Connect with us

Banánköztársaság

És akkor felrobban az Aranykéz utca-Boros, Seres meg a hivatalos kapcsolatok – a bűnüldözés sarlatánjai 2.

megoldatlan ügyek Seres
Megosztás

Nincsenek megoldatlan ügyek, csak ügyetlen megoldások vannak és hivatástudat nélkül tevékenykedő bűnüldözők. Esküvői tanúk és testőrök rendvédelmi törvényes kapcsolatokban, de az is lehet, hogy hiba van a gépezetben.

A testőr

Boros Tamás egykori hivatalos testőre megdöbbentő részletekről számolt be. A férfit annak idején a vállalkozó mellé osztották be, és azt mondja: őt annak idején nem hallgatták ki tanúként a merénylet után. Az 1998-as véres merénylet iratai és dokumentumai jelenleg ismét napvilágra kerültek. Már lassan évtizedek óta nincs teljes körű felderítés a leszámolási ügyben, igaz, országos szinten még az Aranykéz utcai mellett van vagy 250 szintén fel nem derített robbantásos eset is.

A néhai Boros Tamás problémái akkor kezdődtek, amikor elkezdett beszélni az Aradi utcai nyomozóknak és ezt videóra rögzítették. Nem sokkal később a szupertitkos kazetta közkézre került, és szinte mindenhol ezt nézték az érintettek vagy az érdeklődő állampolgárok.

https://www.youtube.com/watch?v=PBywM3uiwXw

A törvénnyel sokszor ütközésbe kerülő Boros akkoriban beszélt az olajos ügyekről, a maffiáról, leszámolásokról, merényletekről. Mindehhez ráadásul neveket is mondott. Arra, hogy Boros Tamás mennyire mondott igazat, csupán abból lehet következtetni, hogy tucatnyi állítása közül csak egyetlen eset, a 6,5 milliárdos olajügy került bíróság elé, majd 7 esztendeig tartó nyomozás után.

Az Aranykéz utcai merénylet helyszínére Boros egyenesen Olaszországból érkezett haza. A tragédia napján egyik testőre azonban nem tudott főnökével tartani. A Mogyi becenevű férfi azt állította, hogy elaludt. Ez lett a szerencséje.

– Mulatoztam, elnyomott az álom, és így mindenről lemaradtam. Szerintem altatót tettek az italomba. Borosnak mindent megtettek a rendőrök, amit csak kért. Egy drogos arra kérte Tamást, intézzék el az ügyét. Ő rögtön telefonált és elsikálta a kínos esetet, persze innentől kezdve a drogos nekünk dolgozott.

Boros rendőrségi kapcsolattartója Sándor István volt. Papa szerint Borost egy Aranykéz utcai találkozó során személyesen megmutatták a bérgyilkosoknak.

– Annak idején felhívott a merénylet előtt talán 1 hónappal, hogy kellett volna találkoznia egy Kacsa becenevű ismerősével, aki nem jött el. Én mondtam neki: szerintem most mutattak meg téged a gyilkosoknak.

Értesüléseink szerint Boros Tamás kivégzését egy börtönből rendelték meg mobiltelefonon. Azt azonban nem tudni, hogy ki lehetett a felbujtó. Feltehetőleg azoknak, akikre Boros terhelő vallomást tett az olaj-ügyekben, rosszul jött volt üzlettársuk halála.

Boros egyik volt rendőr testőre, aki neve elhallgatását kérte, azt állította, hogy őt nem hallgatták meg a merénylet után tanúként. (forrás:blikk)

Az esküvői tanú

A Seres-családban megdöbbenést váltott ki a merénylet. Az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán az utóbbi időben nyugodtan élt, családtagjai szerint már nem akart „küzdeni”. A büntetlen előélet? Seres ellen előzőleg kétszer követtek el merényletet – sikertelenül. Szakértők szerint mindkét esetben a figyelmeztetés volt a tettesek célja, ugyanis ha valakit ki akarnak végezni, azt ki is végzik. Seres Zoltánt gyakran összefüggésbe hozták a fővárosi szórakozóhelyeket ellenőrző csoportokkal. Ismerte az 1996 óta tartó leszámolásos bűncselekmény-sorozatban meggyilkolt Cinóbert, vagy az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamást.

Ugyanakkor jó rendőrségi kapcsolatokkal is rendelkezett: néhány évvel ezelőtt például tanúként vett részt egy volt rendőrkapitány esküvőjén. Az őt ismerők szerint társainál magasabb intelligenciával bírt, fiatal korától kezdve bokszolt és sakkozott. Sokak szerint Seres jó kapcsolatban volt a Magyarországon működő orosz és ukrán „különleges gazdasági szférával”. (forrás:Hetek)

Boros és Seres egy dologban egyeztek, a hivatalos kapcsolatokban. Mindketten akár rendőrségi, akár titkosszolgálati területen, otthonosan mozogtak. Haláluk körülményeinek felderítése évtizedeken keresztül tisztázatlan maradt. A mai állás szerint sem lehet tudni teljes bizonyossággal, hogy pontosan mi is történt valójában. Szemfényvesztő bűnözők és hivatalos üldözőik közötti kapcsolattartásában rejtőzik a történeti tényállás, melyet megfejteni és feltárni évtizedek múltán aligha lehetséges!

Kapcsolódó:

Lövések és robbantások, az elmúlt évtizedek magyarországi alvilága – A bűnüldözés sarlatánjai 1.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük