Banánköztársaság
Lukáts Andor: kinyalják Orbán bácsi seggét, és mindenre azt mondják, zseniális
A Fideszben azok a fiatalemberek, akik ott jó állásokat kaptak, azok egyrészt le vannak fizetve, másrészt kinyalják Orbán bácsinak a seggét, és mindenre azt mondják, hogy zseniális és nagyon jó.
„Amit Orbán Viktor jelent ebben az országban, az úgy, ahogy van, elfogadhatatlan. Katasztrofális” – mondta Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész Veiszer Alindának a Telex szemléje szerint, miután arra kérte a műsorvezetőt, „hadd politizáljon egy picit”.
Kaland a semmibe” – mondta Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező a többszörösen meghiúsult filmes projektjéről, az Übü király című színdarab filmre viteléről
Először a filmbe befektetni tervező Budai György üzletember halála miatt nem tudta megvalósítani az ötletét, később Kende János operatőr akadályozta meg, hogy állami támogatást kapjon.
Lukáts szerint az történt, hogy miután egy másik operatőrt választott a filmhez Kende helyett, az emiatt bosszúból az egész projektet megakadályozta, és ezt a filmgyár udvarán a szemébe is mondta.
Az Übüt továbbra is meg akarja rendezni, de nem tudja, hol lesz erre lehetősége
Lukáts Andor mesélt a szociális otthonban eltöltött gyerekkoráról, idegileg tönkrement apjáról, az Orbán Viktor-jelenségről és arról is, hogyan pofozott meg egy politikai alapon kinevezett iskolaigazgatót és hogyan olvasott be a zalaegerszegi színházban a helyi fideszes elitnek.
Már jó ötven perce beszélgettek Veiszer Alinda legújabb műsorában, amikor a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész és rendező Lukáts előrehajolt a székében, az asztalról felvette a neki kikészített vizespoharat, és egy „ezt megiszom, hogy hadd politizáljak egy picit” felvezetéssel belecsapott a sűrűjébe (a nagyjából egyórás beszélgetést egy jelképes összegért itt lehet megtekinteni).
– Amit Orbán Viktor jelent ebben az országban, az úgy, ahogy van, elfogadhatatlan. Katasztrofális.
– Egy személyben ő?
– Ő egy személyben, és a társasága, a bandája. Életemben nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet Magyarországon. Megtörtént.
– De pontosan mi az, amit gyötrelemként él meg? (…)
– Az, ahogy kettészakította az országot. Vannak a kedveltek… A kedveltek, becsapottak, abszolút becsapottak. És vannak a… nem tudom, a futók még, vagy nem tudom, mit csinálók még. Nem emberi élet… Például a Fideszben azok a fiatalemberek, akik ott jó állásokat kaptak, azok egyrészt le vannak fizetve, másrészt kinyalják Orbán bácsinak a seggét, és mindenre azt mondják, hogy zseniális és nagyon jó. De ez csak nekik van, és nincs sok millió embernek az élethez való lehetősége.
– De most elsősorban szociális dolgokra gondol, vagy arra, mint ami mondjuk az SZFE-vel történt?
– Is-is.
Forrás: Telex
Friss híreink
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat