Connect with us

Ez a nap

A Legfőbb Ügyészség visszautasítja a politikai nyomásgyakorlási kísérleteket

polt
Megosztás

Az ügyészség visszautasítja és a jogállami elvekkel összeegyeztethetetlennek tartja azokat a politikai kísérleteket, amelyekkel egyes ügyek eldöntésért a nyilvánosság előtt alaptalan állításokkal próbálnak nyomást gyakorolni – esetenként akár fenyegetéssel – a hatóságokra.

Függetlenek lennének? Hát…

A Legfőbb Ügyészség ezt az Elios Innovatív Zrt. ügyében az Európai Csalás Elleni Hivatal által (OLAF) kiadott jelentéssel összefüggésben közölte hétfőn az MTI-vel.

Hangsúlyozták: az ügyészség tevékenységét eddig is alkotmányosan, az objektív igazság kiderítése céljával végezte, és a jövőben is ezt teszi.

Közleményükben azt írták: az elmúlt napokban „a tágabb értelemben vett igazságszolgáltatás függetlenségét súlyosan sértő, teljesen megalapozatlan állításokon alapuló politikusi nyilatkozatok” jelentek meg az OLAF által a magyar ügyészségnek megküldött ügyekkel kapcsolatban.

Közölték: a magyar ügyészség szakmaiságot teljesen nélkülöző, politikai jellegű támadásokra nem kíván reagálni. A közvélemény hiteles tájékoztatása miatt azonban felhívták a figyelmet arra, hogy az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, nem állapít meg büntetőjogi tényállást, nem végez bűnügyi bizonyítást. Erre nincs sem felhatalmazása, sem eszköze – tették hozzá.

A Legfőbb Ügyészség szerint, az OLAF nagyra értékeli a munkájukat

Részletezték: az OLAF eljárásának befejezésekor igazságügyi ajánlást tesz az adott nemzeti hatóságnak – Magyarországon a Legfőbb Ügyészségnek –, ha bűncselekmény gyanúját vélelmezi, és nyomozás megindítását kéri. A magyar ügyészség a legfőbb ügyész által megszabott protokoll szerint – bár erre nincs kötelezettsége – minden esetben elrendeli a nyomozást, és annak teljesítésével valamelyik nyomozó hatóságot bízza meg.

Jelezték: az OLAF eljárásai általában több évig tartanak, és az adott ügy kiterjedtsége, bonyolultsága miatt a Magyarországon elrendelt nyomozások időtartama is évekig elhúzódhat. „Magyarországon az OLAF-ajánlásra indított 36 ügyből 8-ban vádat emelt az ügyészség, 8-ban a nyomozó hatóság megszüntette az eljárást, míg a többi ügyben jelenleg is tart a nyomozás” – írták. A vádemelés és megszüntetés ilyen aránya „megfelel az uniós átlagnak, illetve néhány százalékkal jobb annál” – áll a közleményben.

Kitértek arra is, hogy az OLAF és a magyar ügyészség együttműködik eljárásaiban, rendszeresen cserél információt és tapasztalatot. A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint az OLAF nagyra értékeli a magyar ügyészség és a legfőbb ügyész szakmai munkáját, azt elismeri, és magas színvonalúnak tartja.

(Forrás: MTI)

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Márton Alpar

    2018.02.12 22:01 at 22:01

    Farkas-barkas jaj be szép! Fidesz-bidesz az is szép, Szoci-boci jaj be rút! (Széttépték a szocit is)

  2. Pel Gy

    2018.02.13 13:00 at 13:00

    Nyilvánvaló, hogy a patkány a „Európai Csalás Elleni Hivatal” vizsgálatát is politikai nyomásgyakorlásnak tartja, sőt a hazai ellenzék összeesküvésének …
    Kérdésünk: ELKEZDŐDTEK-E MÁR AZ IRATMEGSEMMISÍTÉSEK, MINT 1989-90 BEN TÖRTÉNT ???

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük