázár János közszolga keveselte Orbán Viktor „nem közösség elleni uszítását”, így tette, amit a szíve diktált és a remélt szavazat-maximalizálást szem előtt tartva továbbfejlesztette a miniszterelnök listáját.

„A kullancsokat is ki kell söpörni, és a poloskákat meg ideje volna lesöpörni magunkról”
„Nekem személyesen teljes egészében elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból és az egészből, amit néhány ember ebben az országban a megteremtett lehetőségből csinál. A Fidesz nevében azt várjuk el, hogy ezt minél hamarabb hagyják abba, mert ezzel szégyent hoznak az egész közösségünkre”
– félreérthetetlenül üzent a NER oligarcháinak Lázár János a kisvárdai utcafórumán csütörtök délután. Az építési és közlekedési miniszter úgy hirdette meg a nyilvános Lázárinfót, hogy bárki bármiről kérdezheti. A fórum végén kapott is egy jó szándékú kérdést egy fideszes hozzászólótól a NER-re kapaszkodó kullancsokról. Láthatóan megtetszett a kifejezés Lázárnak, és úgy fogalmazott: nemcsak poloskák vannak Magyarországon, hanem kullancsok is.
„A kullancsokat is ki kell söpörni, és a poloskákat meg ideje volna lesöpörni magunkról.”
Ilyen az, amikor a batidai vadászkastély tulajdonosa és az évi 10 milliárdot termelő Nemzeti Ménesbirtok ura üzen az urizáló jachtozgatóknak.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Tisztogatás – szigorúan szóban, különben mi lenne a „Fidesz-krémmel”?
Lázár arról beszélt, hogy az elmúlt 15 évben a Fidesz nagyon sok embernek teremtett lehetőséget helyi és országos szinten is a gyarapodásra.
„Voltak, akik ezzel éltek, és voltak, akik visszaéltek. Azokat a NER-eseket, akik kullancs módon ránk telepedtek, és visszaéltek a megteremtett lehetőséggel, valóban eljött az ideje, hogy lesöpörjük magunkról annak érdekében, hogy a ránk szavazók bizalmát meg tudjuk tartani”
– jelentette ki. Igazságtalannak tartja, ha a kormányt kérik számon amiatt, mert egy vállalat visszaél a kormányzati támogatással,
„hívják akár Mészárosnak is”.
Lázár szerint a magyar kormány feladata, hogy lehetőséget teremtsen a magyar vállalkozásoknak, és az már a vállalkozók döntése, hogy mire költik a pénzüket. Azt ő is elismerte, hogy vannak vállalkozók, akik az elmúlt 15 évben meggazdagodtak és erősebbek lettek. Azt ugyanakkor már az intelligencia kérdésének tartja, hogy ezek a vállalkozók az előállított javakat a közösség javára is fordítják, vagy csak a saját javukra fordítják.
„Mi, fideszesek azt várjuk el, hogy akinek a magyar állam lehetőséget teremt arra, hogy pénzt keressen, a megkeresett pénzből a köz javára is fordítson.”
Lázár azt is megosztotta a közönséggel, hogy
25 éve dolgozik Orbán Viktorral, és a miniszterelnök ma is ugyanúgy él, mint 25 évvel ezelőtt. „Nincs több cipője, nincs több ingje, nincs több autója.”
Friss
- Takács Pétert már lebuktatni is ciki….
- Mennyi is az annyi? – Juszt László a teljesség igénye nélkül, de utánuk számolt
- Közéleti hírlevél, avagy a fideszes pofátlanság csúcsa – még a Gondosórán is túl…
- Nyilvánosan elérhetők az európai parlamenti képviselők vagyonnyilatkozatai
- A Tisza Párt második kongresszusa: „Működő ország” – kövesse élőben, ha van kedve…
- Így utaznak az EU-s miniszterelnökök: kormánygép vagy menetrendszerű járat? – Orbánék a fapadoson
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”