Lendvai Ildikó: Nemzeti kaméleon

Kaméleont tartani nem olcsó mulatság. Ha a neten rákeresnek, láthatják, hogy az ú.n. kezdő kaméleoncsomag mindent összeadva -terrárium, lámpák, fakéreg, növények, az eleségállatul szolgáló tücskök és maga a színváltó, különleges élőlény- legalább ötvenezret kóstál.

Milyen szerencse, hogy mi, magyarok protekciós vevők vagyunk a nemzetközi kaméleonpiacon

Nekünk saját Nemzeti Kaméleonunk van, méghozzá az ország élén, az szolgáltat napi látványosságot. Minden különösebb erőfeszítés nélkül változtatja színét, szólamait, szövetségeseit. Na persze ez sincs ingyen, de a költségeit adóban fizetjük. Csak arra kell ügyelni, nehogy mi legyünk az eleségállatok.

Az egyik unokaöcsém kicsi korában imádta a meglepetéseket, csak a szó volt még túl hosszú a számára. „Lepetés!”-kiáltotta, ha valami váratlannal találkozott. Nahát, most a politikában van „lepetés”. Kormánynál is, ellenzéknél is. Orbánék roppant szórakoztató módon igyekeznek visszamászni Néppárt-nagybácsi ölébe, a félreértett jófiú ártatlan orcájával. Ez sem mindennapi látvány. Amint az sem, ahogy az ellenzéki térfélen váratlanul kinyílt a budapesti előválasztási verseny.

Bár ha a Fideszre hallgatunk, náluk szó sincs semmiféle „lepetés”-ről.

Egyszerűen csak félreértettük őket. Amikor olyanokat mondtak, hogy elegük van a Néppártból, mert az „a bevándorláspárti baloldal túsza lett”, ezt mi úgy értettük, hogy elegük van a Néppártból, mert az a bevándorláspárti baloldal túsza lett. Pedig dehogy. És rútul felsültünk akkor is, amikor azt, hogy Weber alkalmatlan, és durván megsértette a magyarokat (mármint a Fideszt, de az ugyanaz), képesek voltunk úgy érteni, hogy Weber alkalmatlan, és durván megsértette a magyarokat. Nincs semmi fantáziánk.

Csak az szolgál mentségünkre, hogy nem volt nehéz belezavarodni. Mert Orbán még azután is, hogy Weber megszavazta a Sargentini-jelentést, egy német lapban hitet tett amellett, hogy „mindvégig támogatjuk Webert”, hiszen „van úgy, hogy az ember barátját bepalizzák”. Mire eltűnődhettünk volna azon, hogy ez a Weber eszerint nagy balek lehet, kiderült, hogy nem balek, hanem ellenség, Ezt botor módon komolyan vettük. Magas ez nekünk, mint malacnak a csembaló, majomnak a zongora, ahogy tetszik. Nem véletlenül van a magyarban ennyi változata a szólásnak, elég sűrűn kell alkalmaznunk, és az ember, ha már ilyen szűk agyú, legalább fejezze ki magát választékosan.

Mert hogy megint félreértettünk mindent.

Kiderült, hogy Weber azért annyira nem alkalmatlan, és annyira nem sértette meg a magyarokat, hogy ne lehessen az EP legnagyobb frakciójának elnöke. Ezért szavazta meg a Fidesz. Valószínűleg rosszul hallottuk Orbánt: Weber nem megsértette, hanem megértette a magyarokat. Így mindjárt más, akkor mégis szabad szeretnünk. További utasításig.

Azt már nem is mondom, micsoda buta félreértéseink voltak Salvinival. Szó szerint vettük miniszterelnökünk mondatát: „ő az én hősöm”, meg hogy „látványosan, bevallottan és nyíltan” fognak együttműködni vele. Biztosan kacsintott közben, csak nem vettük észre, mert lekötött a drótkerítés kellemdús látványa, ahol ölelgették egymást. Nyilván semmi köze az EP választás eredményéhez, de Gulyás Gergely utóbb megvilágította, hogy a meghatározó szereptől távol kerülő Salvini-frakciót immáron ejtettük.

„Látványosan, bevallottan és nyíltan”,

ahogy szoktuk. Ezzel szemben a Néppárttal az a helyzet, hogy „jobb ott nekünk. Az Európai Néppárt számára is az a jobb, ha megtart minket”. Sőt: kooperálni is tudunk a balközéppel, a zöldekkel, és még –irgalom atyja, ne hagyj el! – a liberálisokkal is.

Miért ne?

Legfeljebb a kénkőszaguk ellen alkalmazunk néhány ördögűző szertartást, füstölő, könyörgések, ilyesmi. Mindenesetre novemberig, amikor a Néppártban döntenek a Fideszről, van egy rövid kegyelmi időszak. A kormány sietve visszavont ezt-azt, főleg olyasmit, ami már a német multik szemét is csípte. Mégsem lesz közigazgatási különbíróság, mert a német vállalatok sem veszik szívesen, ha az állammal való vitáikban egy miniszter befolyása alatt álló bíróság dönt. Fokozatosan leépítik a reklámadót, ami nekik is fájt. Kérdés, elég-e ez a Néppártnak. Nekünk biztosan nem.
És itt jön, jöhet képbe az ellenzék. Amelynek egy része talán még nem ocsúdott fel egy másik meglepetésből: hogy az ezt már előbb jelző Momentum mellett a DK (amelyik pár napja még elkötelezte magát Karácsony mellett) mégis saját főpolgármesterjelöltet állít, nem is akármilyet.

Nem érdemes úgy tenni, mintha ez az MSZP-t túl jó pillanatban érné…..

És úgy sem, hogy ennek nincs köze az MSZP-DK rivalizáláshoz, a két párt jövőjéhez, sőt az újabb DK-Momentum háziversenyhez. De már kár ezen lamentálni, az időt sértődésekre pazarolni. A tét növekedése, a magyar politikába sikeres innovációt hozó előválasztás felértékelődése esélyt is ad a városnak. Akkor, ha az MSZP, a Párbeszéd, maga Karácsony Gergely, és persze a másik két fajsúlyos jelölt teljes erővel beleáll. Ha kiderül: nem igaz, hogy az ellenzékben nincsenek alkalmas vezetők az Orbán-gárda váltására. Vagyis: hajrá!

Budapest és Brüsszel között leszűkült a távolság

A budapesti elődöntő különleges pillanatban zajlik. A NER-rel szemben most kell ütni a vasat, amíg az Unióban Orbánék egy időre védekezésbe szorultak. Prágában 120 ezren tüntetnek az uniós pénzek elsíbolása ellen. Ha nálunk az ország nem küld erős jelzéseket, hogy nem azonos Orbánnal, marad a néhány látszat-engedmény, és Európa figyelme másfelé fordul. Azt szeretném, ha a főpolgármesterjelöltek nemcsak a kötelező vitaköröket futnák, hanem együtt vagy külön bizonyítanák politikusi képességeiket az Európának is üzenő megszólalások és megmozdulások szervezésében. Ez volna az igazi verseny. Ne hagyják múlni a pillanatot. Nem tudni, mikor lesz legközelebb.

(A cikk eredetileg a napszava.hu-n jelent meg. A szerző lapunknak írt előszavával és engedélyével közöljük.)

A nap képe: a mi ellenfelünk Tarlós és az ő várospolitikája. Válasszatok!