Banánköztársaság
Magyar György: reggel megy a gépem – mondta az elkövető, a rendőrök elengedték
Amennyiben valakinek igazolhatóan indul reggel a gépe Brüsszelbe, azt szabadon kell engedni, akkor is, ha éjszaka egy fiatal magyar nőt percekig fojtogatott. S miután a sértett állítólag csak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az magánvádra üldözendő, ezért a tettest – aki az eseményeket maga sem tagadta – a rendőrség szerint nem kell a szabadságában korlátozni. Ő a hatóság rapid döntése alapján mehetett isten hírével, ahová csak akart.
Amennyiben valakinek igazolhatóan indul reggel a gépe Brüsszelbe, azt szabadon kell engedni, akkor is, ha éjszaka egy fiatal magyar nőt percekig fojtogatott. S miután a sértett állítólag csak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, az magánvádra üldözendő, ezért a tettest – aki az eseményeket maga sem tagadta – a rendőrség szerint nem kell a szabadságában korlátozni. Ő a hatóság rapid döntése alapján mehetett isten hírével, ahová csak akart.
A valós tényállást nem ismerhetjük,
de röviden ez történt:
vasárnap hajnalban rátámadtak egy 25 éves nőre Újlipótvárosban. Az elkövető egy portugál férfi volt, aki a sértett saját lakása előtt kapta el a nőt, majd percekig fojtogatta, mire a szomszédoknak végül sikerült közbe lépniük. Az áldozat próbált ellenállni, illetve segítséget hívni, ami végül a közeli lakásokból meg is érkezett.
Az elkövető erre úgy reagált a szemtanúknak, hogy csak segíteni akart a nőnek, aki állítása szerint ittas volt. Azután a portugál újabb verzióval állt elő: elhagyta a táskáját, és azt vélelmezte, hogy azt a lány lopta el, és ezért támadt rá. Meg azt is mondta, hogy az indulása előtti éjszakára nem akart szállodát fizetni, hanem az utcán aludt (ez is mennyire életszerű).
A nő szerint azonban már korábban is követte őt valaki. Azt nem tudjuk, hogy ki, de az áldozatnál a portugál poggyászát állítólag nem találták meg.
A járőrök egyébként 15 percen belül a helyszínre érkeztek,
és a BRFK közleménye szerint a
„rendőrök a helyszínen igazoltatták és meghallgatták az érintetteket. A rendelkezésre álló adatok szerint a portugál állampolgár azért támadt a nőre, mert azt hitte, hogy ő lopta el a táskáját. A nő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, könnyű testi sértés miatt magánindítvánnyal élt, ezért a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság az ügy iratait a hatáskörrel rendelkező bíróságra küldi meg. A külföldi férfival szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedés feltételei nem álltak fent”.
Ezzel kapcsolatban kiderült, hogy a járőrök egyeztettek az ügyeletes tiszttel, és tőle kapták az utasítást, hogy a támadót – aki egyik vallomása szerint azt hitte, hogy kifosztották – engedjék el. Hiszen csak magánvádra üldözendő könnyű testi sértést történt.
A rendőrök bizonyára rendelkeznek orvosi végzettséggel is, ha a járőrök és a „központ” vizsgálat nélkül el tudták dönteni az áldozat állapotát. Egyszerű orvosi látlelettel rögzíteni kellett volna a sérülések mértékét és azok valószínűsíthető keletkezési okát.
Azután felvetődik, hogy miként értelmezhető az, hogy a támadó azt hitte, az áldozata lopta el a poggyászát?
Ez a senki által nem alátámasztott vélelem aligha ok egy jogszerűtlen támadásra. Ráadásul azt is mondta a tettes, csak a „részeg nőnek” akart segíteni. De akkor minek fojtogatta? Mindezzel kapcsolatban – már ha elfogadjuk a sajtóhírekben megjelent ellentmondó információkat – valaki hazudott,
a hatóság pedig ezúttal nagyon melléfogott.
Nem kizárt ugyanis, hogy a lányt ki akarták rabolni, esetleg meg akarták erőszakolni, aminek a fojtogatás – ami azért már önmagában sem feltétlenül könnyű testi sértés – csupán előkészületi cselekménye lehetett.
Hangsúlyozzuk: lehetett.
Erre azonban csak akkor tudtak volna fényt deríteni, ha a portugál férfit – akit szembesíteni lehetett volna az esettel kapcsolatos korábbi, egymásnak ellentmondó nyilatkozataival –, a tanúkat és magát a sértettet is kihallgatják a rendőrségen. Ez azonban sajnálatosan elmaradt. Itt nem a személyi szabadságának korlátozásáról, hanem az előállításáról beszélünk. Az okozott sérülés mértékéről pedig orvosi vélemény hiányában keveset tudunk.
Ami viszont biztos:
a rendőrségi törvény szerint elő lehet állítani azt, aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Ebben pedig nem szerepel az a kitétel, hogy az adott cselekmény csak magánvádra üldözendő. Ott van azonban a „hatóság elé állítható” fordulat – vagyis ez nem kötelező –, de egy ilyen zavaros ügyben nehéz arra hivatkozni, hogy bocs, de reggel megy a gépem. Ja, akkor tessék engem útra engedni! A portugál férfit meg a nemzetközi bűnügyi jogsegélyre vonatkozó egyezmények ellenére sem lesz egyszerű megtalálni, főleg, ha őt egyelőre csak magánvádra üldözendő bűncselekménnyel gyanúsítják. Már ha gyanúsítják.
Komoly baj, ha vizsgálat nélkül döntenek bűncselekmény gyanúja esetén.
Szerző
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…