Voks 2024
Lexi majálisi észosztása – Hazudott Varga Judit

Ahogy azt már megírtuk Lexi, pardon, Szentkirályi Alexandra a Fidesz hivatalos főolgármester-jelöltje elég magányosra sikeredett majálison van túl. Ahogy mondai szokás megjárta „Tolnát-Baranyát”, hogy emberek között lehessen, de hát ez nem is csoda, hiszen ő is, akárcsak a főnöke, titkos kampányt folytat, azaz váratlanul tűnik fel itt-ott.
A repülő kockás pléd
A városligeti a „bárdolatlan tömeg” által preferált helyszíntől távolabbi eléggé néptele helyszínen ment a szokásos Karácsoy gyalázás, majd a 444 –nek adott interjúban egy nagyon érdekes mondat is elhangzott, amiből kiderült, hogy szerinte is hazudott Varga Judit Magyar Péter titkos felvételén, amikor Rogánékról beszélve az ügyészség titkos megszállásáról szólt
Azt pedig nem gondolja, hogy Varga Judit igazat mond Magyar hangfelvételén, ő Polt Péternek hisz
-írta meg több más mellett a portál.
A volt szóvivő azt is állította, hogy nem menekül a sajtó elől, sőt szívesen vitázna is, de nem Karácsonnyal, (pedig az ő posztjára tör) hanem Gyurcsánnyal Ferenccel.
„Gyere, Gyere ki a hegyoldalba!”
Lexi egy gyors átöltözést követően délután már a gyönyörű múltú tabáni ingyenes koncertet járta szelfi-társakra. vadászva, tegyük hozzá sikerrel.
Szerző
Friss
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?