Ez a nap
A lengyelek bezzeg tüntetnek a bíróságok önállóságának kurtítása ellen!

Varsóban és több más lengyelországi városban tiltakozásokra gyűltek össze az este az Európai Bizottság által is vitatott bírósági reform ellen.
A fővárosban mintegy kétezren tüntettek az elnöki palota előtt, lengyel és uniós zászlókat lobogtattak. A transzparenseken egyebek közt a „szabad bíróságok” és az „alkotmány” szavak szerepeltek. A gyűlés befejezése után egy csoport a helyszínt biztosító rendőröket üres üvegekkel dobálta meg, és közönséges stílusban szidalmazta őket.
A szervezők szerint mintegy négyezren vettek részt a nyugat-lengyelországi Poznanban szervezett tüntetésen. Kisebb tiltakozások voltak másutt is, például Wroclawban, Lódzban, Krakkóban.
A lengyel bírósági reform történetének legújabb fejleménye az, hogy Andrzej Duda államfő csütörtökön aláírta az igazságügyre vonatkozó több törvény módosításait. Ezeket múlt héten a szejm, kedden pedig a szenátus jóváhagyta.
A változások egyebek között a legfelsőbb bíróságot érintik. Ennek elnökét az eddigi előírások szerint a 120 fős testület legalább 110 bírájának jelenlétében kellett megválasztani, az új változat szerint elegendő a bírói testület kétharmada a választáshoz.
A törvényhozók szerint ez a változtatás biztosítja a legfelsőbb bírósági elnök gyorsabb megválasztását, a lengyel igazságügy zökkenőmentesebb működését. Az ellenzék szerint viszont a módosítások alkotmányellenesek.
A legfelsőbb bírósági elnök posztja július 4-e óta betöltetlen, mert a legutóbbi elnök, Malgorzata Gersdorf egy korábbi előírás értelmében nyugállományba került. Maga Gersdorf egyébként továbbá is érvényesnek tartja megbízatását.
A bíráknak a bírósági reform folyamán leszállították a nyugdíjkorhatárát, ugyanakkor a legfelsőbb bíróságot új kamarákkal bővítették, mindezért a testületben jelenleg több poszt betöltetlen.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
- Póló-diplomácia: Orbán miniszterelnök erős üzenete Sulyok köztársasági elnöknek – Veszi az adást? – Frissítve!
- Böjte-testvér gyermekmentő, vagy sanyargató – Nincs szerencséje mostanság a Fidesznek a papjaival
- Juszt László szembesíti Orbánt a valósággal – Szikár dolgok a tények
- (nagyon)Kisnyugdíjasunk válasza Orbánnak Tusványos helyett a piacról hazaérve, a konyhaasztal mellől
- Élő osztós játékok az Ice Kaszinóban – Hogyan vágjunk bele?