Kerítésen innen
Magyar Péter listáján a sulik és a MÁV-vonalak következnek
Magyar Péter érti a csíziót, miután bemutatta a kórházi állapotok tarthatatlanságát, -mely feladatot átvette tőle a hatalmasra duzzadt követőtábora- amire az „öregecske” Fidesz egy hét spéttel talált némi retorziót, addigra átnyergelt az iskolai állapotok és a kifogyhatatlan MÁV-vonalak összeomlásközeli bemutatására. Mindezt úgy csinálja, hogy végre eléri sokak ingerküszöbét és az elégedetlenség lassan, de bizonyosan közelít a kormány-kezelhetőség határához.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kedden este Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke volt az egyik meghívott, aki elmondta, hogy benyújtotta a Központi Nyomozó Ügyészségre a Völner-Schadl ügyben a nyomozást megszüntető ügyészségi határozat elleni felülbírálati indítványát.
„Mielőtt beértem ide a stúdióba, beküldtem az ügyészségnek a felülbíráló indítványt, és kitettem a Facebook-oldalamra és a pártunk honlapján, bárki megtekintheti”.
Kifejtette, hogy amennyiben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasítja a kérelmét, az ügyet tovább viszi a felettes ügyészi szervhez, majd végső soron a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírói csoportjához.
„A nyomozási bíró már nyilván függetlenül Polt Pétertől és Orbán Viktortól fogja megvizsgálni ezt az indítványt, és meg fogja semmisíteni az ügyészségnek a megszüntető határozatát”.
„Digitális gyóntatószék”
A műsorban szó esett a hétfőn bejelentett, az újonnan bevezetett „digitális gyóntatószékről” amelyen keresztül anonim módon lehet bejelenteni korrupciós ügyeket.
„Ez egy korrupcióellenes bejelentő titkos anonimizált platform,”
magyarázta, hozzátéve, hogy a platform segítségével olyan emberek tehetnek bejelentéseket, akik a közigazgatásban vagy a NER-hez kapcsolódó cégeknél dolgoznak. Elhangzott, hogy már sokan tettek bejelentést a platformon. Magyar szerint a bejelentők védelmét is biztosítani kell. A politikus hangsúlyozta, hogy
a jövőben jogi segítséget nyújtanak azoknak, akik esetlegesen kisebb jogsértések elkövetésére kényszerültek.
Változás a kórházakban?
A műsorban szó esett a Tisza Párt kórházlátogatásairól is, amelyek során Magyar Péter saját tapasztalatai alapján tett feljelentéseket az egészségügyi rendszer állapotával kapcsolatban. Bár a kormány hecckampánynak minősítette ezeket az akciókat, Magyar Péter szerint máris jelentős változásokat értek el.
„Téma lett a közbeszédben az egészségügy és a kormány kénytelen reagálni”
– jelentette ki, hozzátéve, hogy több kórházban már javítottak az állapotokon, például vécépapírt vettek, vagy olyan klímaberendezéseket kapcsoltak be, amelyek korábban spórolási okokból nem működtek.
„Mindenhol azt várják, hogy Magyar Péter mikor érkezik oda, és egyfajta jó értelemben vett pánik van a kórházi vezetők között”
– fogalmazott a politikus, aki azt is elmondta, hogy pénteken a Heim Pál Kórházba visznek a Tisza Párt nevében több száz liter fertőtlenítőszert és WC papírt. Hozzátette:
„A magyar egészségügyet nem lehet egy hónap alatt, nem lehet egy év alatt megreformálni, vagy megújítani vagy megmenteni. 14 vagy 20 éve finanszírozzák alul, teszik tönkre jogszabályokkal, láthatóan szándékosan, miközben egyébként tízmilliárdokat költ adófizetői pénzből a kormány magánkórházakra”.
Ötkert és ATV-s dolgozók
Arra a kérdésre, hogy lemond-e a mentelmi jogáról, miután az ügyészség nyomozást indított az Ötkert nevű szórakozóhelyen történt eseményekkel kapcsolatban, Magyar Péter azt válaszolta:
„Engem senki nem keresett meg, se az ügyészség, se a rendőrség”.
Hozzátette: a propagandamédia feleslegesen fókuszál erre az ügyre. Úgy véli, sokkal fontosabb lenne a magyar emberek számára a MÁV és az iskolák állapotának javítása, mintsem a szórakozóhelyen történt eseményekkel való foglalkozás.
„Az egészségügy után most elkezdjük járni az iskolákat, a szociális intézményeket, a gyermekvédelmi intézményeket és a MÁV vonalait”
– nyomatékosította. Hozzátette, hogy minden ellene indított eljárás politikailag motivált, és ha valós bizonyítékokat kap, akkor hajlandó megfontolni a mentelmi jogának felfüggesztését. Ugyanakkor kiemelte, hogy a döntés nem az ő kezében van, hanem az Európai Parlamentében, amely végső soron dönteni fog az ügyben. Az interjú végén a Nemzeti Adatvédelmi Hatóság (NAIH) friss felszólításáról is szó esett, amelyben Magyar Pétert arra szólították fel, hogy törölje a Facebook-oldalán közzétett bejegyzést, amely az ATV munkatársainak vallási hovatartozásáról szólt. Magyar gumicsontnak nevezte az ügyet, és hozzátette: furcsának tartja, hogy a Magyar Nemzetnek előbb kiszivárogtatták a Péterfalvi Attila határozatát, mint ahogy ő megkapta.
„Ha tényleg sértettem bárkinek emiatt a személyiségi jogait, vagy a jogszabályokat, akkor természetesen törölni fogom,” mondta, majd hozzátette, hogy nem volt szándéka bárkibe is belegázolni, és ha jogilag megalapozottnak bizonyul a határozat, kész azonnal eltávolítani a posztot. „Nem rossz szándékból tettem ezt ki, ha ez jogszabályokat sért, és ezt nem Péterfalvi Attila mondja, hanem esetleg egy bíróság, akkor azonnal törölni fogom, akár önnel, akár Rónai Egon szerkesztő úrral közösen”
– zárta a beszélgetést.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat