Connect with us

Ez a nap

Frissítve! Magyarország nem tesz eleget a menedékkérő gyermekek szexuális kizsákmányolásának megelőzéséért

Megosztás

Az Európa Tanács (ET) csütörtökön közreadott jelentésében elítélte Magyarországot, amiért nem hoz hatékony intézkedéseket a szerb-magyar határon befogadó központokban tartózkodó, felnőtt kísérő nélkül érkezett bevándorló és menedékkérő gyermekek szexuális kizsákmányolásának és szexuális bántalmazásának megelőzéséért.


Magas a kockázat

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács keretében működő, gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseket vizsgáló, úgynevezett Lanzarote Bizottság jelentésében kijelentette, a Magyarország számára korábban megfogalmazott ajánlások ellenére továbbra is magas a menedékkérő kiskorúak szexuális kizsákmányolásának kockázata.

Ennek oka, hogy a magyar hatóságok néhány pozitív fejlemény ellenére nem hoztak megfelelő intézkedéseket a kiskorúak védelme érdekében, valamint akadályozzák a civil szervezetek befogadó központokban kifejtett tevékenységét – áll a jelentésben.

Nyelvi korlátok

A Lanzarote Bizottság sajnálatát fejezte ki, hogy a 14-18 év közötti, kísérő nélkül érkezett gyermekeket továbbra is felnőttként kezelik a bevándorlási eljárások során. Nehezményezték, hogy a menedékkérők életkorának ellenőrzési eljárása a legutóbbi, 2017-es látogatás óta nem változott, ami szintén növeli a gyermekek szexuális kizsákmányolásának kockázatát. További probléma, hogy a gyermekek nem kapnak megfelelő tolmácsot egyebek mellett az orvosi vizsgálatok, pszichoterápiás foglalkozások, a gyámokkal vagy szociális munkásokkal való találkozók esetében.

A jelentés „pozitív fejlődésnek” nevezte a befogadó központokban biztosított pszichológusi és pszichiáteri jelenlétet. Aggasztónak tartotta azonban, hogy ezek a szakemberek nagyon ritkán állnak rendelkezésre, továbbá a szakemberek és a gyerekek közötti kommunikáció a nyelvi korlátok miatt jelentősen korlátozott.

A gyerekek kerítés mögött, konténerekben élnek

A szakértők aggodalomra okot adónak nevezték, hogy a gyerekek bekerített területen, konténerekben élnek, gyakran felnőttekkel összezárva, ami különösen a lányok esetében növeli szexuális kizsákmányolás kockázatát. Aggodalmukat fejezték ki a fóti Károlyi István Gyermekközpont tervezett bezárása miatt, ugyanis – mint írták – a magyar hatóságok nem adtak kielégítő tájékoztatást alternatív szállások biztosításáról.

Magyarország 2015 augusztusában iktatta törvénybe az Európa Tanács égisze alatt 2007-ben elfogadott lanzarotei egyezményt, amely egyenlő védelmet kíván nyújtani a gyermekeknek, a részt vevő európai országoknak pedig közös követelményrendszert és meghatározásokat vezet be.

(Forrás: MTI)

Három példa arra, hogyan bánik a kormány a gyerekekkel, ha azok történetesen menedékérők

Szerző

17 hozzászólás

17 Comments

  1. eco bij

    2024.11.14 08:43 at 08:43

    Hi! Do you know if they make any plugins to assist with SEO?
    I’m trying to get my site to rank for some targeted keywords but I’m not seeing very good
    results. If you know of any please share. Thanks!

    I saw similar blog here: Eco product

  2. Ryann

    2025.03.12 17:15 at 17:15

    Hello there! Do you know if they make any plugins to help with SEO?
    I’m trying to get my site to rank for some targeted keywords but
    I’m not seeing very good gains. If you know of any please share.
    Cheers! You can read similar art here: Code of destiny

  3. BrandWell

    2025.03.25 11:34 at 11:34

    I’m extremely inspired along with your writing skills as well as
    with the format to your weblog. Is that this a paid theme or did you customize it yourself?
    Either way stay up the nice quality writing, it’s rare to peer a nice
    weblog like this one these days. Youtube Algorithm!

  4. Joycelyn

    2025.03.27 10:44 at 10:44

    I’m extremely inspired with your writing skills as well as with the layout in your blog. Is that this a paid topic or did you modify it yourself? Either way keep up the nice quality writing, it is uncommon to peer a nice blog like this one today. I like varosikurir.hu ! It is my: Stan Store alternatives

  5. Leonardo AI x Midjourney

    2025.04.18 00:52 at 00:52

    I am extremely impressed along with your writing talents as neatly as with the layout to your blog.

    Is this a paid theme or did you modify it yourself?
    Anyway stay up the nice high quality writing, it is uncommon to
    peer a nice blog like this one nowadays. Stan Store alternatives!

  6. Монтаж системы ОЗДС с 5 летней гарантией. и соблюдением всех строительных норм и требований. Закажите консультацию. Получите персональное предложение на проектирование с монтажом. Ваше имя Ваш телефон Ваш email. 01 Монтаж ОЗДС.

  7. web link

    2025.04.29 21:26 at 21:26

    Hello, I enjoy reading all of your post. I wanted to write a little comment to support you.

  8. вот тут

    2025.04.30 06:27 at 06:27

    Thanks for sharing your thoughts on meta_keyword. Regards

  9. Your Domain Name

    2025.04.30 20:10 at 20:10

    I for all time emailed this weblog post page to all my contacts, as if like to read it next my contacts will too.

  10. ЖимЛежа

    2025.05.01 10:12 at 10:12

    We are a bunch of volunteers and opening a brand new scheme in our community. Your web site offered us with helpful info to work on. You’ve performed a formidable activity and our entire neighborhood will likely be grateful to you.

  11. www.rkm.kz

    2025.05.03 07:19 at 07:19

    Hello, Neat post. There is an issue together with your website in internet explorer, may test this? IE still is the marketplace chief and a good part of other folks will omit your fantastic writing because of this problem.

  12. hop over to this web-site

    2025.05.03 22:14 at 22:14

    Howdy! Someone in my Facebook group shared this website with us so I came to look it over. I’m definitely loving the information. I’m book-marking and will be tweeting this to my followers! Excellent blog and excellent design.

  13. как-то так

    2025.05.06 19:19 at 19:19

    Я оцениваю информативность статьи и ее способность подать сложную тему в понятной форме.

  14. Читателям предоставляется возможность самостоятельно сформировать свое мнение на основе представленных фактов.

  15. оздс отзывы

    2025.05.07 21:33 at 21:33

    Для борьбы с грызунами в ОЗДС используются различные методы, включая применение специализированных препаратов, ловушек и устройств с физическим воздействием на грызунов. Важной особенностью ОЗДС является минимальное использование ядовитых веществ, что делает систему экологически безопасной и безопасной для людей и домашних животных.

  16. какую написать книгу

    2025.05.08 06:39 at 06:39

    Автор старается подойти к теме нейтрально, предоставляя информацию, не влияющую на мнение читателей.

  17. ОЗДС является важным элементом в поддержании безопасности и здоровья. Грызуны могут представлять опасность для людей и инфраструктуры, поэтому иметь эффективную систему дератизации является критически важным. ОЗДС предлагает разнообразные методы и стратегии, включая физические барьеры, ловушки и применение ядовитых препаратов. Кроме того, система также включает в себя регулярные проверки и обслуживание, чтобы обеспечить непрерывную защиту от грызунов. ОЗДС необходима во многих отраслях, начиная от пищевой промышленности и заканчивая общественными зданиями, чтобы предотвращать проблемы, связанные с грызунами, и сохранять высокий уровень гигиены и безопасности.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük