Ez a nap
Maradnak a záporok, zivatarok
Kedden marad a labilis légköri helyzet, a változóan napos-gomolyfelhős idő. Délelőtt legfeljebb elvétve fordulhat elő zápor, majd a déli órákat követően nő meg az esélye szórványos, helyi záporok, zivatarok kialakulásának. Akár átmeneti, kisméretű jéggel és felhőszakadással is kísért zivatarok is előfordulhatnak.
Csillagfényes éjszaka
Éjjel általában gyengén vagy mérsékelten felhős, csillagfényes időre van kilátás, a keleti országrész fölött várható több felhő. Számottevő csapadék nem valószínű. Marad az élénk, erős szél.
Szerdán nyugaton napos, az ország keleti felén erőseben felhős időre van kilátás. Délutántól a növekvő gomolyfelhőzetből nyugaton csak elvétve, másutt többfelé alakulhatnak ki ismét helyi záporok, illetve zivatarok. Élénk, főként nyugaton még mindig erős lesz az északias szél.
Estétől csökken a felhőzet és a csapadékhajlam. Éjjel változóan felhős-csillagfényes, zömmel csapadékmentes időre készülhetünk.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
kedd reggel 7 – 10, északon, a völgyekben 5,
kedd délután 17 – 21,
szerda reggel 6 – 11 fok körül alakul.
És a folytatás?
– Szerdán, csütörtökön és pénteken előreláthatólag kissé csökken a csapadékhajlam. A változóan napos-gomolyfelhős időben a napsütésé lesz a főszerep, és kevesebb helyen, kevésbé heves záporok, zivatargócok alakulhatnak ki, de továbbra is előfordulnak. Mérséklődik, olykor még megélénkül az É-ias szél. Kissé emelkedik a hőmérséklet, de zömében így is a sokévi átlag alatt marad pár fokkal.
– Hétvégére – még jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de – ismét változékonyabb időre van kilátás. Most az a legvalószínűbb, hogy egy kiterjedtebb csapadékmező éri el hazánkat dél felől, mely borongós, hűvös időben akár egész napos, áztató esőt is adhat egyes országrészekben.
Szerző
Friss
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem
- ’15 éve folyamatosan ugrik a lovénk kattintás nélkül is’ – reagálta egy hozzászóló Orbán keddre rendelt gyűlöletkeltését
- A Reichstag égése
- Szijjártó 1.000 milliós zászló-molinó rendelése Balásy cégénél landolt (tátott száj-emoji!)
- Lázár János: szemléletváltás jön a MÁV-nál, az utasnak mindig igaza van – Eddig kinek volt? – vetődik fel a kérdés
- Kovács Zoltán botcsinálta nyelvész esete az ‘e’ kérdőszóval, avagy a megkérdezettek története Kovács Zoltánnal
- Lemondott a gázoló fideszes képviselő
- Gulyás Gergelyt cserben hagyta a középtávú memóriája, de sebaj, Juszt László ott segít, ahol tud
- CÖF -…hogy mi?- üzent Caramelnek és Majkának és persze Önnek, ha egyetért az énekesekkel