Sport
Magyar röplabdázó a francia élvonalban
A francia élvonal tizedik helyén álló Pays d’Aix Venelles női röplabdacsapatához szerződött Petőváry Panni. A 16-szoros magyar válogatott feladóátló a szezon első felében a görög ASP Thetis együttesében szerepelt, onnan igazolt Franciaországba.
Kézilabdázónk, már szombaton játszhat új csapatában
Új klubja pénteki közlése szerint a magyar röplabdázó már szombaton, a harmadik helyen álló Vandoueuvre Nancy ellen bemutatkozhat.
„Nyáron nagy reményekkel mentem a Thetishez, de nem igazán találtam meg a számításaimat, így már decemberben gondolkoztam a váltáson”
– mondta az MTI-nek Petőváry, akinek csapata egyedüli átlójaként nem volt könnyű új klubba szerződnie, de egyesülete végül együttműködő volt és nem gördített akadályt a távozása elé.
„Minden nagyon gyorsan történt”
A feladóátló kiemelte: a Venelles már tavaly nyáron is érdeklődött iránta, így amikor a menedzserétől megtudták, hogy szezon közben szeretne klubot váltani, egyből bejelentkeztek érte.
„Minden nagyon gyorsan történt, de örülök, hogy a görögnél erősebb francia bajnokságban is kipróbálhatom magam. Már az edzések minősége is sokkal jobb, mint a Thetisnél, ahol decemberben az edzőt is menesztették, és valahogy hiányzott a kémia, ráadásul nem viseltük jól a vezetőség által ránk tett nyomást sem”
– fogalmazott a magyar válogatott röplabdázó. Hozzátette, vélhetően nem tett volna jót se a karrierének, se a lelkének, ha előző csapatánál kellett volna befejeznie a szezont.
„A Venelles előző átlójának csak féléves szerződése volt, így jól jött ki a lépés. Nagy szerepet szánnak nekem, bízom abban, hogy már most hétvégén kapok lehetőséget a bizonyításra. Be szeretném harcolni magam a kezdőcsapatba, és az együttes is azt várja tőlem, hogy segítsem őket. Biztosan jól fogja szolgálni a fejlődésemet ez a pár hónap, izgatott vagyok”
– zárta Petőváry Panni.
A 26 éves játékos korábban a szintén görög AO Egaleo légiósa volt, Magyarországon az Újpestben, az MTK-ban, Jászberényben és Békéscsabán röplabdázott.
A francia élvonalban Szűcs Kinga révén (Terville-Florange) már van magyar játékos.
Szerző
Friss
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban