Banánköztársaság
Magyar szégyen: a fideszes árulás minden magyart megaláz – Orbán-rezsim: a gonoszság, a nacionalista őrület elszabadul
Az Orbán-rezsim odáig juttatott bennünket, hogy a világ tisztességes közvéleménye előtt már szégyellnünk kell, hogy magyarok vagyunk. Hosszú távon is megszenvedjük, hogy ilyen szégyenbélyeget sütöttek ránk az “illiberálisok”
Az Orbán-rezsim odáig juttatott bennünket, hogy a világ tisztességes közvéleménye előtt már szégyellnünk kell, hogy magyarok vagyunk. Hosszú távon is megszenvedjük, hogy ilyen szégyenbélyeget sütöttek ránk az “illiberálisok”. Különösen nagy baj, hogy az, amit az orosz agresszió óta a hivatalos Magyarország az ukránok ellen tesz (illetve a Putyinnal szembefordulás halogatásával, valamint a segítségnyújtás megtagadásával nem tesz meg), minden partnerünk és minden szomszédos ország számára figyelmeztetés, milyen önzésre számíthatnak tőlünk.
Elmúlt a magyar józanság korszaka
Nem mindig voltunk ilyen páriák a Kárpát-medencében és Európában. A budapesti kormánypolitika és a szomszéd országokban kisebbségben élő magyar milliók magatartása a rendszerváltás utáni évtizedben a stabilitást, a helyzet normalizálását, az ellentétek kiélezése helyett mérséklését szolgálta. Sérelmek akkor is bőven értek bennünket, de ezeket többnyire bölcsen kezeltük. A hivatalos magyar külpolitika önmérsékletet, párbeszédkészséget tanúsított, a szomszédos országokban megnyílt demokratikus lehetőségeket kihasználó kisebbségi magyar politika pedig stabilizáló szerepet játszott a szomszédos országok időnként egészen abszurd belpolitikai csatái közepette. (Lásd erről az időszakról Markó Béla kitűnő esszéit a Népszava Szép Szó mellékletében.) A többségi nemzetek oldaláról pedig a józan demokraták, akár románok, akár szlovákok, akár szerbek, szövetségesként tekinthettek az országukban élő magyar kisebbségre.
Ezt a hozzáállást hosszú távon fenn kellett volna tartani a siker érdekében. A józan önmérséklet és a megoldások keresése a folyamatos párbeszédben, ha nem is talál viszonzásra azonnal, mindig meg fogja hozni gyümölcsét,
Orbán-korszak: a gonoszság, a nacionalista őrület elszabadul
A 2010 utáni korszak a következetes és folyamatos romlás ideje. Amire ebben az időszakban biztosan lehetett számítani, az az Orbán-kormány rosszindulata itthon és külföldön. Ez a politika az erőkultuszon alapul, és abból a téves elképzelésből indul ki, hogy Magyarország attól lesz befolyásos és sikeres, ha minden partnerét (kivéve persze az oroszokat és kínaiakat, akiket kiszolgál) térdre kényszeríti vagy átver. Az Európai Unióban és a szomszédoknál is sokáig tartott, amíg megértették, hogy Budapest valójában ellenség. Putyin Ukrajna elleni agresszója, a szörnyű háborús pusztítás hozta el a végső ébredést. Most vált egyértelművé és végképp kimagyarázhatatlanná a Putyinnak gazsuláló Orbán-rezsim aljassága. Magyarország megbízhatatlannak bizonyul a bajban. Az ilyen válságkorszakok százszorosan számítanak, egy-egy ország ilyenkor nagyon rövid idő alatt megmutatja az igazi arcát. Nagyon sokat segítenek a világ felébresztésében a lengyelek, Orbán korábbi szoros szövetségesei, akik ma már naponta tesznek egyértelmű gesztusokat, a megvetés gesztusait.. Orbán rezsimje látványosan és szégyenletesen egyedül maradt,
A hivatalos Magyarország miatt a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekre is a megbízhatatlanság árnyéka vetül. Hiába tudjuk, hogy Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Kárpátalján sem mindenki tart Orbánékkal, hiába tesznek naponta hősies és emberséges gesztusokat a Kelet-Ukrajna felől menekülők irányában a kárpátaljai magyar települések lakosai és vezetői, a gyászos összkép valamennyiüket sújtja.
Mi pedig azt is tudjuk róluk, hogy a határon túli magyar kisebbségek politikusai szégyenletesen együttműködnek az Orbán-rezsimmel, és hogy a határon túli magyarok igen nagy része kizárólag a magyar kormánypropagandából tájékozódik, amely csatornák egészen alacsony erkölcsi színvonalon próbálják tartani a manipulált közönségüket.
Magyarország 2022-re a stabilizáció, a demokrácia biztosítékából probléma lett térségünk és az egész kontinens számára. Örök szégyen, amit velünk tettek.
És egy függelék történelmi tapasztalatainkról
A magyar történelmi tudatban szívesen emlegetett hagyomány, hogy nemzeti ébredésünk legdicsőbb időszakában, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején a velünk együtt élő nemzetiségek milyen nagy arányban csatlakoztak a szabadság ügyéhez. Közismert, hogy az aradi vértanúk nagy többségükben nem magyar származású főtisztek voltak, többen egyáltalán nem is beszéltek magyarul. A román és szerb vidékeken ennek ellenkezője is emlékezetes, ott lázadások törtek ki a forradalmi kormány ellen, ahogyan 48 őszén a horvátok irányából is érkeztek csapatok a Habsburgok támogatására. Az összkép azonban joggal tett bennünket büszkévé: nemzeti ügyünk az egész Kárpát-medence, valemint nagy létszámú kisebségeink, a zsidók és cigányok támogatását is élvezte.
Annál furcsább és elszomorítóbb éppen ezért, ha olyasmit tapasztalunk, hogy fordítva ezt nem várjuk el a mieinktől. A mai magyar közvélemény jelentős része még Trianon után száz évvel is azt tartja természetesnek, ha a határainkon túl élő nagy létszámú magyar kisebbségek úgy élnek és gondolkodnak, mintha semmi közük nem lenne azokhoz az államokhoz és azokhoz a nemzetekhez, amelyekhez szülőföldjük tartozik. Éppen az vált ki ellenkezést, (lásd például az RTL Klub Házon Kívül magazinjának ukrajnai háborús riportjára áradó kommentözönt), ha egy határon kívüli magyar egyszerre vallja magát magyar és ukrán hazafinak is, aki teljesíti kötelességét, ha az országot megtámadják…
Mindebben persze óriási szerepe van a Kárpát-medencei magyarság körében pusztító hatású Orbán-propagandának, amely szinte kizárólagos információforrás a határon túl.
