Bulvár
Lebuktak a lopott luxusautók legalizálói — volt ott minden más is: fegyver, lőszer, drog
Lopott luxusautók legalizálásával foglalkozó céghálózatot derített fel a rendőrség Miskolcon, a csoport működtetőjét letartóztatta a bíróság – mondta a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vagyonvédelmi osztályvezetője budapesti sajtótájékoztatóján pénteken.
A rajtaütés eredménye húsz lopott luxusautó
Némedi Gábor elmondta, hogy a múlt szerdán és csütörtökön végrehajtott akcióban az 52 éves F. Zoltán érdekeltségébe tartozó miskolci telephelyeken húsz lopott járművet találtak, tizenegyet egyben, kilencet szétdarabolva. A nyomozás adatai szerint a kocsik alvázszámát lekaparták, az egyedi azonosítókat meghamisították, majd a járműveket összeszerelték és magyarországi kereskedéseken keresztül értékesítették.
Az ezredes az MTI kérdésére elmondta: találtak itthon eltulajdonított autót is, de főként Nyugat-Európából, Ausztriából és Németországból származó járművekre bukkantak.
Némedi Gábor arról is beszámolt, hogy a férfi ellen – főként orgazdaság miatt – több büntetőeljárás zajlik, van olyan is, amelyik már bírósági szakaszba jutott.
Az egyik autó öt fegyvert és lőszerek is rejtett
A fegyverszakértő azt állapította meg, hogy két lefoglalt géppisztoly működőképes , a 278 lőszer pedig éles. Az autóban 6,5 kilogramm kábítószert is találtak, valamint a férfi lakásán 10,4 millió forint készpénzt, amelynek eredetével nem tudott elszámolni. A szakértő szerint a lefoglalt anyag amfetamin, amelynek feketepiaci értéke mintegy 20 millió forint.
A sajtótájékoztatón bemutatott videófelvételek alapján az akciót a Készenléti Rendőrség a Terrorelhárítási Központtal közösen hajtotta végre. Némedi Gábor jelezte: a cégháló ügyében várhatóan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal fog eljárni. Az ügyben hét gazdasági társaság – köztük egy szlovák és egy német cég – könyvelését is lefoglalták.
A férfit jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsítják, és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Törvényszék elrendelte a letartóztatását.
Kérdésre válaszolva az ezredes elmondta: további gyanúsítások várhatók, mivel többen vettek részt az autók szétszerelésében, és a hazai hatóságok együttműködnek más európai rendőri szervekkel, hogy kiderüljön, voltak-e segítőik külföldön a lopásokban.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját