Ma egy kicsit mindenki Benedek Tibinek érzi magát

Ugye milyen sokszor éreztük, hogy mi vágtuk be a felső sarokba azt a balkezest? Együtt örültünk vele, velük olimpiáról-olimpiára, és ha szerényebb volt az eredmény, akkor is megsüvegeltük őket. Mindig szurkoltunk Tibinek

A XXI. század magyar Aranycsapata

Bármennyire is nosztalgiázunk a labdarúgó Aranycsapat iránt, miatt – hiába.

Benedekék voltak, lettek a XXI. század magyar Aranycsapata. Így lett a vízilabdából Nemzeti Sport (na, nem az újság) és így lettek ők, mindannyiunk hősei.

Mindenki csak Tibinek hívta és éppen ezzel adta meg a tiszteletet nem csupán a három olimpiai aranyérem birtokosának, hanem az embernek, akinek tekintélye volt medencében és uszodán kívül egyaránt.

Nem véletlenül a vele egyidőseknek és valamivel fiatalabbaknak van valamilyen emléke vele, róla. Most mindenkinek eszébe jut egy „benedek tibis” mozdulat

Amikor már a medence partjáról vezényelte az „utódokat” néha elég volt egy fejbiccentés tőle. Valahogy úgy, ahogyan Bernstein képes volt csupán arcmimikával vezényelni egy egész nagyzenekart.

A nagyzenekar és a publikum most értetlenül áll a szomorú, esős Budapesten és szerte az országban.

Sajnos Tibi nagyon fiatalon volt kénytelen letenni azt a bizonyos karmesteri pálcát.

Egy pillanatra érdemes rágondolni az édesapjára, a feleségére és a gyerekekre. Nekik a legnehezebb.

Mi a lelátón elmorzsoljuk könnyeinket és erőt merítünk egy olyan életútból, amely ilyen rövidre vágva is teljes volt.

Tibi, megpróbálunk méltók lenni az emberi örökségedhez!