Banánköztársaság
Lendvai Ildikó: és ki lesz Rajk?
Hogy ki lesz Rajk? Konkrétan természetesen senki. Noha furcsa belső leszámolások kezdődtek a Fidesz-közeli értelmiség soraiban, ez itt nem a Rákosi-rendszer. Nem lesz per, a holdudvar kipécézettjeinek csak jelképesen veszik a fejét. Bár valóban a „fej” van veszélyben: a NER szellemi embereit keverik az árulás gyanújába. A vádlottak padjára a szelídebb kornak megfelelően csak a mameluk sajtó ülteti őket, nem az ügyész. Ami hasonló, az a belső ellenség keresésének kényszere. „Éberség, elvtársak!” – idézi fel a régi terminológiát Vásárhelyi Mária. „Kedves jobboldali barátaink, következik a csengőfrász kora” – így a Magyar Narancs.
Pröhle a Petőfi Irodalmi Múzeum élén, Ókovács az Operában, Pálinkás a kutatás-fejlesztés irányítójaként,
kire figyelmeztető lövést adnak le, kire valódi tölténnyel lőnek. Miért éppen ők, miért éppen most? A kiválasztás majdnem véletlenszerű. Az Ókovács szemére hányt musicalt már két éve bemutatták, és a cikkíró most véli felfedezni: ez maga a fertő, „penetráns, féktelen melegpropagandával” rontják meg az ártatlan gyermekeket. Pröhle, mindhárom Orbán-kormány államtitkára, már évek óta vezeti változatlan szellemben az Irodalmi Múzeumot. Pálinkás, az igazi nagyvad eddig teljes bizalmat élvezett: Orbán minisztere, majd a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, három éve a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vezetőjeként oszthatott el sok száz milliárdot. Az világos, hogy ennyiben ütközhet Palkovics miniszter hatalmi körével, de ez megoldható lett volna sima átszervezéssel, árulózás nélkül.
Lehetett volna éppen másik három is. Rákosi sem rögtön Rajkot szemelte ki, először Nagy Imrére gondolt. A cél szempontjából mindegy is. A lényeg, hogy belső ellenségnek lennie kell. Hová lenne különben a nemzetet (korábban a dolgozó népet) egyesítő harci készültség? Szabadságharc közben csak „ők” van és „mi”. A kormánypárti meggyőződését a Simicska-korszakban is őrző Borókai főszerkesztő szomorúan búcsúztatja a Heti Választ: „ma Magyarországon vagy a hatalommal vagy, vagy ellene, nincs középút”.
A Heti Választ „a jobboldali nyilvánosság utolsó kritikus lapjának” nevezték.
Éppen ez a gyanú Pálinkás vagy Ókovács esetében is. Pálinkástól előkapnak egy nyilatkozatot, amelyben óvatos fenntartásait fejezte ki a CEU ügyében. A kritika – árulás. Bayer Zsolt szerint „Pálinkás a magyar hangja az Orbán-ellenes tudományos elitnek”. A tudományos elitnek értenie kell „magyar hangja” menesztéséből. A Pesti Srácok a szájukba rágja: „hasznosabb lenne olyan embereket előtérbe helyezni, akik a kormányzati feladatok elvégzését tartják elsődlegesnek, és nem igyekeznek mindenáron a nemzetközi tudományos közvélemény elvárásainak megfelelni.” Értitek, tudóskáim?
A cikk kommentelői mindenesetre értik, rá is kontráznak: „érdemes-e kígyót melengetnie a keblén a kormánynak?” „A felsőoktatás és az MTA tele van nemzetellenes alakokkal, el kellene kezdeni a takarítást!” Hát, ha a nép úgy akarja, el is kezdik. Felvonulók kérték… Hangot kap a bunkóság boldog elégtétele is a tudás fölött: „A vén Bubó most már elmehet nyugdíjba.” Ahogy régen a nagy hatalmú kommunista miniszterből egyik pillanatról a másikra lett imperialista ügynök, úgy most is percek alatt válik a tekintélyes akadémikus, a Fidesz büszkesége kígyótermészetű vén Bubóvá.
A bunkóság ráuszítása a megbotló jobboldali értelmiségiekre már kipróbált módszer
Amikor az addig megbízhatónak tudott csoportok: a Professzorok Batthyány Köre, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és az évértékelők házigazdájaként ismert Magyar Polgári Együttműködés Egyesület kötetében itt-ott óvatosan szóvá teszik a közmédia túlzásait, a hivalkodó meggazdagodásokat, és „a nyugalom és megállapodottság” kultúrájára áhítoznak (még mit nem!), Németh Szilárdra bízzák kioktatásukat: ne finnyáskodjanak itten, amikor Sorosék a miniszterelnököt támadják! Értsd: Helyedre! Lábhoz! Másnap visszakoztak is: csak kiragadták a szövegből állításaikat
Végül értett a szóból az Operaház igazgatója is. Először észérvekkel visszavágott az ostoba kritikára, de aztán megrettent a vád súlyától. Hiszen nem kevesebbet hánytak a szemére, mint hogy „szembemegy az állam céljaival”, „most, amikor amúgy is csökken a népesség, és hazánkat idegen invázió fenyegeti”, képes olyan darabot bemutatni, amelyben az egyik mellékszereplő (talán?) meleg. Plusz eltáncolnak egy jelenetet a Hattyúk tavából, márpedig Csajkovszkij szexuális orientációjával is bajok vannak. Hát csoda, ha ilyen provokációk után nem születik elég gyerek? Ókovács második nyilatkozatában már öles léptekkel hátrál, saját „nemzeti és nemi identitását” bizonygatja. Pröhle, akit ugyancsak a kormánylap vádol azzal, hogy „közelebb áll szívéhez a magyarokat megvető balliberális író (Esterházy), mint Wass Albert”, e cikk írásakor még kitart.
De a kormányközeli értelmiségnek talán sikerült a fejébe verni: nincs frontbarátság. Kultúrák kozmikus háborúja zajlik, mint a miniszterelnök Kötcsén kifejtette. Nem csodálnám, ha emiatt álmatlan éjszakái volnának. A Rajk-per idején is volt, aki erre panaszkodott.
Lendvai Ildikó
volt országgyűlési képviselő
(Ez a cikk először a Népszavában jelent meg, mi a szerző hozzájárulásával közöljük – a szerk.)
Lendvai Ildikó: …nekem is van panaszom, ha az M1-re kapcsolok, oda a nyugalmam
Lendvai Ildikó: Az illiberalizmus már le van sajnálva, volt, nincs!
Szerző
