Kultúra
Mága tud valamit – na nem éppen hegedülni, de…..
Ugyan Soros mögött elbújhat, de az utána következők között dobogós helye van Mága Zoltánnak, ami az óriásplakátok számát illeti. Ő az ügyeletes kisebbségi jófiú, aki – csak úgy, mint eddig tette a többivel – most is a regnáló hatalom körül sündörög.
„Leírhatatlan antikultúrsokk-terápia, büszkén, szélesvásznon”
Mága Zoltán, aki Budapest díszpolgára is egyben, jubileumi – 10. – koncerttel örvendeztette meg a Papp László Budapest Sportarénában január 1-én a nagy(obbra) érdeműt. Ígértek mindent, ami szemnek-szájnak ingere, sztárvendégeket, látványt, tartalmas tartalmat. Na jó, élő zenélést nem. Philipp György, karvezető, karmester, operarendező (egyszóval nem a fotelből integető valaki, hanem képzett, aktív komolyzenész), a prae.hu zenekritikusa is végigülte a műsort és nem fogta vissza magát kritikájában.
„Mire vége lett az első félidőnek, nem tagadom, megittam két Mága bort, (minden széken volt egy = 12.000 üveg!!!), hogy a lelkem tudja kezelni, amit láttam, hallottam.”
„Megagigashownyitány”
Ebből az idézetből következőleg nem nyerte el a virtuóz produktuma az osztatlan tetszését, de az is kiderült, hogy nevezett kacsingat a borforgalmazás felé is. A beszámoló szerint félórás késéssel kezdődött a koncert, lehet, hogy be akarták várni a későket, nehogy az élvezetet megzavarva tülekedjenek a helyükre. Majd a húrok közé csaptak:
„Az ország (s a koncerten többször szánkba rágva: Európa) legnagyobb, legszínvonalasabb, legnívósabb újévi koncertjén (!!!) hogyan szerepelhet ilyen szedett-vedett zenekar?”
„A Mága-jelenség sokoldalú problémahalmaz”
És megjelent ő, maga Mága, no meg a műsorközlő Ördög Nóra, és az est sztárvendége, David Foster, aki 16 Grammy-díjas dalszerző-producer, a guest-star (vagy ahogy Mága mondja, „gesztár”), akivel a házigazda nyelvi korlátok miatt beszélgetni nem tudott.
Foster: How do you say thank you in Hungarian? (Csend, bólogatás) What is thank you in your language??
Mága: Tenkju. (Kezet nyújt, majd hozzáteszi) Gesztár! (Ováció) Vud lájk Budapest?
Foster: Yes I like it very much, Bp is a great city, I like it!
A közönség – tisztelet a kivételnek – sem volt sokkal kommunikatívabb angolul, csak egy üdítő fecske mentette meg a renomét:
Az első pár sorban ülő mintegy 150 honfitársunk a „Do you like the show?” Kérdésre nemlegesen rázta a fejét (mert nem értették a kérdést), David egy őszes urat szólított meg. Talán egyetlenként, aki helyes válaszával biztosította, hogy valamelyest tud angolul. A ‘gesztár’ kérdezte, mivel foglalkozik, a válasz: „I was the president of Hungary”. (Az Arénában szinte senki nem ismerte fel Schmitt Pált, míg be nem mutatkozott.)
A közös CD hallgatás – mivel playback volt, ahogyan az Mága esetében nem újdonság – tovább fokozta Philipp György kritikus észrevételeit:
„Az ország legnagyobb szabású rendezvénye: díszből gospelkórus (a playback miatt nem beadva, mert azon 3 női vokalista énekelt), repülő zongora ismeretlen játékossal, arcukat alig vállaló muzsikusok, playbackről olyan hangszerek, melyek nincsenek a színpadon (!), csoda csoda hátán.”
A kritikus szólt kifejezetten a zenekarban ülőkhöz is:
„Láttalak Titeket, hivatásos zenészeket az ő színpadán amatőrré, a tehetségtelenséget kiszolgáló bábbá válni. (…) Legyen tartásotok, maradjatok zenészek!”
(forrás: prae.hu)
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….