Kerítésen túl
A Magyar Péter jelenség mindent visz, ezért szinte észre sem vettük a Bolsonaro világbotrányt amit a külügyi apparátusunk kavart
Azoknak a braziloknak -és nem braziloknak- akiknek nem volt elég Magyarország megítéléséhez az, hogy Jair Bolsonaro két éjszakát tölthetett a nagykövetségünkön, ahol nem tudták volna letartóztatni, rátett a kormányunk egy lapáttal és nem magát a cselekedet, hanem azt vizslatta, hogy kik szivárogtathatták ki beavatkozásunkat a brazil belügyekbe.
Hogy is van ez a belügyekbe avatkozással?
A magyar nagykövetség legalább két brazil alkalmazottat elbocsátott büntetésül, amiért kiszivárogtatták (?) azokat a térfigyelő kamerás felvételeket, amelyeken Jair Bolsonaro volt elnök látogatása látható, miközben államcsínykísérlet miatt folyik a nyomozás ellene– tudta meg a CNN brazil kiadása a Magyar Hang szerint.
A portál úgy tudja, hogy a magyar nagykövetség anélkül, hogy bizonyítani tudta volna az alkalmazottak részvételét a videók terjesztésében, úgy döntött, hogy elbocsátja azokat a brazilokat, akiknek hozzáférése volt a felvételeket valós időben megjelenítő monitorhoz.
Csak arra kolbászolt és benézet….
Amióta felröppent a hír, hogy Bolsonaro két éjszakát töltött a nagykövetségen, ahol nem tudták volna letartóztatni, a diplomáciai képviselet belső vizsgálatot indított, hogy megpróbálják kideríteni, hogyan kerültek az információk és a videók a sajtóhoz. Bár Bolsonaro látogatása alatt a nagykövetségen az ünnepnap miatt kevesebb alkalmazott volt, a belső vizsgálat középpontjába a nagykövetségen dolgozó brazilok kerültek. A CNN megkereste a magyar nagykövetséget, és interjút kért Halmai Miklós nagykövettől, amire többszöri megkeresésük ellenére sem érkezett válasz. Halmait múlt héten beidézték, hogy magyarázatot adjon a volt köztársasági elnöknek nyújtott szállással kapcsolatban, ám a nagykövet megismételte Bolsonaro verzióját, mondván, hogy
a két ország érdekeiről szóló tárgyalások miatt fogadta őt.
fotó: euronews.com
Emlékeztetőül
2024. február 8-án a brazil hatóságok letartóztatták Bolsonaro pár korábbi segítőjét azzal a váddal, hogy puccsot terveztek, miután a politikus elbukta a 2022-es választásokat.
Ezzel egy időben bevonták a volt elnök útlevelét, nehogy megszökjön az országból, mivel több különböző nyomozás is folyik ellene. A legsúlyosabb vád szerint Bolsonaro több vezető miniszterével és segédjével összeesküvést szőtt, hogy megpróbálja megtartani a hatalmat, miután vereséget szenvedett a választásokon.
Ezt követően töltött két napot a magyar nagykövetségen a diktátor.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő