Kerítésen innen
Rákay: a filmes nem történész, a történész pedig nem filmes – Na és mi van velünk, akik perkálunk?
Rákay Philip, tudják, a „minden idők leg…” filmjének arca kioktató bejegyzéssel jelentkezett közösségi oldalán amiatt, hogy felvetődött: a 6.000 milliónkért forgatott opusának nem sok köze van 1848 valós történéseihez. Új jelzőt talált ki a „kekeckedőkre”: „mindenszarizmus balos kritikusai”. Ugye, milyen haladó, előremutató?
Üzenet a Széchenyi-díjas történésznek, a balos filmkritikusoknak és önjelölt hobbitudósoknak…
„Szögezzük le a legelején: a Most vagy soha! egy kalandfilm, amely ezzel a felirattal kezdődik: „Ahogy történt és ahogy történhetett volna”. Itt már be is fejezhetnénk ezt a tréfás párbeszédet, de folytatom. Az persze önmagában tragikomikus, amikor a patriotizmussal nehezen vádolható haladár sajtó felkent kritikusai aggódnak bármiféle történeti hűség és a magyar történelem “lábbal tiprása” miatt. Azok, akik máskor fennhangon hirdetik a művészi szabadság megkérdőjelezhetetlenségét, fekete Kleopátrákat ünnepelve. De ők azok is, akik szerint teljesen korhű és tetsző a Bridgerton című Netflix-borzalom is, amely – az eltörléskultúra szent zászlaja alatt vonulva – Sarolta angol királyné udvarát úgy ábrázolja, hogy abban szinte minden angol arisztokrata távol-keleti vagy fekete. Na ezek handabandáznak most átszellemülten a Most vagy soha! fiktív szereplőiről és kitalált történetszáláról – sommás véleményt sziszegve.
Ha lehet, még náluk is eggyel rosszabbak a hangosan kesergő valódi történészek,
akik együgyű szakbarbárként képtelenek felfogni, hogy egy kétórás film írásakor, készítésekor millió egyéb szempontot is figyelembe kell vennünk, s bizony élnünk kell a történetmesélés folyamán a sűrítés, a leegyszerűsítés vagy épp a felnagyítás filmnyelvi eszközeivel. Ettől válik ugyanis izgalmassá, érthetővé, átélhetővé és szerethetővé egy történet, vagy épp egy történelmi hős karaktere.
Nem arról van szó tehát,
hogy a forgatókönyv írásakor megspóroltuk volna az időt, s ne olvastunk volna el egy fél könyvtárnyi történeti munkát, s hogy ne tudnánk tűpontosan válaszolni a történész urak felvetéseinek jelentős részére, csak hát a történelem ismeretéből még nem következik egyenesen egy nézhető film. Alig merem magam elé képzelni, mit szólhattak a tudós és kritikus urak az alábbi arcátlan skandalumokhoz, kérem, legyenek most erősek!
- Az Egri csillagok gonosz Jumurdzsákja nem is létezett, ahogy Bornemissza Gergely feleségét sem Cecey Évának hívták
- A Kőszívű ember fiaiból megismert Baradlay család Jókai kitalációja csupán, állítólag Irányi Dániel ihlette Ödön alakját
- A Gladiátor című filmben szereplő Commodus római császár a valóságban nem ölte meg az apját Marcus Aureliust, ahogy a Maximus nevű gladiátor sem létezett
- A Titanic szerelmespárja: Rose és Jack is kitaláció csupán
Napestig lehetne sorolni a példákat, és mégis: ezek a filmek mindannyiunk lelkéhez közel állnak, s bizony szegényebbek lennénk nélkülük.
A Most, vagy soha! című filmünket persze lehet bírálni:
van akinek tetszik, van akinek nem a kedvence, sebaj!
De könyörgöm: ez csak egy film. Nem az a küldetése, hogy történelem kisdoktorit lehessen írni belőle, hanem az, hogy orientáljon, átadjon egy életérzést az adott korról, hogy megszólítsa a fiatalokat, hazaszeretetet ébresszen, hasson az emberekre és felemeljen.
Mel Gibson Rettenthetetlen című filmje zseniális alkotás, pedig az alkotók még az évszázadot sem találták el benne, mégis megszólít, megrendít, s a film láttán a világ számtalan sarkában éreztük úgy: azonnal elindulnánk a Skót-felföldre, hogy együtt küzdjünk William Wallace oldalán a szabadságért. És ez a lényeg. Hosszan mondhatnám még, tételesen válaszolva a hajuknál fogva előrángatott történészi vádakra, nem teszem, fölösleges. Én a történészek helyében inkább örülnék, hogy végre vannak patrióta filmesek, akik ebben a kibillent világban szerethető történelmi témákat, karaktereket teremtenek, ami alapján sok fiatal utána olvas majd Vasvárinak, Jókainak, Petőfinek és a többieknek, a valóság után kutatva.
A filmes nem történész, a történész pedig nem filmes. Ennyire egyszerű ez. A „mindenszarizmus” balos kritikusait meg hagyjuk is, megvan azoknak a saját bajuk…
Amit Rákay nem ért….
Zsuppán András újságíró szerint:
„Rákay Philip nem érti, hogy nem az a baj a filmjével, hogy vannak benne kitalált szereplők, meg hogy sűrít és dramatizál, hanem hogy egy emblematikus történelmi esemény lényegét torzítja el. Egy olyan eseményét, ami a közös identitásunk egyik talpköve, és amit ő, az állítólagos patrióta filmes annyira nem tisztel, hogy elégnek tartsa egy mozihoz.
Legutóbbi betegesen gyűlölködő posztjában – nem linkelem, megkereshető – viszont azt a Hermann Róbert történészt támadja, aki a korszak legjobb ismerője, és aki Philipnél sokkal többet tett azért, hogy a magyar közönség, köztük a fiatalok megismerjék 1848/49 eseményeit. A valósakat, nem a terhesen verekedős Szendrey Júliát, ami egy ócska Netflix-klisé áremelése, de a patrióta filmes ezt talán nem is fogta fel.
Mindenesetre a térdéig nem ér fel annak, akit okoskodónak nevez.”
