Kerítésen túl
12 évet kapott Berlusconi bizalmasa a maffiaperben
Marcello Dell’Utri tartotta a kapcsolatot a maffiával a kilencvenes években, amikor egyre-másra gyilkoltak meg bírákat, ügyészeket a Corleone család parancsára. Abban az időben ugyanis a Keresztapa című filmből is ismert Corleone család állt a Cupola vagyis a maffiát irányító szervezet élén.
Az ötéves per végén súlyos ítéletek születtek, melyeket a tárgyalóterem közönsége megtapsolt Itáliában. 28 évet kapott a Corleone család kivégzőembere, rajta kívül sok más maffiózót is elítéltek. Az olasz sajtót azonban jobban érdekelte, hogy rendőrségi vezetők is szerepeltek az elítéltek között. Még nagyobb figyelmet keltett Marcello Dell’Utri elítélése, hiszen ő együtt alapította meg a Forza Italia pártot Silvio Berlusconival. Olaszország leghosszabb ideig hatalmon levő kormányfője volt Silvio Berlusconi – hála a Forza Italia pártnak. Az ex-miniszterelnök most sietett közölni: soha semmilyen kapcsolata nem volt a szervezett bűnözéssel.
Nem Berlusconi az első kormányfő Itáliában, akit maffia kapcsolatokkal gyanúsítanak. Giulio Andreotti, aki ötszörös miniszterelnöke volt Olaszországnak néhány leleplező kép tanúsága szerint maffia csókkal üdvözölt annak idején néhány keresztapát. Az olasz sajtó szerint Silvio Berlusconi visszatérését a politikába szintén részben a maffiának köszönheti: Szicíliában nyert egy tartományi választáson. Csakhogy Olaszország nemcsak Szicíliából áll, az országos választáson már leszerepelt a veterán ex-miniszterelnök : mindössze 12 százalékot kapott. Olaszországnak jelenleg nincs új kormánya, pedig korábban Berlusconi még a nagy visszatérésről álmodott. A 82 éves veterán politikus esélyeit most tovább rontja, hogy bizalmasát 12 év börtönre ítélték a maffiaperben Itáliában.
Lengyel Miklós
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….