Magyarország most önként jelentkezik orosz gyámság alá

Immár se szeri, se száma Orbán Viktor segítő gesztusainak, amelyekkel a pici Magyarország a nagy orosz medve bendőjét tömi. Ezek közül a legfontosabb az oroszok jelenlegi legnagyobb külpolitikai akciójának, az ukrajnai agressziónak a leplezetlen támogatása.

Amikor kitört az ukrajnai háború

Sok minden egyéb is van azonban, ami Magyarországot Moszkva jelentős vazallusává teszi. Naphosszat sorolhatnánk a különböző kisebb-nagyobb szívességeket, de azért emlékeztetőül néhányat itt is megemlítek.

Amikor kitört az ukrajnai háború, és a Nyugat, ezen belül az EU minden erejével az energetikai függetlenedés útjára lépett, akkor a magyar kormány a többiek sürgősségi akciójához való csatlakozás helyett inkább a meglévő orosz kapcsolatok szilárdításával volt elfoglalva. Ennek jegyében Magyarország nyakló nélkül vásárolta a méregdrágává varázsolt orosz gázt, amelyért azon többiek nevében is fizetett, akik szintén jobban tették volna, ha az alternatívákat keresik. Elsősorban Szerbiáról van szó, de a kereskedelem nagy titkai messzebbre is vezetnek.

Hasonlóképpen a MOL-nak kézenfekvő volt az orosz olaj változatlan importja, hiszen a finomítói kapacitásai a nagy kéntartalmú Urál nevű kőolajra lettek felállítva, s némi beruházást igényelt volna a Brent típusú nyersanyagra való átállás.

Rossz döntés

Elmondható, hogy miközben szövetségeseink merő stratégiai megfontolásokból igen komoly erőfeszítéseket tettek a zsarolhatóságuk megszüntetésének irányába, addig Magyarország látszólag az éppen előnyösebbnek gondolt megoldásokat választotta. A pillanatnyi üzlet azonban csalfaságokból is áll, hiszen az elvileg olcsóbb orosz gáz mára inkább drágává vált az egyébként nem filléres folyékony gázhoz képest, azaz míg mindenki más kiépítette az újszerű infrastruktúráját, addig hazánk beragadt a korábbi játékterébe.

Ehhez képest viszont Orbánék a sok száz milliárd forintos politikai szívességeken túl is bőséggel teljesítettek Putyin felé. Mára már teljesen érthetetlen, vajon melyek azok a fantasztikus üzleti megfontolások, amelyek folytán az Orbán-kormány következetesen kiáll Brüsszelben több tucatnyi véreskezű orosz oligarcha „szankciótalanításáért”, élükön az egykori KGB ügynöknek, ma minden oroszok dúsgazdag pátriárkájának a mentesítéséért. Lehet persze ilyenkor üzleti titkokra hivatkozni, de legalább annyit mondanának meg, hogy XY orosz bűnöző míly szívességeket tett, vagy tesz a magyar népnek, ha már az oroszt alaposan kifosztotta?

A leginkább vérlázító

 Ukrajna létjogosultságának immár nyílt megtagadása. Olyasmi ez, mint amikor egy gátlástalan galeri megtámad egy nőt, s aki látja az attakot, az azt követeli, hogy a nő azonnal adja meg magát, zokszó nélkül tűrje a megerőszakolását, továbbá senki ne menjen a segítségére, sőt, a nő egyáltalán nem érdemes a fizikai létre, hanem gyorsan dögöljön is meg! Kétségtelen, így hamar helyre állhat a “rend”, úgymond beállhat az ún. “béke”, majd az erőszaktevők elégedetten felhúzhatják a sliccüket, hogy tovább üzletelhessenek a nekik szurkolókkal.

Az egri nőktől Ukrajnáig

Kicsit sem kell háborúpártinak lenni a magunk helyzetén való elgondolkodáshoz. Ha igaz lenne Orbánék okfejtése, miszerint a legjobb védekezés az azonnali és feltétel nélküli megadás, akkor az egri várvédők halál hülyék voltak harcolni a jelentős túlerőben lévő török sereggel szemben, továbbá idióták voltak a márciusi ifjak, akik szították a fegyveres szabadságharc tüzét. Hasonlókat sajnos már hallottunk tőlük ’56 kapcsán. Ebben a metszetben alighanem Görgei (alias Görgey) Artúr lenne a mai kurzus legnagyobb nemzeti hőse, jóllehet a maga korában valóban a lehető legbölcsebb, s egyben legfájdalmasabb döntést hozta meg. (Egyébként pedig minden hatalommal felruházott főparancsnokként is a honvéd vezérkar lelkiismereti döntését hajtotta végre.)

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Tekintsük át, mi történne, ha Ukrajna megadná magát, és kiterülne az oroszok előtt?

Az ő szemükkel nézve az országuk mindennemű önállóságát elveszítené, egy erőszakos oroszosítás indulna meg, az elrabolt gyermekeik százezrei oroszként nőnének fel valahol Szibériában, továbbá a gazdaságuk és társadalmuk beolvadna a nagy orosz olvasztótégelybe. Nagyjából az valósulna meg, mint az eddig elfoglalt területeken, akár “Bucsát” is feltételezve.

Magyar szempontból viszont lenne egy új, ám agresszív szomszédunk, a maga több évszázados területi és egyéb igényeivel, valamint az Orbánhoz közeli üzleti figurák ismét Ukrajnából jövő csövön kapnák a drága jó orosz olajat, illetve gázt. A viszonylagos ukrán toleranciához képest netán kihajítanák a kettős állampolgárokat, ugyanis az ilyen emberek Oroszországban törvény szerint is diszkriminálhatók, pl. a seregben ágyútöltelékek lehetnek ugyan, de altisztnél magasabb rangúak nem.

Európai (nyugati) metszetben inkább az történne, hogy a bővülő EU elveszítene egy roppant ígéretes majdani tagországot, amely igen nagy bőségben rendelkezik olyan természeti kincsek felett, amikre az USA-nak is fáj a foga, hát még Oroszországnak. Ennél talán kisebb, de igen fájdalmas veszteség lenne, ha a nyugati pénzből és eszközökből felépített, láthatóan igen hatékony ukrán hadsereg megszűnne, netán az oroszok kezére kerülne. Ezzel az össz-európai védelmi kapacitások gyengülnének, s éppen ez az oka annak, hogy a többi EU-tagország dühöng a magyar kormányfő árulásán, illetve attól tartok, egyelőre még nem részletezett akciókra is hajlandó lesznek velünk szemben.

Kíváncsi lennék, hogy netán a választási évben a tudatosan meggyengített magyarországi német nagyvállalatok mekkora lyukat tudnának ütni a magyar foglalkoztatottság és költségvetés helyzetén, elvégre bármikor mondhatják, hogy nekik Németország az első?

Ezeket látta már?