A maffiafőnök panasza – nincs új a nap alatt 2.

Nehéz az életem, különösen mióta elfoglaltam az államot, és többé nem kijátszani kell, hanem működtetni és fenntartani a törvényesség látszatát.

Az persze jelent némi könnyebbséget, hogy olyan törvényeket hozok, amilyeneket akarok. Verőlegényeimnek, amikor a védelmi pénzt szedik, nem kell többé a szemük sarkából figyelniük, jön-e a rendőr. Hozok egy törvényt, és attól kezdve azt üldözi a rendőr, aki nem fizet. Sőt küldeni sem kell már senkit, banki átutalással jön a pénz. Trafikot, boltot, gyárat, földet sem fenyegetéssel szerzek a nagy családnak, hanem törvényhozás és pályáztatás útján. A pénzmosás is közbeszerzéssé egyszerűsödik, és hivatalosan fizetem ki strómanjaimnak. Sajnos, még így is előfordul, hogy túlbuzgó vagy vérükkel nem bíró alvezéreim saját gyártmányú törvényeinket sem tartják be, de nem fenyeget a veszély, hogy bíróság elé kerülnek. Egyszerűen őket nevezem ki belügyminiszternek, rendőrfőnöknek, főügyésznek, bírónak, és a panaszosoknak elmegy a kedvük attól, hogy jogorvoslatot keressenek.

Az sem fenyeget, hogy túlkapásaik nyilvánosságra kerülnek, mert gyakorlatilag az én kezemben van az összes tévé, rádió és újság. A demokratikus látszat kedvéért meghagyott néhány ellenzéki orgánum a népesség töredékéhez jut el, nem tudja hát közhírré tenni sem hazugságaimat, sem jó embereim disznóságait. Ha naponta százszor elmondom, hogy itt van már a Kánaán, akkor a nyáj el is hiszi. Az a néhány millió pedig, aki nem így érzi, egymástól elszigetelve azt hiheti, hogy egyedül neki nem folyik a tejméz.

A nehézséget a területi és helyi kisfőnökök kiválasztása jelenti. Pontosabban nem is a kiválasztásuk, mert az remekül megy. Egy maffiafőnöknek átlagon felüli emberismerettel kell rendelkeznie, és én rendelkezem is ezzel. Végül is személyesen választottam ki több száz kádert, és az országgyűlés működése nap mint nap igazolja, hogy – egy-két kivétellel – jól választottam. Szoros ellenőrzés mellett, bármilyen gondosan szájbarágott feladatot végrehajtanak. Elolvasás nélkül nyújtanak be egyéni javaslatokat, megszavazzák azt is, amiből egy szót sem értenek, és nyomják a gombot, amikor kell.

A baj az, hogy számos egymásnak ellentmondó tulajdonsággal kell rendelkezniük. És ezek harmonikus összeegyeztetése szinte lehetetlen. Miközben fő céljaim eléréséhez kellően ostobáknak és műveletleneknek kell lenniük, hogy önálló gondolataik még véletlenül se legyenek, a helyi feladatokat maguknak kell megoldaniuk, mert mindenhol nem lehetek ott. Miközben a maffia alapkövetelménye a gátlástalanság és kíméletlenség, a külvilág felé a gondos családfő, apa és nagyapa, a hívő templomjáró képét kell közvetíteniük. Ezeken a maffialéttől idegen és voltképp lényegtelen apróságokon lehet a legtöbbet bukni. Mert azt nem érti a nép, hogyan sarcolom meg úgy, hogy közben azt hiszi, a bankok és az elektromos művek sanyargatják. De azt rögtön megérti, ha egy helyi potentát veri a feleségét, ha rendőri asszisztálás mellett ellopja a szomszéd trágyáját, ha közpénzen utat aszfaltoztat a házához, ha lézerblokkolót használ, ha részegen vezet vagy békés járókelőket rugdos. És akkor ott a dilemma: megvédjem vagy ne?

Mert mindkét megoldásnak vannak előnyei meg hátrányai is. A bandaszellem nagyon fontos, ettől működik megbízhatóan a maffia. Ha azt látják, hogy lényegtelen apróságok miatt elengedem a kezüket, akkor nem fognak bízni bennem, és más gazda után néznek. A maffia minden tagjának tudnia kell, hogy tűzön-vízen át megvédem őket. Nem csak félniük kell tőlem, hanem bízniuk is kell bennem. A bizalmat pedig az erősítheti a legjobban, ha látják, hogy nem engedek a közvélemény nyomásának. Minél több disznóságukat simítom el, annál jobban függnek tőlem, és annál erősebb lesz a bizalom. És minél több disznóságot csinálnak, annál jobban számíthatok rájuk én is vész esetén, mert tudják, hogy helyben gyűlölik őket. A helyzet paradox: szervezetépítési szempontból a túlkapások úgy kellenek, mint egy falat kenyér. Így lesz igazán erős és ütőképes a szervezet. Arról nem beszélve, hogy félni is csak egy erős szervezettől fog a nép.

Ugyanakkor a túlkapásoknak és disznóságoknak megvan az a hátulütőjük, hogy csökkentik a népszerűségemet

Azt mindenki tudja, hogy én vagyok a főnök, ezért mindent az én nyakamba varrnak, olyasmit is, amiről nem tehetek. Végül is nem lehetek ott minden esküvőn, falunapon és hálószobában. És igaz ugyan, hogy elzárom a hírek útját, de sajnos nem tudom, hogy meddig csorog el az internet, és végképp nem tudom ellenőrizni, hogy mit mesélnek egymásnak az emberek. És ha túl sok a disznóság, amit semmilyen felelősségre vonás nem követ, és túlcsordul az internet, és túl sokat mesélnek egymásnak az emberek, akkor még a választási győzelem is veszélybe kerülhet, bármennyit is csalok.

Ez a legnehezebb: a törvényesség betartásának látszata. Úgy védeni meg az embereimet, hogy a nép igazságosztónak lásson. Mert ha nem sikerül betartani a törvényesség látszatát, akkor a maffia még fő bevételi forrását, az EU-s pénzeket is elveszítheti.

Andor Mihály

(Galamus, 2013. május 2)

Kapcsolódó:

Nincs új a nap alatt – 1.