Kerítésen innen
Magyar Pétert kiengedték – A Völner-Schadl-ügy volt a téma

Az ügyészségi változat szerint több magánszemély feljelentése alapján a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el, mivel Magyar Péter korábban a médiában jelezte, hogy hivatali vesztegetésről és annak feljelentése elmulasztásáról van tudomása.
Hogy ha nem a Völner-Schadl-ügyben fognak meghallgatni, akkor hivatalosan jegyzőkönyveztetni fogom azt a kérésemet, hogy sürgősen, mielőbb hallgasson meg a Központi Nyomozó Főügyészség abban az ügyben is
– mondta szerdán az ügyészség előtt Magyar Péter. Hozzátette, hogy az üggyel kapcsolatos összes bizonyítékot át fogja adni az ügyészségnek.
Minden állításomat bizonyítani tudom, többfajta bizonyítékkal is.
– közölte.
Négy órán át tartott a meghallgatás
Magyar Péter nem sokkal két óra után sajtótájékoztatót tartott az után, hogy tanúként kihallgatták „egy korrupciós ügyben” a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületében. Magyar azt mondta, a
Völner-Schadl-ügy kapcsán hallgatták őt meg, és több állítást tett. Az egyik, hogy már a nyomozás lezárulta és a meggyanúsítás előtt fél évvel a kormány tudott arról, hogy megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták Völner Pált is.
Magyar Péter arról is beszélt az ügyészeknek, hogy
Rogán Antal és/vagy emberei bementek az ügyszségre és manipulálták az ügyészségi iratokat: vagy kivettek, vagy kihúztak, vagy megmásítottak benne dolgokat.
Magyart az ügyészség újra beidézte március 26-ra.
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek