Egy a jelszónk: a béke(menet) – Meghirdetve 2022 március idusára

“Brüsszel felé bizonyítani kell, itthon pedig meg kell mutatnunk az erőnket” – ezen a kétmeggondoláson elindulva hirdette meg jóelőre a CÖF-ös Csizmadia László főszervező március 15-re, a parlamenti választások előtti kampányhajrá dandárjára újra a Fidesz-csodafegyvert, a Békemenetet, amire Rákay 2 milliója helyett csökkentett elvárással 680 ezer lelkes trappolót várnak Budapestre.

Tovább

Orbán a csatamezőről: a rezsiharc foolytatodik – stop!

Mivel a dísztáviratoknak lőttek,, Orbán Viktor egyszerűen a közösségi oldalán adott helyzetjelentést arról, ahogy “csapataink harcban állnak”. Elszántan hiszi, hogy “Brüsszel”, akarta mondani az Európai Unió, csak azt túl hosszúnak ítélte meg az emojukhoz szoktatott híveivel, ami ugye mi is vagyunk, általa legyőzetik.

Tovább

Orbán újra “lendített egyet” a megítélésünkön: “a magyarok túszul ejtették a közös nyilatkozatot (…) Minden utat elzártak a kompromisszumhoz”

Három évtized után most először nem lesz közös zárónyilatkozat az EGT országainak együttműködéséről. Orbán biztosan azt hiszi, hogy móresre tanította a Norvégokat és mindazokat, akik nem osztják borgőzős elképzeléseit, pedig csak tüsszentett a bolha, aki ugyan okozott némi kellemetlenséget, de ennyi….

Tovább

Varga Judit 4 hónap spéttel iszik az ön egészségére és még ha csak ennyi volna….! – Nincs mondanivaló? Pedig lenne mit megmagyarázni……

Varga Judit igazságügyminisztertől azt szoktuk meg, hogy ahol lehet, -meg ahol nem- üti-vágja a közösséget, amihez egyelőre Magyarország is tartozik. A vörösbor ugyan elveszi az idő- és helyérzékét, de az ítélőképességére kedvező hatással van, így félő, hogy szegény párának többet kellene a pohár fenekére néznie, amiből tudvalevő, hogy mi következik.

Tovább

Juszt László: Orbán úr! Tud arról az Audi, a Mercedes, a BMW, a Suzuki, a GE, hogy már magyar kézben vannak?

Az utóbbi években Juszt László szinte valamennyi közéleti jóslata valóra válik, még ha bármilyen sötét is az. A televíziós -nem visz rá a lélek a múltidő használatára, nekünk Juszt mindig is televíziós marad- időről időre utólag is szembesíti Orbánt és a társadalmat igazával.

Tovább

“Dávid – Góliát: 1:1” – Orbán “komoly” meccse az Unióval -ami mi magunk is vagyunk- Varga Juditot idézve: “1-1 az új 6-3”!

Emlékeznek még Varga igazságügyminiszter kicsit sem igaz állítására a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként? Azt tudatta a közszolga, hogy: “Az 1-1 az új 6-3! Szép volt, fiúk!” Orbán hasonlóan látja az igazságot a brüsszeli csúcs után saját szereplésével kapcsolatban.

Tovább

Nincs már se díszrácsos ajtó, se Népszabadság, rohad az egész, egye meg a fészkes fekete fene!

Az újság reggelenként ott volt, az előszobaajtó díszrácsába dugva, ennek is története van, ötvenhat október huszonötödikén egy harckocsi, magyar nevén tank szétlőtte a lakásunkat, két lövés, egy innen, egy onnan, mi a pincében voltunk, hárman maradtunk meg, anyám, az ajtó és én, apám persze szintén, de ő nem volt otthon, aztán utánunk jött a pincébe éjszakára, nagyon büdös cigit szívott, de akkor már szét voltunk lőve.

Tovább

Juszt László: a kirablásunkat nem Brüsszelből, hanem a miniszterelnökségről irányítják

Orbán Viktor egy laza mondattal intézte el az energiaárak emelkedésének okát: “Brüsszel is hibás”, pontosabban a “fő felelősség Frans Timmermanst, az Európai Bizottság e témáért felelős alelnökét terheli, mert rossz számításokat végzett, és az EU lakossága most extra árat fizet” és „az árak emelkedni fognak minden nap, hacsak ezt az ostoba tervet vissza nem vonják”. Megoldása is volt csípőből: az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer, az ETS működését fel kell függeszteni, „és vissza kell térnünk a realitásokhoz”.

Tovább

Ideje lenne a már a lényegről szólni!

Rémesen unom már Orbán Viktort. A miniszterelnök gyakran megszólal, beszél, ismétli önmagát. Uncsi! A sajtó alapvetően kétféleképpen reagál: a kormánypárti orgánumok bibliai szent szövegként értékelik, napi sorvezetőként használják a hallottakat-olvasottakat. A szerény terjedelmű független vagy ellenzéki sajtó elismétli és kivesézi a kormányfő mondatait, így aztán a politika iránt érdeklődők sokasága minden alkalommal részletesen értesül a Fidesz elnökének vélekedéseiről. Ideje lenne a már a lényegről szólni!

Tovább

Orbán: ez árulás! – Fidesz-magyar szótár, amiből kiderül, mit értenek e szó alatt…

Itt az ideje, hogy tisztázzuk, ki mit ért “árulás” alatt. Így lényegesen könnyebb lesz tisztázni, hogy az eddig egyértelmű kifejezés az árok két partján mit jelent. Az értelmező szótár szerint: összejátszás az ellenséggel, hitszegés, gyalázatos hűtlenség.

Tovább

Tessék mondani! Ez most már így lesz a jövő tavaszig? – Kampány-gyűlés a csúcsos Házban – Csak egy életünk, csak egy országunk van!

Egymásnak estek a képviselők a gyönyörű csúcsos házban. Habár még csak az ellenzéki előválasztás zajlik az utcákon és a világhálón, a T. Ház üléstermében már elszabadultak az indulatok. Pedig hol van még a jövő tavaszi szavazás?

Tovább

Az örök győztes kisember páni félelemmel a szemében, talpig kevlárban ül puccos kolostorában és reménytelenül retteg egy tornacipős langalétától

Kib@szott győzelmi jelentéseket tolnak a képünkbe immár tíz éve! Legyőztük már Brüsszelt. Ez patent. Kurv@ nagy győzelem volt jegyzem meg, most ott kuncsorog ez a szerencsétlen, hogy legalább annyi pénzt adnának már, amivel az önmagába szerelmes Szijjártó „dógozóbajáró” repcsijét megtankolják.

Tovább

Szíjjártó megint beleszállt “Brüsszelbe”

Komoly, időnként kemény hangú, olykor szenvedélyes vita zajlott az afganisztáni helyzetről, de az Európai Unió egyes tagországai és a brüsszeli intézmények sajnos, újra a 2015-ös pályára álltak rá – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a szlovéniai Brdo pri Kranjuban, az EU-tagországok külügyminiszterei informális tanácskozásának második napján.

Tovább

Gárdonyban új politikai termék megszületésének lehetünk tanúi, ez pedig a helyi politika irányította civilellenes kampány!

Parti területek beépítéseit célzó városvezetői döntések, 60 évre bérbeadott parti terület, bagóért átjátszott önkormányzati partszakaszok és fizető parkolók, betonfal, halpusztulás, alacsony vízállás, fürdőzés tiltása és büntetése a Holdfény sétányon, átmenetileg bezárásra ítélt strandok, kiszáradó madárrezervátum. Címszavakban ezekkel a hírekkel került be az országos sajtóba városunk az elmúlt egy évben. Mindezekért Tóth István szerint nem a város vezetése a felelős, sokkal inkább a szabad partszakaszokért és a tó kiszáradása ellen tüntető, az önkormányzat döntései ellen cselekvésre szólító városi civilek okolhatók – jellemezte a kialakult helyzetet a Gárdonyi Közlöny.

Tovább

Privát népszavazásom kétes eredménnyel

Vannak nálunk itt mostanában ezek a kis ügyek, például a Pegasus néven közismertté vált megfigyelési botrány, amely a kormány szerint nincs is, mert nem egyéb mint puszta hisztériakeltés. Aztán itt van a légiirányítók sztrájkjának villámgyors megtiltása, elvégre a népért, a gazdaság talpra állasáért munkálkodó kormánynak egyéb sem hiányzik most, mint a légiforgalom megzavarása.

Tovább

Bejött, amit sok tíz-százmilliárdért felnyaltak az óriásplakátokra: állítsuk meg Brüsszelt. Megállt. Mit megállt? Satufék! Lóvé, della, mani nuku!

Ha nincs ellenség, akkor meg a kedves hívek elcsatangolnak. Így most gyártottak hirtelen újakat Brüsszel az alap. Mondjuk, most bejött, amit sok tíz-százmilliárdért felnyaltak az óriásplakátokra: állítsuk meg Brüsszelt. Megállt. Mit megállt? Satufék! Lóvé, della, mani nuku. Egy peták nem sok annyi sem. Most meg megy a rinya. Nincs lé, nem lesz miből tankolni a lopott repcsiket, közeleg a nemzethalál….

Tovább