Kerítésen innen
Ma van a zsidó Hanukkah, a felavatás ünnepének első napja
A zsidó vallású emberek ma kezdik ünnepelni Hanukkah-t. Ez a nyolc napos ünnep az egyik legszebb üzenetet hordozza a talmud történetei közül.
A zsidó vallású emberek ma kezdik ünnepelni Hanukkah-t. Ez a nyolc napos ünnep az egyik legszebb üzenetet hordozza a talmud – a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb és egyértelműen legfontosabb, tematikus rendszerbe foglalt gyűjteménye, a zsidóság enciklopédiája- történetei közül, hiszen a fény erejéről spirituális fontosságáról szól.
Az ünnep
A szír-görögök (szeleukidák), valamint a hellenizálódott zsidók ellen vívták harcukat a Mattitjahu főpap vezette makkabeusok i.e. 164-től. Három év harc után visszafoglalták a jeruzsálemi Szentélyt. A szellemi- és kultuszközpont újbóli birtokbavétele megsokszorozta a harcosok erejét. A harcok ugyan még nem értek véget, de a kortársak két csodának is szemtanúi lehettek: egy jóval erősebb hadsereg elleni győzelemnek és az olaj csodájának. A talmudi legenda szerint a Szentélyben álló menóra lángjainak újragyújtásához csak egy napra elegendő olajat találtak, de csoda történt, és az egynapi adag nyolc napig égett. Ezért a következő évben a szentély és az oltár újraavatásának emlékére bölcseink elrendelték Hanukka (felavatás) nyolc napjának ünnepélyes megtartását.
A menórától a hannukkiáig
A hajdani Szentélyben álló hétágú nagy menóra alakja a diaszporában a zsidóság szimbóluma lett. A nyolcágú hanukkah-i menóra szertartási tárgy, bármiből készülhet, egyetlen szabálya, hogy nyolc lángnak kell égnie, és a lángokat segédlángról kell meggyújtani, erre szolgál a kilencedik mécses. A hanukkia elnevezés csak a héber nyelvújítás eredményeként született.
Csak a tizenhetedik századtól jelentek meg az álló, a bibliai Szentélyben leírt menórára emlékeztető karos típusok. A zsidó tradíció tiltja, hogy a Szentély tárgyainak mintájára készítsenek szakrális tárgyakat, de nem tiltja akkor, ha ezek más anyagból, vagy más formai tartalommal készülnek. A Szentélyben lévő hétágú, arany, virágokkal és gombokkal díszített menóra mintájára készítettek álló, jobbára gyertyákkal használható hanukkai gyertyatartókat. Ezek nem zsinagógai, hanem családi használatra készültek, ezért méreteik ennek megfelelően viszonylag kicsik.
Szerző: Fodor Erika és Prinner Gábor
Szerző
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője