Budapesti hétköznapok
Már nekünk ciki leírni, de Szentkirályi Alexandra ma újra nem volt jó barátságban az igazsággal
Ha olyan érzése van a Városi Kurírt rendszeresen olvasóknak, hogy ki vagyunk hegyezve Szentkirályi Alexandrára és felnagyítjuk minden ici-pici tévedését, akkor kiábrándítólag hathat, hogy kizárólag a fajsúlyos hazugságokról, -tévedésekről- félreinformációkról „emlékezünk meg”. Az, hogy gyakran ad témát ehhez a megfutamodott fideszes főpolgármester-jelölt hölgy, nem róható fel portálunknak.
Keddi upsz!-eset
Szentkirályi Alexandra, Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Benedek Zsolt fideszes erzsébetvárosi önkormányzati képviselő tájékoztatása szerint a rendőrségnek köszönhetően nemsokára egy új megbízotti központ nyílik meg Belső-Erzsébetvárosban, a bulinegyedben
– írta kedden a Magyar Nemzet. A hölgy a portál szerint szt is elmondta, hogy:
„Röviden úgy lehetne összefoglalni a mai esemény témáját, hogy a kerület bezárta, a kormány pedig újranyitja.”
Hosszabban kifejtve:
„A kerület bezárta azt a közbiztonsági pontot, ami igyekezett szavatolni az itt élők és az idelátogatók biztonságát. Most pedig a rendőrségnek köszönhetően nemsokára egy új központ fog megnyílni
– tette hozzá a fővárosi Fidesz elnöke, majd elárulta,
már nyáron egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel, ugyanis a kerületi és a fővárosi önkormányzat nem tett semmit annak érdekében, hogy a közbiztonsági problémát megoldja.
Ehhez képest….
Niedermüller Péter, a kerület volt- és jelenlegi polgármestere közösségi oldalán reagált Szentkirályi szavaira:
„A kormány ma, a kormányrendelet szabta határidő után 157 nappal, egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a Wesselényi utca 20-22. szám alatt fog megnyílni az új „közbiztonsági pont”, 7 rendőrrel. Majd, valamikor.
Először is üdvözöljük, hogy több rendőr lesz Erzsébetvárosban, ez pont héttel több a semminél. Ugyanakkor talán jobb lett volna, ha legalább egy ilyen örömteli bejelentés alkalmával eltekintenek a szokásos hazugságoktól. Vegyük sorra az elhangzottakat és a valóságot.
- A fideszes képviselők azt állították, hogy mi korábban bezártunk egy „közbiztonsági pontot”, és most ők ezt újranyitják. Nehéz kitalálni, hogy mire gondolhattak. 2022-ben ugyanis a Belügyminisztériumhoz tartozó BRFK rezsispórolásra hivatkozva zárta be a Király utcában és a Péterfy Sándorban lévő körzeti megbízotti irodákat, ideiglenesen, néhány hónapra. Az önkormányzatnak ehhez semmi köze nem volt, és a rendőrség szíves tájékoztatása szerint jelenleg is üzemel ez a két iroda. Sőt, egy harmadik is a Kürt utcában.
- A Fidesz fővárosi frakcióvezetője azt állította, hogy a főváros és Erzsébetváros vezetése „erőforrásokat vont” el Belső-Erzsébetvárostól. Először is: az önkormányzat nem tud rendőröket sem elvenni, sem adni, ez a kormány hatásköre. A Fidesz-kormány pedig nemhogy bővítette volna az állományt, hanem inkább leépítette, hiszen a rendőrség beszámolójából az látszik, hogy 2021-től évről évre kevesebb rendőr, kevesebb ideig teljesít szolgálatot Erzsébetvárosban. Ezzel szemben mi, csak idén 88 millió forinttal támogatjuk a rendőrséget, és még szolgálati lakásokat is biztosítunk számukra. Vagyis mi pótoljuk azokat a forrásokat, amelyeket a kormány nem ad meg a nekik.
Remélem, hogy az új rendőrségi pont minél hamarabb hatékonyan elkezd üzemelni, ugyanis a 2023-as statisztikán van mit javítani. Továbbá a kerületi rendőrség, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is számíthat a támogatásunkra.”
Namármost…
Ha feltételezzük, hogy egyikük sem esett áldozatul a mostanság divatos mesterséges intelligenciával operálóknak és mindketten azt mondták, amit, akkor egyértelmű, hogy hazugság esete forog fenn. Mivel Niedemüller állítása a rendőrörsökkel kapcsoltabn dokumentálható, így nem nehéz kitalálni ki lódított ma is.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Csak úgy…
Néhány példa Szentkirályi „művésznő” mondásaiból:
vagy ez:
…és ez:
…végül:
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….