Kultúra
Mága Zoltán, a CD-virtuóz
Mága-vudu
A rossznyelvek szerint nincs határa a zenéjére fogékony közönség számának, ameddig a jelen kurzus dotálja műsorait, így bátran ajánlhatja fel ingyen-jegyeket boldognak, boldogtalannak. A magát hegedűskirályként aposztrofáló zenész nem csak belföldön, de a világban is megméreti magát. Feltehetően van olyan hely is, ahol valóban a húrjai közé csap.
Mostanság azzal került az érdeklődés homlokterébe, hogy közösségi oldala akkora érdeklődésnek örvend nagyhirtelen, hogy kishazánk legnépszerűbb facebook-oldalának büszke címét tudhatja magáénak. Ám – szintén a fent említett kekecek szerint – ezek a lájkok döntő többségükben Bangladesből, Indiából és Pakisztánból érkeztek, amik nem okvetlenül tükrözik a rajongótáborát.
Ezt a hegedűs úgy érte el, hogy naponta 10 ezrével nőtt csodálóinak száma, és ha így folytatja, napokon belül eléri az 1 milliós kedvelőszámot. Mága 260 ezer bangladesi, 180 ezer indiai és 120 ezer pakisztáni „facebookozóval” gazdagodott, azaz éppen azokból a távoli országokból jött szokatlanul sok lájk, ahol irgalmatlan mennyiségű kamuprofilt kínálnak a lájkvásárlóknak.
Olyan magyar celebritásokkal áll szoros versenyben, mint Schobert Norbert, aki 1,4 milliós Facebook-táborral büszkélkedhet, és Kasza Tibor, aki 987 ezer kedvelőt tudhat magáénak.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Akikben a horoszkóp szerint egy igazi ragadozó bátor szíve lakik
- A Kitörés-túra másnapján
- Orbán páratlanul tulitarka színeváltozásai
- G. Fodor Gábor: a Fidesz-titok lényege az igazságérzet háborgása
- Vitályos Eszter, a példaadó fideszes – A tájékozottság (is) csak ócska bolsevista trükk?
- Tett-e feljelentést az államtitkár Magyar Péter ellen, vagy csak a fenyegetőzésig jutott, és szájkarate volt az egész?
- Inog Orbán barátja, a szerb elnök Aleksandar Vučić hatalma – Országjáráson magyarázkodik
- Szanyi Tibor: európai képességek és gyengeségek – NATO, vagy nem NATO…
- Szijjártó -az Ön nevében is- : Magyarország távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- Csokihoroszkóp – Ha tutira akarsz menni a Valentin-napi cukiság kihíváson