Connect with us

Budapesti hétköznapok

Budapesten jön az egységes parkolási rendszer: idősávosan emelkedne a várakozási díj

parkolas-jozsefvaros
Megosztás

Júliusban indul a közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási intézkedések tesztelése és társadalmi egyeztetése Budapesten, a kerületekkel összehangolva pedig már készül a fővárosban az egységes parkolási rendszer, amely a helyben lakók érdekeit kiemelten kezeli.

Mintaprogramokkal indul a forgalomcsillapítás Budapesten

Csütörtök délután folytatódott a Restart Budapest beszélgetéssorozat, „Tervezzük újra együtt Budapest közlekedését!” címmel. Karácsony Gergely főpolgármester beszélgetőtársai Csősz Krisztián, a Budapesti Autósok Közössége alapító főszerkesztője, Winkler Róbert, a Totalcar alapítója és Várfi Melinda, a Socialfokus elnöke, az Impact Hub alapítója voltak.

Az előző közgyűlés által elfogadott Budapesti Mobilitási Tervvel összhangban 2021-ig dolgozzák ki a közlekedéscsillapítási programot, melynek célja:

  • a közúti közlekedés biztonságosabbá tétele – a halálos kimenetelű és súlyos sérülést okozó balesetek csökkentése;
  • a közlekedésből eredő zaj- és légszennyezés mértékének csökkentése;
  • a város élhetőségének, a közterületek minőségének növelése;
  • a szelíd közlekedési formák, a gyaloglás és a kerékpározás, valamint a közösségi közlekedés segítése;
  • a helyi kiskereskedelem, vendéglátás, a kereskedelmi és kulturális tengelyek erősítése.

A tervezés részeként a mintaprojektek július és október között valósulnak meg, melyeket – indulásukat követően – interaktív online felületen lehet véleményezni.

Átlagosan heti egy ember veszti életét a közutakon

A főpolgármester a Budapest Restart beszélgetés során elmondta, Budapesten – a környező, hasonló méretű nagyvárosokhoz képest – magas a közlekedésbiztonsági kockázat, átlagosan heti egy ember veszti életét a közutakon. A közlekedésbiztonság javításának egyik pillére a gépjárműforgalom mértékének és sebességének csökkentése, amely egyben a klímavédelmi célok megvalósítását is segíti.

Karácsony Gergely szerint a forgalomcsillapítási intézkedéseket a lakóterületek mellett különösen az oktatási és egészségügyi intézmények, parkok és játszóterek környékén indokolt bevezetni, mivel a balesetek és a légszennyezés szempontjából leginkább az idősek és a gyerekek veszélyeztetettek.

A város közlekedésének felelős átalakításához mintaprojektekre van szükség,

amelyeket a kerületekkel együttműködve dolgozott ki a Fővárosi Önkormányzat. Ezeket pedig az érintett lakosságot és a területet használókat megszólító társadalmi egyeztetés kíséri. A július és október között megvalósuló projekteket indulás után interaktív online felületen lehet véleményezni.

Az így szerzett tapasztalatok és társadalmi visszajelzések beépítésével készül az akcióterv 2020 végéig a BKK koordinálásával. E több lépcsős közös munka eredményei alapján a konkrét intézkedések 2021 folyamán, ütemezetten vezethetők majd be.

Budapesten jelenleg is viszonylag nagy a forgalomcsillapított zónák aránya. Jelenleg a teljes budapesti úthálózat egynegyede fő- és gyűjtőút, háromnegyede mellékút, a teljes úthálózat egyharmada ma is lakó-pihenő övezetként vagy 30 km/h-ás sebességcsillapított zónaként működik a lakóterületek védelmében. Az utak legnagyobb részén, nagyjából felén 50 km/h a megengedett sebesség. Emelt sebességűnek számít a főúthálózat egyharmada, ami a teljes úthálózat 7 százaléka.

Egységes budapesti parkolási rendszer jön a Fővárosban

A Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel együttműködve összehangolt intézkedéseket tervez a budapesti parkolás egységesítése és fejlesztése érdekében. A belvárosi közterületi parkolás rendezetlen helyzete, amelynek kezelésére a kerületi önkormányzatokkal együttműködve kiemelt feladatként tekint a Főváros. A veszélyhelyzetre tekintettel a közlekedési szokások ugyan átmenetileg megváltoztak, a parkolási problémák azonban továbbra is fennmaradtak – sőt a parkolás ingyenessé tétele káoszt és a belvárosi parkolóhelyek túltelítettségét eredményezte, ez megnehezíti mind a helyi lakosok, mind a parkolóhelyet hiába kereső ingázók mindennapjait. A parkolással kapcsolatos problémák változtatások nélkül hosszú távon is fennmaradnak, sőt tovább súlyosbodhatnak.

Budapesten az elmúlt tíz évben 20 százalékkal nőtt a gépjárművek száma,

sok helyen az utcák területének akár harmadát elfoglaló parkolóhelyek miatt nem lehetséges fák ültetése, zöldfelületek telepítése, a járda kényelmes, akadálymentes kialakítása, illetve a földszinti üzletekhez és vendéglátóhelyekhez kapcsolódó teraszok létesítése.

Karácsony Gergely szerint az egységes parkolási rendszer fejlesztése során a közterületek újrafelosztását is ösztönözni kell a közterületek és a város élhetőségének javítása érdekében. Ezért a Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi az egységes budapesti parkolási rendszer kialakítását, melynek céljai:

  • Egységes felhasználói élmény biztosítása
  • A lakossági parkolás méltányos előnyben részesítése
  • A célforgalmi parkolás lehetőségeinek javítása
  • Rendezett közterek biztosítása a lakosság számára
  • Közterületek felszabadítása a parkolás és a járműtárolás alól a lakosság számára
  • A parkolás-üzemeltetés racionalizálása

A főpolgármester néhány konkrétumot is elárult a készülő tervvel kapcsolatban.

A parkolás első időszaka ingyenes lenne, majd sávosan emelkedne, így mozgásban maradna a város. A parkolási zónák közötti rugalmasság pedig azt a célt szolgálná, hogy ha egy utca túloldala esetleg a másik kerülethez tartozik, a helyben lakók megállhassanak ott is anélkül, hogy megbírságolnák érte.

időjárás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük