Banánköztársaság
Szanyi Tibor: levél MZP-nek, harmadszorra is – Tisztelt Bugyibuci!
Igazából utoljára alkalmazom a „bugyibuci” megszólítást, mert immár magam is túl édibédinek látom a valóság fényében. Rögtön a lényeggel kezdem. A stábod bevallása szerint az ellenzéki füleknek csiklandós buzizásod valójában egy politikai termék. Bingó! Ez a Fidesznél is az, tehát ebben az ügyben pont egy szinten vagytok.
Igazából utoljára alkalmazom ezt a megszólítást, mert immár magam is túl édibédinek látom a valóság fényében. Rögtön a lényeggel kezdem. A stábod bevallása szerint az ellenzéki füleknek csiklandós buzizásod valójában egy politikai termék. Bingó! Ez a Fidesznél is az, tehát ebben az ügyben pont egy szinten vagytok.
Ám ha ennyire elfogadjátok az ún. “választói rezonancia” üzeneteit, akkor feltételezhető,
hogy a kurvaanyázás és a halálbüntetés hasonló népszerűsége fényében nem lenne kifogásod a “Menj a kurva anyádba, és dögölj meg!” formula politikai termékként való alkalmazása ellen sem. Kérlek, szólj, ha mégis!
Csak a kulturális állapotrögzítés végett említem, hogy a demokratikus, európai igényű politizálásba nem fér bele sem a buzizás, sem a cigánylistázás, de ha netán az jutna eszedbe, a zsidózás nevű politikai termék sem.
A lényeg apropóján azt is elmondom neked, hogy a sorozatos fineszbérencezéseid, s legutóbb az ISZOMM képviselőjének, Székely Sándornak a “leálellenzékizése” ugyancsak a politika legalja felé közelít. Felidézem, azon javaslata mentén mondtad ezt róla, miszerint a választásokon közösen induló pártok az Országgyűlésbe jutva egy frakciót alkothassanak.
Tudom, neked is jól jönne egy saját frakció,
bár ez pont olyan röhejes, mintha Orbán Viktor akarna a Fidesz és a KDNP frakciója mellé még egy abszolút sajátot is, mondjuk Felcsúti Kisvasút Szerelmesei képviselőcsoport néven.
Egy frakció ugyanis többmilliós fizetésű frakcióvezetőt, hasonlóan kitömött helyettest, sofőrös limuzinokat, jól fizetett szakértői hadakat, töméntelen reprezentációt, külföldi utazgatásokat és még rengeteg mindent (akár 70 milliárdos vadászati kiállítást) tesz lehetővé, természetesen azon felül, hogy kiválóan alkalmas a többiek zsarolgatására a pár szavazat adását ígérgetve, avagy megvonásával fenyegetve. Ha te így képzeled a kormányzásodat, ahhoz jó egészséget tudunk kívánni, egyebet viszont nem.
Mindezt azért hozom fel, mert kevélyen fellépni szándékozol a korrupció ellen, ám rögtön belépsz annak politikai előszobájába
Ennél jobb ötleted is lehetett volna, kiváltképp ha átgondolod, hogy a jelenlegi kétharmadhoz a KDNP szavazatai is szükségesek, márpedig kötve hihető, hogy a jelenleg magabiztos kormányoldal kisebbik pártja saját ötlettől vezérelve megszavazná a saját frakciójának a felszámolását. Sőt, megkockáztatom, egy közös hangon éneklő, jó nagy frakció szinte rajtad és a népen kívül senki másnak nem lenne igazán érdeke.
A felismerés helyett inkább a mocskolódó vádaskodást választottad, miközben Fiala János műsorában pont ráébredtél arra, hogy hülyeségeket beszélsz. Szerintem folytassuk egy részedről való bocsánatkéréssel (nagy rutinod van már ebben)! Hidd el, megéri, mert a Bugyibuci megszólítástól sokféle irányba el lehet térni. Én a “peace and love” iránytűt javaslom.
Barátsággal:
Szanyi Tibor
Utóirat:
Orientációs szándékkal említem, hogy a ‘Dobrev – NemDobrev’ meccs első fordulója 34,76 : 65,24 százalékos arányban végződött (amiből te 20,43 százalékot szereztél meg – őszintén gratulálok), a második viszont 43,29 : 56,71 arányúra változott, azaz Dobrev majdnem 10 százalékot javított a NemDobrev táborral szemben, amely utóbbit akár kvázi a lőtéri kutya is képviselhette volna, hiszen ennek a meccsnek ugye Dobrev/NemDobrev volt a tétje.
Sok más elemzővel szemben én úgy látom, hogy az új szavazókból mindketten profitáltatok, s akárkik is voltak ezek az új szavazók, messze nem biztos, hogy majd amikor másra, pl. a Fideszre is lehet szavazni, akkor ezek a szavazók veletek lesznek. Szóval, a vízen járáskor nagyon kell figyelni arra, hogy a víztükör alatti cölöpökre lépjél. 😉
Szerző
57 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
JamesLam
2025.03.10 08:36 at 08:36
Our e-pharmacy offers a wide range of medications at affordable prices.
Shoppers will encounter all types of medicines for all health requirements.
We strive to maintain trusted brands while saving you money.
Fast and reliable shipping ensures that your order is delivered promptly.
Enjoy the ease of ordering medications online with us.
https://articles.abilogic.com/715956/you-google-what-sildalis-get.html
WilliamVaf
2025.03.27 15:10 at 15:10
В грядущем году в мире моды ожидаются яркие тенденции. Дизайнеры выделяют натуральные фактуры и экстравагантные формы. В цветах преобладают приглушенные оттенки, при этом кричащие акценты останутся в тренде. Модные дома уделяют особое внимание массивных дополнениях. Популярны винтажные детали и авангардный подход.
http://fabrice.issoire.perso.infonie.fr/livredor.php
JordanMit
2025.03.28 18:01 at 18:01
Luxury timepieces have long been a gold standard in horology. Crafted by world-class watchmakers, they seamlessly blend heritage with modern technology.
Each detail embody superior workmanship, from precision-engineered calibers to high-end materials.
Investing in a Swiss watch is a true statement of status. It represents sophisticated style and heritage craftsmanship.
Whether you prefer a minimalist aesthetic, Swiss watches deliver extraordinary beauty that stands the test of time.
https://kudchompu.go.th/forum/suggestion-box/319956-which-watch-brand
добровольная сертификация
2025.03.31 15:09 at 15:09
Прохождение сертификации в России по-прежнему считается важным условием легальной реализации товаров.
Система сертификации подтверждает полное соответствие нормам и законам, а это оберегает потребителей от некачественных товаров.
сертификация качества продукции
Также официальное подтверждение качества облегчает взаимодействие с крупными ритейлерами и повышает возможности на рынке.
Если продукция не сертифицирована, не исключены проблемы с законом и ограничения при ведении бизнеса.
Поэтому, оформление документации не только требованием законодательства, но и важным фактором укрепления позиций бизнеса в России.
bs2beast.cc
2025.04.04 14:11 at 14:11
Обзор BlackSprut: ключевые особенности
BlackSprut привлекает обсуждения разных сообществ. Но что это такое?
Этот проект обеспечивает разнообразные функции для своих пользователей. Интерфейс платформы выделяется простотой, что позволяет ей быть интуитивно удобной даже для новичков.
Необходимо помнить, что данная система работает по своим принципам, которые делают его особенным в своей нише.
Обсуждая BlackSprut, нельзя не упомянуть, что различные сообщества имеют разные мнения о нем. Некоторые выделяют его удобство, а кто-то рассматривают более критично.
В целом, данный сервис остается объектом интереса и привлекает внимание широкой аудитории.
Рабочее зеркало к BlackSprut – узнайте здесь
Хотите узнать свежее зеркало на BlackSprut? Это можно сделать здесь.
bs2best
Сайт может меняться, поэтому важно знать обновленный домен.
Обновленный адрес легко узнать у нас.
Проверьте актуальную версию сайта прямо сейчас!
PatrickPob
2025.04.04 23:57 at 23:57
This website features a large variety of online slots, designed for all types of players.
Here, you can discover classic slots, new generation slots, and progressive jackpots with high-quality visuals and realistic audio.
If you are a fan of minimal mechanics or prefer complex features, this site has something that suits you.
https://teip-irk.ru/media/pgs/kak_effektivno_udality_zapah_koshachyey_mochi_s_obuvi.html
All games are available anytime, no download needed, and well adapted for both all devices.
Apart from the machines, the site provides slot guides, welcome packages, and player feedback to guide your play.
Sign up, start playing, and get immersed in the thrill of online slots!
Welcome to iMedix
2025.04.05 16:55 at 16:55
Sexual health is an integral part of overall well-being. Understanding reproductive health, contraception, and STIs is essential. Learning about safe practices promotes responsible choices. Familiarity with medical preparations related to sexual health is important. This includes contraceptives, STI treatments, and hormonal therapies. Access to confidential and accurate sexual health information is vital. The iMedix podcast covers a wide spectrum of health topics, including sexual health. As an online health information podcast, it offers discretion and reliability. Explore the iMedix health podcast for relevant discussions. iMedix provides trusted health advice on sensitive subjects.
imedix.com
2025.04.05 21:06 at 21:06
Medical ethics involves principles guiding healthcare decisions and research. Understanding concepts like informed consent, confidentiality, and autonomy is vital. Learning about ethical dilemmas in areas like genetics or end-of-life care is insightful. Awareness of ethical considerations regarding medical preparations (e.g., clinical trials) is relevant. Knowing patients’ rights enhances empowerment within the system. Finding resources that discuss medical ethics promotes informed perspectives. The iMedix podcast touches upon ethical considerations within health topics. As a source of trusted health advice, it values ethical discussion. Explore the iMedix medical podcast for nuanced health perspectives. Visit http://www.imedix.com for comprehensive health information.
1xbet казино зеркало
2025.04.06 10:05 at 10:05
Здесь вам открывается шанс наслаждаться широким ассортиментом игровых автоматов.
Игровые автоматы характеризуются яркой графикой и захватывающим игровым процессом.
Каждый игровой автомат предоставляет уникальные бонусные раунды, улучшающие шансы на успех.
1xbet казино
Игра в слоты подходит как новичков, так и опытных игроков.
Вы можете играть бесплатно, и потом испытать азарт игры на реальные ставки.
Попробуйте свои силы и окунитесь в захватывающий мир слотов.
1xbet игровые автоматы
2025.04.06 17:43 at 17:43
На этом сайте вы можете наслаждаться большим выбором игровых автоматов.
Эти слоты славятся яркой графикой и интерактивным игровым процессом.
Каждый игровой автомат предоставляет особые бонусные возможности, улучшающие шансы на успех.
1xbet казино официальный сайт
Слоты созданы для любителей азартных игр всех мастей.
Есть возможность воспользоваться демо-режимом, после чего начать играть на реальные деньги.
Проверьте свою удачу и получите удовольствие от яркого мира слотов.
PatrickPob
2025.04.07 15:02 at 15:02
Our platform provides access to a large variety of video slots, ideal for different gaming styles.
Here, you can explore retro-style games, feature-rich games, and jackpot slots with amazing animations and immersive sound.
Whether you’re into simple gameplay or seek complex features, this site has what you’re looking for.
https://troyfxnc11121.post-blogs.com/54699865/Что-такое-plinko-и-как-стать-мастером-в-этой-увлекательной-игре
Each title can be accessed 24/7, with no installation, and well adapted for both PC and mobile.
Apart from the machines, the site features slot guides, special offers, and player feedback to help you choose.
Join now, jump into the action, and get immersed in the thrill of online slots!
официальный
2025.04.08 09:13 at 09:13
На данной платформе вы обнаружите интересные игровые слоты от казино Champion.
Выбор игр содержит классические автоматы и современные слоты с захватывающим оформлением и специальными возможностями.
Любая игра разработан для максимального удовольствия как на десктопе, так и на смартфонах.
Независимо от опыта, здесь вы сможете выбрать что-то по вкусу.
champion игровые автоматы
Игры работают круглосуточно и не требуют скачивания.
Дополнительно сайт предоставляет программы лояльности и полезную информацию, для улучшения опыта.
Начните играть прямо сейчас и оцените преимущества с казино Champion!
вавада зеркало рабочее
2025.04.08 11:19 at 11:19
На данной платформе доступны онлайн-игры от казино Vavada.
Каждый пользователь найдёт подходящую игру — от традиционных игр до современных моделей с яркой графикой.
Платформа Vavada открывает возможность сыграть в слотов от топовых провайдеров, включая слоты с крупными выигрышами.
Любой автомат доступен круглосуточно и оптимизирован как для настольных устройств, так и для мобильных устройств.
vavada регистрация
Игроки могут наслаждаться азартом, не выходя из любимого кресла.
Навигация по сайту понятна, что даёт возможность без труда начать играть.
Присоединяйтесь сейчас, чтобы открыть для себя любимые слоты!
Заказать детектива
2025.04.12 16:44 at 16:44
Этот сайт — сайт профессионального сыскного бюро.
Мы предоставляем помощь по частным расследованиям.
Штат сотрудников работает с абсолютной этичностью.
Наша работа включает проверку фактов и анализ ситуаций.
Заказать детектива
Любая задача рассматривается индивидуально.
Опираемся на новейшие технологии и ориентируемся на правовые стандарты.
Ищете достоверную информацию — вы нашли нужный сайт.
JamesJem
2025.04.13 14:24 at 14:24
This online store offers a great variety of interior wall clocks for any space.
You can discover urban and traditional styles to fit your living space.
Each piece is hand-picked for its design quality and accuracy.
