Létpénz-vita: ne keverjük az alapjövedelmet a segéllyel!

A napokban vitát indított a Városi Kurír a kirobbanni készülő mély gazdasági válság megelőzéséről vagy legalább enyhítéséről.

Azonnali segítséget, de kinek és hogyan?

A vitaindító fél éven át havi 80.000 forint állami pénz-kiutalást sürgetett a magyar polgárok egy bizonyos, több milliós létszámú körének. A javaslat szerint a válság előtti időkben aktív adófizetőként a gazdaságban jelenlévő honfitársaink részesülhetnének ebben a juttatásban. Az egymás után érkező hozzászólások az azonnali pénzjuttatással egyetértenek, a jogosultak körének megállapításával azonban nem.

Ez válságintézkedés, nem alapjövedelem

Habár mindenki használja a „létpénz” kifejezést, valójában a Párbeszéd szakértőjét, Kis Miklóst kivéve senki sem erről a jövőbe mutató konstrukcióról beszél. Válság fenyeget, ilyenkor látszik némi esély, hogy a népharagtól és a gazdasági-társadalmi összeomlás árnyától megrettenő hatalomtól jelentős pénzt lehet kikövetelni. Rövid, néhány hónapos határidővel kiutalandó segély azonban, legyen az bármilyen jelentős összeg, nem azonos a garantált bérminimum vagy a feltétel nélküli alapjövedelem néven ismert társadalomfejlesztési elképzelésekkel.

Az alapjövedelem lényege ugyanis, hogy nem szabad semmiféle teljesítményhez, semmiféle feltételhez kötni a minden egyes állampolgár megélhetését minimálisan biztosító jövedelmet. Akik ezt kidolgozták, nem elsősorban válságok idejére ajánlják, hanem a társadalom működésének egészen új filozófiáját alapoznák erre. Kivétel nélkül mindenki érezhesse magát alapvető biztonságban a nagy közösség tagjaként. Az pedig mindenkin saját magán múlik, hogy mit ér el ezen felül.

Nyugodt, békés időszak kellene

Ilyen alapvető társadalomfejlesztéshez higgadt, nyugodt kísérletező időszakra lenne szükség. Kényszerhelyzetben meghozott állami intézkedések tartóssága kétséges. Amint tehetik, az ellenérdekeltek akcióba lendülnek, és örökre megsemmisítik még a lehetőséget is.

(Egy történelmi párhuzam: a magyar függetlenségi erők 1849 után sokáig nyelték a keserű pirulákat, aztán, amikor már megindultak a kiegyezés felé irányuló tapogatózások, az osztrákok königgrätzi veresége nyomán azt követelték, most aztán kamatostul nyújtsuk be a számlát a Habsburgoknak. Erre felelt úgy Deák Ferenc, hogy ilyenkor van leginkább szükség önmérsékletre, éppen azért, hogy tartós legyen az eredmény, amit elérünk.)

Az Orbán-rezsimtől hiába várjuk

A vita jóformán még meg sem indult, de Orbán a parlamentben máris kizárta, hogy „teljesítmény nélkül” adjon a kormány a bajba kerülőknek alapjövedelem-jellegű segítséget. Ennek a rezsimnek ez az alapvető felfogása a kezdetek óta: nincs „ingyenpénz” (csak azoknak, akiket ők kiválasztanak…) Amíg ezt az elvüket, vagyis hogy azoknak juttassanak, akiknek már amúgy is van, az általános irigység és a szegényekkel szembeni rosszindulat a közvélemény-kutatásokkal igazolhatóan támogatja, folyamatos megerősítést kapnak, és nem hátrálnak meg.

A „társadalmi örökség” sem segély

Egy időben közismertnek számított Liska Tibor évtizedeken át finomított javaslata a szocialista vállalkozás, a személyes társadalmi tulajdon és a társadalmi örökség rendszerének kikísérletezéséről. Ennek egyik „legnépszerűbb” eleme az volt, hogy minden megszületett honfitársunk alanyi jogon legen jogosult a társadalom összvagyonának rá eső részére, legyen ez mindannyiuknak járó „társadalmi örökségünk”. Amikor azonban ezt az elemet valaki felkapta és egyetértőleg emlegette, kevés kivétellel kizárólag valamiféle „ingyenpénzt”, pénzosztást, a közös tőke vagy annak jövedelme felosztását értették alatta. Márpedig a javaslat csak a többi elemével együtt lehet életképes: azért juthassunk valamennyien hozzá társadalmi örökségünkhöz, hogy bármelyikünk bebizonyíthassa kreativitását, vállalkozási tehetségét. Ne a születés és öröklés (vagy a NER-lovagokhoz köthető korrupt szálak) jogán egy szűk körre korlátozódjanak a lehetőségek és esélyek…
Világos, hogy ennek semmi köze az „ingyenpénzhez”.