Banánköztársaság
Magyar Péter hitelessége
A Magyar Péter körül folyó viták két fókuszúak, egyrészt azt kérdezik, mikor mond már valami új információt, másrészt a friss, ropogós politikus hitelességét vitatják és ez a két kérdés egy ponton összefut.
Az újdonság ereje
Nem mindegy, hogy egy igazságot egy régebbi, legyük megengedők, leharcolt figura állít-e, vagy egy újonnan a „harctérre” érkező valaki. Arról nem is beszélve, hogy a szerkesztés, a sorrendiség sem mindegy. Fontosak a preferenciák, az, hogy a jövő ígéretének téglái hogy épülnek egymásra, még akkor is így van, ha valaki -szerintem- nagyon helyesen nem ontja magából az ígéreteket ezzel azt sugallva, (akár igaz, akár nem), hogy megfontolja minden szavát. Az sem mellékes, honnan érkezik a nyilvánosságba egy politikus, hiszen a hatalom bástyái mögül kiugró, kitaszított mindig sokkal fontosabb adott esetben „első-belső” kézből származó infókból táplálkozik, mint az eleve kívülről, csak spekulatív úton (és néhány besúgója által) informált politikus.
Nem elég hitelesek lenni….
Mára a közbeszéd része lett Kósáné Kovács Magda az egykori MSZMP, később pedig az MSZP vaslady-jének mondása:
Nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani!
Magyar Péter a maga egyelőre kevéssé elhasznált arcával, Petőfire hajazó állandó fehér ingeiben tökéletesen megfelel a Magda asszony által megfogalmazott elvárásnak, arról nem is beszélve, hogy a társadalom egy része évek óta várt valami hasonló, legalább becsületesnek látszó újkeletű közszereplőre.
Tessék, itt van akire vártak, csak nehogy most is csalódás legyen a vége, mint például a 2022-es választási év „felkent” messiásának „tudjuk ki” esetében.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?