Kerítésen innen
Lázasan keresgélhet a Rogán-agytröszt a Finkelstein-jegyzetfüzetben, hogy mit lép a Magyar-infón elhangzottak után

Hétfőn este cirka másfél órás Magyar-infót tartott a névadó TISZA-elnök és Tarr Zoltán alelnök, amiben nagy súlyt helyeztek arra, hogy kilőjék a szerintük „bekészített” lejáratásukra szánt Orbán-cuccok minél nagyobb részét. Mert mégis csak ciki, -még a cél érdekében mindenre magasról tevő regnálónak is- hogy „Magyar kottájából játsszanak”, ám másrészről folyamatosan etetni kell a „fizetőképes kereslet” megtestesítőit, meg aztán már beleraktak egy csomó (köz)pénzt és most dobják ki?

Megafonék és társaik a „füstmentes Karmelitában”…
Magyar Péter „infójában” elmondta, hogy szerinte a Fidesz minden eszközt mérlegel annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a Tisza Párt indulását a választáson.
„Jogszabálymódosítással, karhatalmi eszközzel akarnak levenni engem. De ez nem fog menni, ez nem így működik”.
Állítja,
olyan információkat kaptak, hogy akár kábítószert is elhelyezhetnek az ő vagy valamelyik munkatársa kocsijában, ingatlanjába. Szerinte valójában ezt készíti elő a drogszabály szigorítása.
Ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy
sem ő, sem a közvetlen kollégái nem fogyasztanak kábítószert, és hajlandóak magukat hetente nyilvános drogtesztnek is alávetni. Ugyanezt várják el a fideszes politikusoktól is. Deutsch Tamást külön kiemelte.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Semmi nem szent….
Azt is állította, napi szinten fenyegetik azzal, hogy csak akkor tarthatja meg a közös gyerekfelügyeletet, ha eltűnik a politika porondjáról, a börtönt pedig akkor ússza meg, ha külföldre megy. Tudomására jutott az is, milyen lejárató plakátokat terveznek ellene. Ezeken az állhat majd, hogy ő Zelenszkij barátja, nem a magyaroké.
„Hiába fenyegetnek életveszélyesen, fizikai erőszakkal, sőt, kapok olyan üzeneteket is, hogy majd szexvideókat hoznak nyilvánosságra – hogy igazit, vagy AI-által generáltat, azt nem tudom -, de nem fogunk ettől sem megijedni.”
A parlament hamarosan megszavazza azt a törvényt, amely alapján megfoszthatják az EP-képviselőket a mandátumuktól, ha kifogást találnak a vagyonnyilatkozatukban. Magyar szerint ezzel a törvénnyel nincs baj, de mivel nincs eltitkolt vagyona – és többször átesett c típusú átvilágításon is -, szerinte
úgy akarnak fogást találni rajta, hogy „hamis bizonyítékokat gyártanak.”
(Ezekre nyilván kézzelfogható bizonyítékot nem mutatott, mindenesetre bármivel előáll valamilyen hatóság, egyből mondhatja, hogy az hamis.)
„Ne lepődjenek meg, hogyha külföldi széf vagy offshore számlát találnak Magyar Péter nevén.”
Ezzel szerinte jogi-politikai lejárató akciót akarnak indítani,
a cél, hogy megfosszák az EP-mandátumától.
Orbán teljes pályás „csontzene”-projektje
Magyar szerint folyamatban van NAV, ÁSZ és ügyészségi vizsgálat is a Tisza ellen, amiről hivatalos tájékoztatást nem kaptak. Azt mondta,
nem fogadnak el külföldi támogatást, de arra hivatkozva előfordulhat, hogy zárolják a számlájukat.
Noha a kormány állítja, nem módosítják a választási eljárásról szóló törvény érdemi részét, Magyar mégis tényként tálalt több módosítást, amelyek szerinte azért következnek majd be, mert „pániküzemmódban” van a Fidesz. Arról beszélt,
a Fidesz megváltoztatja a közös listára vonatkozó bejutási küszöböt (10-15 százalékról leviszik 5-re), szigorítja az adminisztratív szabályokat, hogy a Tisza indulását ellehetetlenítsék, eltörli az összeférhetetlenséget a polgármesteri és képviselői pozíciók közt, a parlamenti bejutási küszöböt 1-3 százalékra csökkenti és eltörli a győzteskompenzációt.
Magyar: jelöltállítási határidő után vadásszák le a képviselő-jelöltjeiket
Utalt valamilyen Fidesz-DK paktumra is, de a kormánypárt „kreálhat” még pártocskákat, hogy az ellenzéki szavazatokat megossza. Azt mondta, ha kormányra kerülnek, új pártfinanszírozási modellt vezetnek be: a pártok nem kapnak majd állami támogatást, a támogatóknak kell azokat eltartani. Egy másik blokkban arról beszélt, az MNB-botrányról akarják elterelni a figyelmet azzal, hogy őt bennfentes kereskedelemmel vádolják. Megismételte,
nem kapott bennfentes információt, nem követett el bennfentes kereskedést.
Visszautasította, hogy az ellene folyó vizsgálat miatt az MNB-s ügyintézőt a magánszámán fenyegette volna. Azt mondta,
a hivatali számán hívta munkaidőben, nem fenyegette, csak arra kérte, hogy adjon át egy üzenetet arról, hogy ha a Tisza kormányra kerül, kivizsgálják a jegybanki vezetők és politikusok felelősségét az ügyben. Azt mondta, áll a vizsgálat elé, és úgy hallja, a Fidesz nagy reményt fűz ehhez az ügyhöz.
„Ha véletlen ezzel börtönbe tud záratni, lelke rajta”
– üzente Orbánnak.
Került már börtönbe politikus, de szerinte ez a Tisza ellen kontraproduktív lesz, csak azt érik el vele, hogy négyötöddel győzzenek.
Magyar beszélt arról is, az EP-vizsgálat megállapította, nem ő írta alá az Ukrajnába irányuló fegyverszállítás támogatásáról szóló nyilatkozatot, de azt még vizsgálják, hogyan került oda a neve.
Újdonságok a TISZA háza-tájáról…
A Tarr Zoltán alelnökkel közösen tartott tájékoztató végén bejelentettek különböző szervezeti átalakításokat.
- A szigeteknek ajánlásként írnak egy SZMSZ-t, egy alapnyilatkozatot, készül egy etikai kódex és lesz etikai bizottság is.
- 8 regionális vezetőt neveznek majd ki – ezek fizetett pozíciók lesznek, és ezzel megszűnik az önkéntes megyei koordinátori pozíció. A korábbi beszélgetések alapján ezt már régen meg akarták lépni.
- Idővel kiválasztják majd a 106 egyéni választókerületi koordinátort is.
- A belső kommunikáció javítása érdekében hírlevelet fognak kiküldeni a tagoknak, amit a szigettagok nyomtatott formában kioszthatnak majd a településen, ahol élnek.
- Szerveznek kommunikációs tréningeket is, például asszertív kommunikációs workshopot.
- A képviselőjelöltek és a szakértők kiemelt képzést kapnak majd.
Csak úgy…
A hétfői nap híre volt, hogy újult erővel ráindult a Nemzeti Ellenállás Mozgalom, amiről nem tudni, hogy ki- és miből finanszírozza, Magyar Péterre. Ők adják a nevüket és arcukat az aznap lezárult ötletbörzéhez, aminek kiválóságaiból plakátkampányt készítenek a hozzá kapcsolódó megjelenésekkel egyetemben. Csak, hogy tudjanak arcot kötni a fenti nemes vállalkozáshoz:
Képernyőkép
Szerző
Friss
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!