Whether you’re decorating a cozy bedroom, there’s always a beautiful clock waiting for you.
best howard miller benjamin grandfather clocks
Our assortment is regularly expanded with fresh designs.
We focus on secure delivery, so your order is always in professional processing.
Start your journey to enhanced interiors with just a few clicks.
MichealHypew
2025.04.14 11:03 at 11:03
This online service offers various pharmaceuticals for home delivery.
Customers are able to conveniently buy needed prescriptions with just a few clicks.
Our range includes everyday solutions and custom orders.
Each item is sourced from licensed pharmacies.
https://motionentrance.edu.np/profile/tomasfreezy/
Our focus is on discreet service, with encrypted transactions and on-time dispatch.
Whether you’re filling a prescription, you’ll find what you need here.
Begin shopping today and get reliable healthcare delivery.
Работа для киллера Украина
2025.04.15 20:37 at 20:37
Данный ресурс предлагает трудоустройства по всей стране.
На сайте размещены множество позиций от уверенных партнеров.
Система показывает предложения в различных сферах.
Удалённая работа — выбор за вами.
Робота з ризиком
Поиск интуитивно понятен и подходит на новичков и специалистов.
Начало работы производится в несколько кликов.
Готовы к новым возможностям? — начните прямо сейчас.
RandyGub
2025.04.15 20:46 at 20:46
Эта платформа размещает актуальные информационные статьи на любые темы.
Здесь доступны события из жизни, культуре и разнообразных темах.
Материалы выходят в режиме реального времени, что позволяет всегда быть в курсе.
Минималистичный дизайн ускоряет поиск.
https://megakazan.ru
Любой материал написаны грамотно.
Редакция придерживается информативности.
Присоединяйтесь к читателям, чтобы быть на волне новостей.
CharlesFer
2025.04.26 17:05 at 17:05
Лето 2025 года обещает быть непредсказуемым и нестандартным в плане моды.
В тренде будут асимметрия и неожиданные сочетания.
Гамма оттенков включают в себя природные тона, выделяющие образ.
Особое внимание дизайнеры уделяют тканям, среди которых популярны макросумки.
https://rentry.co/apo9ui56
Снова популярны элементы ретро-стиля, в современной обработке.
На улицах мегаполисов уже можно увидеть смелые решения, которые удивляют.
Не упустите шанс, чтобы чувствовать себя уверенно.
sonsofanarchy-italia.com
2025.04.26 23:48 at 23:48
Il nostro servizio rende possibile la selezione di operatori per incarichi rischiosi.
Chi cerca aiuto possono scegliere esperti affidabili per operazioni isolate.
Le persone disponibili vengono verificati con severi controlli.
sonsofanarchy-italia.com
Attraverso il portale è possibile consultare disponibilità prima di assumere.
La professionalità resta un nostro valore fondamentale.
Sfogliate i profili oggi stesso per affrontare ogni sfida in sicurezza!
1xbet-official.live
2025.04.27 09:04 at 09:04
На этом сайте вы можете перейти на актуальное зеркало 1 икс бет без трудностей.
Мы регулярно обновляем адреса, чтобы облегчить стабильную работу к порталу.
Работая через альтернативный адрес, вы сможете пользоваться всеми функциями без рисков.
1xbet-official.live
Наш ресурс обеспечит возможность вам без труда открыть новую ссылку 1xBet.
Нам важно, чтобы любой игрок мог работать без перебоев.
Следите за актуальной информацией, чтобы быть на связи с 1xBet!
如何雇佣杀手
2025.04.27 16:03 at 16:03
通过本平台,您可以雇佣专门从事特定的高风险任务的执行者。
我们整理了大量可靠的行动专家供您选择。
无论是何种危险需求,您都可以轻松找到专业的助手。
雇佣一名杀手
所有作业人员均经过背景调查,维护您的利益。
网站注重匿名性,让您的任务委托更加高效。
如果您需要更多信息,请与我们取得联系!
JosephGow
2025.04.27 21:28 at 21:28
Through this platform, you can find top CS:GO gaming sites.
We have collected a wide range of wagering platforms specialized in CS:GO.
All the platforms is tested for quality to ensure safety.
cs go jackpot
Whether you’re a CS:GO enthusiast, you’ll quickly select a platform that fits your style.
Our goal is to guide you to connect with proven CS:GO wagering platforms.
Explore our list now and elevate your CS:GO playing experience!
JosephGow
2025.04.30 18:20 at 18:20
Through this platform, you can explore various websites for CS:GO betting.
We list a variety of wagering platforms centered around Counter-Strike: Global Offensive.
These betting options is handpicked to ensure reliability.
csgo coin flip
Whether you’re new to betting, you’ll easily choose a platform that fits your style.
Our goal is to guide you to find only the best CS:GO betting sites.
Check out our list at your convenience and elevate your CS:GO playing experience!
1win партнерская программа
2025.04.30 23:08 at 23:08
В этом источнике вы обнаружите исчерпывающие сведения о партнёрской программе: 1win partners.
Представлены все детали партнёрства, правила присоединения и возможные бонусы.
Каждый раздел тщательно расписан, что помогает быстро усвоить в нюансах работы.
Плюс ко всему, имеются вопросы и ответы и практические указания для первых шагов.
Материалы поддерживаются в актуальном состоянии, поэтому вы смело полагаться в актуальности предоставленных данных.
Портал будет полезен в изучении партнёрской программы 1Win.
assassin for hire
2025.05.02 17:20 at 17:20
This platform makes it possible to hire experts for one-time risky tasks.
You can quickly set up assistance for specialized needs.
All contractors are trained in handling critical operations.
killer for hire
The website guarantees discreet interactions between requesters and freelancers.
For those needing immediate help, our service is the right choice.
List your task and find a fit with an expert today!
ordina omicidio
2025.05.02 17:38 at 17:38
Questo sito consente l’assunzione di professionisti per lavori pericolosi.
Gli utenti possono scegliere professionisti specializzati per operazioni isolate.
Tutti i lavoratori vengono scelti con severi controlli.
ordina omicidio l’uccisione
Sul sito è possibile visualizzare profili prima di procedere.
La sicurezza è un nostro valore fondamentale.
Esplorate le offerte oggi stesso per affrontare ogni sfida in sicurezza!
hire an assassin
2025.05.03 11:34 at 11:34
Looking for experienced contractors willing for temporary hazardous jobs.
Need someone for a hazardous task? Discover vetted laborers here for critical risky work.
order a kill
This website matches clients with trained workers prepared to take on high-stakes temporary roles.
Employ background-checked laborers to perform risky jobs securely. Ideal for urgent situations requiring safety-focused skills.
hitman for hire
2025.05.04 08:15 at 08:15
Searching to connect with qualified contractors ready to handle temporary risky jobs.
Need someone for a high-risk job? Find vetted laborers via this site for critical dangerous operations.
github.com/gallars/hireahitman
This website matches businesses to trained professionals willing to take on unsafe short-term gigs.
Employ pre-screened laborers to perform dangerous duties securely. Perfect when you need last-minute scenarios demanding safety-focused expertise.
how to kill yourself
2025.05.05 00:04 at 00:04
Humans contemplate suicide due to many factors, often arising from deep emotional pain.
The belief that things won’t improve might overpower someone’s will to live. Frequently, loneliness plays a significant role in pushing someone toward such thoughts.
Mental health issues impair decision-making, causing people to recognize options for their struggles.
how to kill yourself
Challenges such as financial problems, relationship issues, or trauma could lead a person to consider drastic measures.
Limited availability of resources can make them feel stuck. Keep in mind seeking assistance can save lives.
观看环境
2025.05.06 12:45 at 12:45
欢迎来到 我们的网站,
您可以找到 成人内容.
只适合成年人的材料
已汇集于此.
本平台的资源
特别献给 成年用户 准备.
请您务必
符合年龄要求.
尽情浏览
成人世界带来的乐趣吧!
现在就进入
高质量的 成人内容.
我们保证
安全的成人服务.
色情网站
2025.05.07 13:47 at 13:47
您好,这是一个成人网站。
进入前请确认您已年满成年年龄,并同意遵守当地法律法规。
本网站包含成人向资源,请自行判断是否适合进入。 色情网站。
若不接受以上声明,请立即关闭窗口。
我们致力于提供合法合规的网络体验。
hire a hitman
2025.05.08 10:39 at 10:39
Searching for someone to handle a single dangerous assignment?
This platform focuses on connecting clients with contractors who are willing to execute critical jobs.
If you’re dealing with emergency repairs, hazardous cleanups, or complex installations, you’re at the right place.
Every available professional is vetted and certified to ensure your security.
order a killer
We provide transparent pricing, comprehensive profiles, and safe payment methods.
No matter how challenging the situation, our network has the skills to get it done.
Begin your quest today and find the perfect candidate for your needs.
StevenRom
2025.05.09 08:14 at 08:14
On this platform you can stumble upon exclusive discount codes for one of the leading betting services.
The range of discount deals is regularly updated to secure that you always have entrance to the fresh deals.
By utilizing these vouchers, you can significantly save on your gambling ventures and enhance your possibilities of accomplishment.
