Bulvár
Majka ‘bocsesze’ és különben ‘Isten áldja a jó szándékú embereket és Bindzsisztánt!’
Majka -Majoros Péter- erős héten van túl: több, mint 8 millióan nézték-hallgatták meg új dala klipjét, „sokszínűséggel” vádolták, ami ebben az esetben nem dicséret, hanem politikai véleményváltogatását domborította ki, lenyúltál villámsebesen közkinccsé vált „Bindzsisztán” kitalációját és még az arcképével sütit is kreáltak belőle. Csoda, hogy eldurrant az agya?
Lezárásképpen….
Majka vasárnap újra jelentkezett közösségi oldalán:
„A cukrászda korrigált, nem használja már az arcmásomat, én pedig levettem az aránytalanul kemény hangú posztot. Utóbbiért elnézést kérek tőlük! Viharos időszakban vagyunk, kevesebb indulatra és több türelemre van szükségünk, sokat tanultam ebből magam is.
Legyen (maradjon) a „Bindzsisztán szó” közkincs, látom és elfogadom az igényt, azonban azt kérem, hogy az arcomat a hozzájárulásom nélkül továbbra se használja senki. Főleg ne a politikusok. Se Budapesten, se Hódmezővásárhelyen. Már csak az ikertestvérem miatt sem.
Nyilván tudom, hogy mindenki szeretne most egy szeletet ebből a tortából,
én pedig nagyvonalú vagyok, szívesen adok: Pottyondynak, Dopemannak, Kicsi Tysonnak, Ábrahám Robinak, sőt bárkinek.
Míg előbbi biztosan skizofrén dolognak tartja, hogy most hirtelen valami olyan dolog jön tőlem, amivel akár azonosulni tudna (úgyhogy gyorsan keresett valamit, ami miatt megint belém tud rúgni), addig az utóbbiak sokkal szarabbul viselhetik, hogy bizony ez a fiú megint csinált valamit, amivel hiteltelenné teszem azt a rengeteg hazugságot, amit évek óta rólam terjesztenek.
Acsarkodjatok ti, én meg majd írok dalokat helyettetek is, meg döntögetek rekordokat (ott is a sajátjaimat).
Egyébként ha a cukrászda félretesz nekem egy szelet sütit, szívesen megkóstolom. Isten áldja a jó szándékú embereket és Bindzsisztánt!”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…