Ez a nap
Magyar orvosok választanak szét egy koponyájuknál összenőtt sziámi ikerpárt
Egy magyar orvoscsapat, dr. Csókay András, dr.Pataki Gergely és dr. Hudák István vállalta egyedül a nagy kockázatú, többlépcsős beavatkozást, amelyben a kétéves bangladesi sziámi ikerpárt, Rabiát és Rukiyát választják szét – írja a Blikk.
Konzultáció három hónapon át
A két kislány a fejénél van összenőve. Csókay András elmondta, bár az agyuk külön-külön kifejlődött, az agykéreg összetapadt.
„Közös volt a fő agyi szállítóér-hálózatuk is. Néztem az MR-leleteiket, és imádkoztam. Majd eszembe jutott: mi lenne, ha az óriás agydaganatok viselkedését próbálnánk utánozni, így segítve a gyerekeken. Azaz szépen, lassan elzárnánk az ereket, így a keringés másfele terelődik. Ezt csináltuk meg katéteres eljárással! Tudtam, hogy erre egyetlen ember képes, dr. Hudák István kollégám, akivel a Honvédkórházban dolgozunk. Őt rendszeresen hívják a híres külföldi klinikák az eddig megoldhatatlan esetek műtétjét elvégezni. Hazavittem neki a leleteket, és majd három hónapon át konzultáltunk az ügyről. Végül belevágtunk” – mesélte Csókay.
Három órás vizsgálat, majd öt órás vizsgálat
A magyar orvosok a múlt vasárnap utaztak Banglades fővárosába, Dakkába, ahol először három órán keresztül érfestéssel vizsgálták a kislányok agyi keringését, majd egy öt órás beavatkozás következett.
Hudák István elmondta, nagyon fontos volt a teljes precizitás, és húsz százalék esélye volt annak is, hogy meghalnak a gyerekek.
Az orvosok viszont végül sikerrel jártak. Az ötórás műtéttel lezárták a közös nagy és a 24 kisebb vénát is, a két kislány pedig mosolyogva ébredt az altatásból. Most pedig már külön-külön működik az agyuk.
Csókay András a boncteremben gyakorol
A következő lépés az lesz, hogy áprilisban Pataki Gergely speciális szövettágítókat helyez be, szeptemberben pedig ténylegesen is elválasztják egymástól a gyerekek agyát. Ekkor a koponyacsontjuk egy részét is pótolni kell. Csókay elmondta, ez sem lesz veszélytelen műtét, addig mindennap gyakorolni fog rá a boncteremben.
A három magyar orvos egyébként a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány szervezésében, Pataki doktor vezetésével 2010 óta jár Bangladesbe plasztikai helyreállító sebészeti műtéteket végezni. Az alapítvány szervezésében végezték a mostani műtétet is.
Csókay főállásban a Honvédkórház idegsebészeti osztályát vezeti. Az ugyanitt főorvosként tevékenykedő Hudák András és Pataki Gergely pedig a Premium Plasztikai Sebészetet, illetve a Szent János Kórház gyermeksebészeti osztályának plasztikai ambulanciáját vezeti.
(Forrás: HVG)
Szerző
Friss
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…