Ez a nap
Lemond a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyettes igazgatója
Andrew McCabe lemondásának hírét elsőként az NBC televízió jelentette hétfőn, ám az FBI nem erősítette meg. Sem az FBI, sem az igazságügyi minisztérium ugyanakkor nem kívánta kommentálni az értesülést.
Donald Trump neheztel
McCabe visszavonulása várható volt. Már korábban bejelentette, hogy márciusban visszavonul. A The Wall Street Journal információi szerint az igazgatóhelyettes a munkatársaival közölte hétfőn, hogy keddtől már nem dolgozik, a CBS és a Fox televíziók híradásai szerint McCabe-t „elmozdították” hivatalából.
Az 50 éves McCabe éles bírálatok kereszttüzébe került többször is: mind Donald Trump elnök, mind pedig republikánus törvényhozók bírálták őt korábban. James Comey volt FBI-igazgató tavaly májusi elmozdítása után átmeneti ideig ő vezette a hivatalt, ám a bírálatok a Hillary Clinton volt demokrata párti elnökjelölt és volt külügyminiszter elektronikus levelei és a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt esetleges orosz beavatkozás ügyében indult vizsgálatok miatt érték őt.
A The New York Times a hétfői hírek kapcsán arról írt, hogy Donald Trump neheztelését McCabe először azzal vívta ki, hogy a felesége, Jill McCabe a Demokrata Párt jelöltjeként Virginiában indult a szenátusi választásokon és 675 ezer dolláros hozzájárulást fogadott el a Demokrata Párttól és a Clinton-házaspár közeli barátjához, az állam akkori kormányzójához, Terry McAuliffe-hoz köthető politikai szervezettől.
Demokrata – republikánus ellentét
Bár McCabe kinevezésére csupán felesége választási veresége után került sor, és a tisztségviselő nem is titkolta felesége demokrata párti elkötelezettségét, Donald Trump és republikánus törvényhozók egy része ebben is a republikánusok sikereinek aláásására irányuló erőfeszítések bizonyítékát látta.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….