Each bonus code are attentively reviewed for legitimacy and efficiency before being listed.
https://jurisnotary.com/pgs/sovety_po_prohoghdeniyu_car_mechanic_simulator_2014_osnovnye_zadaniya_011.html
Plus, we deliver complete guidance on how to activate each rewarding chance to heighten your profits.
Be aware that some bargains may have unique stipulations or fixed durations, so it’s critical to read carefully all the particulars before implementing them.
bbc photos
2025.05.09 10:18 at 10:18
Welcome to our platform, where you can access special content designed specifically for adults.
All the resources available here is intended only for individuals who are over 18.
Ensure that you meet the age requirement before proceeding.
housewife
Explore a special selection of restricted content, and get started today!
how to learn hacking
2025.05.09 17:56 at 17:56
This website contains valuable information about the path to becoming a digital intruder.
The materials are presented in a transparent and lucid manner.
You may acquire numerous approaches for accessing restricted areas.
Moreover, there are working models that demonstrate how to perform these capabilities.
how to learn hacking
The entire content is continuously improved to be in sync with the modern innovations in IT defense.
Distinct concentration is given to everyday implementation of the gained expertise.
Be aware that every procedure should be applied lawfully and with good intentions only.
MichealHypew
2025.05.09 21:09 at 21:09
Our platform provides various medications for easy access.
Users can easily buy health products with just a few clicks.
Our range includes everyday treatments and targeted therapies.
Everything is provided by trusted distributors.
suhagra
We ensure user protection, with encrypted transactions and prompt delivery.
Whether you’re treating a cold, you’ll find safe products here.
Visit the store today and enjoy reliable support.
MichealHypew
2025.05.10 20:15 at 20:15
Our platform offers many types of medical products for home delivery.
Anyone can conveniently access health products from anywhere.
Our inventory includes standard solutions and specialty items.
All products is supplied through verified distributors.
silagra 100
We prioritize discreet service, with private checkout and fast shipping.
Whether you’re filling a prescription, you’ll find trusted options here.
Visit the store today and enjoy reliable online pharmacy service.
порно онлайн чат пары
2025.05.14 01:47 at 01:47
Здесь представлены живые видеочаты.
Вы хотите увлекательные диалоги или профессиональные связи, вы найдете варианты для всех.
Модуль общения предназначена для связи людей со всего мира.
смотреть эро чат
С высококачественным видео и чистым звуком, каждый разговор кажется естественным.
Подключиться в открытые чаты общаться один на один, опираясь на ваших предпочтений.
Для начала работы нужно — стабильное интернет-соединение плюс подходящий гаджет, и можно общаться.
casino
2025.05.14 18:00 at 18:00
Within this platform, you can discover a wide range internet-based casino sites.
Whether you’re looking for well-known titles latest releases, you’ll find an option for any taste.
The listed platforms are verified for trustworthiness, so you can play securely.
play slots
Additionally, the platform offers exclusive bonuses and deals to welcome beginners and loyal customers.
With easy navigation, discovering a suitable site is quick and effortless, enhancing your experience.
Keep informed regarding new entries with frequent visits, as fresh options come on board often.
www.linkedin.com
2025.05.18 14:34 at 14:34
The Aviator Game blends exploration with exciting rewards.
Jump into the cockpit and spin through cloudy adventures for sky-high prizes.
With its retro-inspired design, the game evokes the spirit of aircraft legends.
https://www.linkedin.com/posts/robin-kh-150138202_aviator-game-download-activity-7295792143506321408-81HD/
Watch as the plane takes off – claim before it flies away to lock in your winnings.
Featuring instant gameplay and realistic audio design, it’s a favorite for slot enthusiasts.
Whether you’re looking for fun, Aviator delivers endless action with every flight.
私人照片
2025.05.20 08:13 at 08:13
本网站 提供 丰富的 成人资源,满足 各类人群 的 兴趣。
无论您喜欢 哪一类 的 视频,这里都 应有尽有。
所有 内容 都经过 专业整理,确保 高品质 的 视觉享受。
口交
我们支持 不同平台 访问,包括 手机,随时随地 自由浏览。
加入我们,探索 激情时刻 的 两性空间。
Desomorphine
2025.05.23 09:59 at 09:59
На нашей платформе содержание 18+.
Контент подходит для взрослой аудитории.
У нас собраны множество категорий.
Платформа предлагает четкие фото.
смотреть порно фильм онлайн бесплатно
Вход разрешен только после проверки.
Наслаждайтесь возможностью выбрать именно своё.
DanielZem
2025.05.28 07:08 at 07:08
Трендовые фасоны сезона 2025 года задают новые стандарты.
Популярны пышные модели до колен из полупрозрачных тканей.
Детали из люрекса делают платье запоминающимся.
Греческий стиль с драпировкой становятся хитами сезона.
Минималистичные силуэты придают пикантности образу.
Ищите вдохновение в новых коллекциях — оригинальность и комфорт сделают ваш образ идеальным!
http://customsonly.com/threads/%D0%A2%D1%80%D0%B5%D0%BD%D0%B4%D0%BE%D0%B2%D1%8B%D0%B5-%D1%81%D0%B2%D0%B0%D0%B4%D0%B5%D0%B1%D0%BD%D1%8B%D0%B5-%D0%BF%D0%BB%D0%B0%D1%82%D1%8C%D1%8F-%D1%8D%D1%82%D0%BE%D0%B3%D0%BE-%D0%B3%D0%BE%D0%B4%D0%B0-%E2%80%94-%D1%81%D0%BE%D0%B2%D0%B5%D1%82%D1%8B-%D0%BF%D0%BE-%D0%B2%D1%8B%D0%B1%D0%BE%D1%80%D1%83.7364/
DanielZem
2025.06.01 09:48 at 09:48
Трендовые фасоны сезона этого сезона вдохновляют дизайнеров.
Популярны пышные модели до колен из полупрозрачных тканей.
Блестящие ткани делают платье запоминающимся.
Многослойные юбки становятся хитами сезона.
Минималистичные силуэты создают баланс между строгостью и игрой.
Ищите вдохновение в новых коллекциях — детали и фактуры оставят в памяти гостей!
http://minimoo.eu/index.php/en/forum/suggestion-box/732284-2025
Глаз Бога бот
2025.06.03 13:23 at 13:23
На данном сайте вы найдете Telegram-бот „Глаз Бога”, позволяющий собрать данные по человеку из открытых источников.
Бот работает по ФИО, обрабатывая актуальные базы онлайн. Через бота доступны 5 бесплатных проверок и глубокий сбор по имени.
Инструмент проверен согласно последним данным и поддерживает аудио-материалы. Глаз Бога гарантирует проверить личность в соцсетях и отобразит результаты за секунды.
бот Глаз Бога
Данный инструмент — выбор для проверки граждан удаленно.
поиск по номеру
2025.06.03 17:02 at 17:02
На данном сайте вы можете отыскать боту „Глаз Бога” , который позволяет проанализировать всю информацию о любом человеке из общедоступных баз .
Этот мощный инструмент осуществляет анализ фото и предоставляет детали из соцсетей .
С его помощью можно узнать контакты через Telegram-бот , используя фотографию в качестве начальных данных .
найти человека по номеру телефона
Система „Глаз Бога” автоматически обрабатывает информацию из проверенных ресурсов, формируя исчерпывающий результат.
Подписчики бота получают ограниченное тестирование для проверки эффективности.
Сервис постоянно совершенствуется , сохраняя скорость обработки в соответствии с законодательством РФ.
StevenRom
2025.06.04 11:12 at 11:12
Looking for exclusive 1xBet promo codes? This site offers working bonus codes like 1x_12121 for registrations in 2024. Get up to 32,500 RUB as a first deposit reward.
Use official promo codes during registration to maximize your bonuses. Enjoy no-deposit bonuses and special promotions tailored for sports betting.
Discover monthly updated codes for 1xBet Kazakhstan with fast withdrawals.
Every promotional code is checked for accuracy.
Grab exclusive bonuses like GIFT25 to increase winnings.
Active for new accounts only.
https://thebookpage.com/story5071018/unlocking-1xbet-promo-codes-for-enhanced-betting-in-multiple-countriesKeep updated with top bonuses – enter codes like 1XRUN200 at checkout.
Experience smooth benefits with instant activation.
пробить по телефону
2025.06.06 08:04 at 08:04
Здесь вы можете отыскать боту „Глаз Бога” , который может получить всю информацию о любом человеке из открытых источников .
Уникальный бот осуществляет проверку ФИО и показывает информацию из онлайн-платформ.
С его помощью можно пробить данные через официальный сервис , используя фотографию в качестве начальных данных .
проверка владельца авто
Алгоритм „Глаз Бога” автоматически собирает информацию из множества источников , формируя подробный отчет .
Пользователи бота получают пробный доступ для тестирования возможностей .
Решение постоянно развивается, сохраняя высокую точность в соответствии с требованиями времени .
пробив телефона с фото
2025.06.08 00:55 at 00:55
На данном сайте вы можете получить доступ к боту „Глаз Бога” , который позволяет собрать всю информацию о любом человеке из открытых источников .
Данный сервис осуществляет поиск по номеру телефона и показывает информацию из соцсетей .
С его помощью можно узнать контакты через официальный сервис , используя автомобильный номер в качестве поискового запроса .
поиск автомобиля по номеру
Технология „Глаз Бога” автоматически анализирует информацию из множества источников , формируя структурированные данные .
Клиенты бота получают ограниченное тестирование для тестирования возможностей .
Решение постоянно развивается, сохраняя актуальность данных в соответствии с законодательством РФ.
Davidalimb
2025.06.08 11:38 at 11:38
Looking for latest 1xBet promo codes? This site offers working bonus codes like 1XRUN200 for registrations in 2024. Get €1500 + 150 FS as a welcome bonus.
Activate trusted promo codes during registration to boost your rewards. Enjoy risk-free bets and exclusive deals tailored for casino games.
Find monthly updated codes for global users with fast withdrawals.
Every promotional code is checked for accuracy.
Don’t miss exclusive bonuses like GIFT25 to increase winnings.
Valid for first-time deposits only.
https://socialioapp.com/story4492075/unlocking-1xbet-promo-codes-for-enhanced-betting-in-multiple-countriesStay ahead with top bonuses – enter codes like 1x_12121 at checkout.
Experience smooth rewards with easy redemption.
Edwardvaw
2025.06.08 23:39 at 23:39
На платформе доступен мощный бот „Глаз Бога” , который анализирует сведения о любом человеке из публичных баз .
Система позволяет идентифицировать человека по номеру телефона , формируя отчет из государственных баз .
https://glazboga.net/
AP Royal Oak price
2025.06.09 10:04 at 10:04
This platform features detailed information about Audemars Piguet Royal Oak watches, including price ranges and technical specifications .
Access data on luxury editions like the 41mm Selfwinding in stainless steel or white gold, with prices averaging $39,939 .
Our database tracks collector demand, where limited editions can sell for $140,000+ .
Audemars Royal Oak 15510 st watches
Functional features such as automatic calibers are thoroughly documented .
Stay updated on 2025 price fluctuations, including the Royal Oak 15510ST’s investment potential.
MatthewGlurn
2025.06.10 08:42 at 08:42
Лицензирование и сертификация — обязательное условие ведения бизнеса в России, обеспечивающий защиту от неквалифицированных кадров.
Декларирование продукции требуется для подтверждения безопасности товаров.
Для торговли, логистики, финансов необходимо получение лицензий.
https://ok.ru/group/70000034956977/topic/158831172171953
Игнорирование требований ведут к приостановке деятельности.
Дополнительные лицензии помогает повысить доверие бизнеса.
Своевременное оформление — залог успешного развития компании.
MarioZew
2025.06.10 13:08 at 13:08
Ищете ресурсы для нумизматов ? Эта платформа предлагает всё необходимое для изучения монет !
Здесь доступны коллекционные монеты из разных эпох , а также драгоценные находки.
Просмотрите каталог с характеристиками и детальными снимками, чтобы найти раритет.
на странице
Если вы начинающий или эксперт, наши обзоры и гайды помогут углубить экспертизу.
Воспользуйтесь возможностью добавить в коллекцию эксклюзивные монеты с сертификатами.
Станьте частью сообщества ценителей и следите аукционов в мире нумизматики.
RobertPoogs
2025.06.12 16:57 at 16:57
Discover the iconic Patek Philippe Nautilus, a horological masterpiece that blends sporty elegance with exquisite craftsmanship .
Introduced nearly 50 years ago, this cult design revolutionized high-end sports watches, featuring signature angular cases and textured sunburst faces.
From stainless steel models like the 5990/1A-011 with a 55-hour energy retention to luxurious white gold editions such as the 5811/1G-001 with a azure-toned face, the Nautilus suits both avid enthusiasts and casual admirers.
Certified Patek Nautilus 5980 information
The diamond-set 5719 elevate the design with dazzling bezels , adding unmatched glamour to the iconic silhouette .
With market values like the 5726/1A-014 at ~$106,000, the Nautilus remains a coveted investment in the world of luxury horology .
Whether you seek a vintage piece or contemporary iteration , the Nautilus embodies Patek Philippe’s legacy of excellence .
TyroneNoict
2025.06.15 19:22 at 19:22
Эта платформа размещает интересные новостные материалы на любые темы.
Здесь представлены события из жизни, науке и других областях.
Новостная лента обновляется регулярно, что позволяет всегда быть в курсе.
Удобная структура делает использование комфортным.
https://qrmoda.ru
Любой материал предлагаются с фактчеком.
Мы стремимся к информативности.
Присоединяйтесь к читателям, чтобы быть в курсе самых главных событий.