Kerítésen innen
Lemondott tisztségéről Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes
Az ATV értesülése szerint az MSZP országos választmányi ülésén Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes is lemondott a tisztségéről. Úgy tudni, az elmúlt napokban több szocialista politikus, köztük Lamperth Mónika és Lendvai Ildikó is szorgalmazta a lemondásukat valamint egy tisztújítást.
A hírt később Komjáthi Imre is megerősítette
A döntésről szóló közlemény már a politikus közösségi oldalán is megjelent:
„Munkás emberként úgy tanultam, hogy mindennek van következménye. A kongresszustól kapott bizalmat és társelnöki mandátumot visszaadom azoknak, akiktől kaptam, az MSZP közösségének” – írja a bejegyzésében Komjáthi. „Az MSZP vezetésében is végig gondoltuk, hogy milyen út vezetett a kialakult helyzethez. Vállalni kell a felelősséget és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből. Az MSZP rendezi sorait, ezek után pedig az építkezés veszi kezdetét”.
Kunhalmi Ágnes is megerősítette: lemondott az MSZP társelnöki tisztségéről
„A társelnöki megbízást az MSZP közösségétől kaptam, így itt kellett először bejelentenem a lemondási szándékomat, nem pedig a nyilvánosságban”
– írta a politikus bejegyzésében.
„Továbbra is meggyőződésem, hogy nincs jó társadalom baloldal nélkül. A baloldali értékek érvényesítésére, az ember és ember közti különbségek csökkentésére, a társadalmi mobilizáció kiszélesítésére, kisebbségi jogok védelmére – egy szóval: a baloldali progresszióra óriási szüksége van Magyarországnak”
– tette hozzá Kunhalmi.
Az előttem álló időszak feladata világos: a hazai baloldal értékeinek képviseletén túl a XVIII. kerület egyéni országgyűlési képviselőjeként, ahogy 2018-ban és 2022-ben, úgy 2026-ban is újra legyőzzem Orbán jelöltjét
– zárta a bejegyzést.
Friss
- Menekülnek a politikus a fővárosi tisztségekből? Bősz Anett és Horváth Csaba után Tüttő Kata és Mirkóczki Ádám is lelépett
- (Nagyon)kisnyugdíjasunknak tele a hócipője – Nálunk a kg már nem súlymérték, marad a deka, meg a szelet….
- Endokrinológia
- Hétfőn érdemes volt felkelnie Kövér Lászlónak, újra eljött az Ő ideje…..
- Alulinformált Európa – Vészhelyzet-kezelés
- Havas Henrik: azok az idők már elmúltak, amikor a hazaárulókra kötél várt, Orbán Balázst a Nyírő Gyula kórgázban várják az ápolók
- Orbán Viktor szezont nyit – Élőben az Országházból
- Bősz Anett: én a mai nappal ezt az egészet be is fejezem….
- Az Orbán család „lépésről lépésre” helyett „viskóról viskóra” halad
- Méltatlan körülmények között akarja kilakoltatni egykori dolgozóit a MÁV