Kerítésen innen
Marian Cozma gyilkosa jó volt, 4 évvel korábban kiengedték a börtönből – nagy buli várta!
Nagy sumákban, minden felhajtást mellőzve szabadon engedték Sztojka Ivánt, a Marian Cozma gyilkosság harmadrendű vádlottját. A bors.hu egyik olvasója az utcán látta szabadulása után, így derült ki az eset.
Hiába, a vezetőszár és a nyilvánosság csak annak jár, aki…..
Kérem, ne említsék a nevemet, félek, hogy bajom esik. Sztojka Ivánt múlt csütörtökön engedték ki, de a nyilvánosság nem tudott róla, igyekeztek a legnagyobb titokban tartani. Még aznap megtartották a szabadulóbulit Enyingen. Sztojka azóta jár-kel mindenfelé, mintha mi sem történt volna. Új BMW-je is van. Járt Pesten, Siófokon, jól érzi magát…
– mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő tanú.
Végül 13 évet kapott
Marian Cozma kézilabdázót még 2009-ben késelték meg egy szórakozóhelyen, a veszprémi kézilabdázót Sztojka barátja, Raffael Sándor szúrta le.
A harmadrendű vádlott első fokon 20 évet kapott, ezt enyhítette a másodfokú bíróság 8 évre, testi sértés kísérletéért. Végül a Kúra hozta meg a 13 éves ítéletet 2012-ben, mivel a legfelsőbb bíróság szerint Sztojkának igenis nagy szerepe volt Cozma halálában, hiszen Raffael (akit 18 évre ítéltek) akkor szúrta szíven a sportolót, amikor az dulakodott a harmadrendű vádlottal és Németh Győzővel, és a két férfi a falnak szorította – a szúrás után Sztojka bele is rúgott a már a földön fekvő Cozmába. A frissen szabadult elkövetőt egyébként egy házaspár megölésével is kapcsolatba hozták a hatóságok, de azt a nyomozást végül megszüntették – emlékeztet a Bors.
Négy és fél évvel korábban jött ki
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága nem erősítette meg a szabadulás tényét, mivel szerintük bármilyen a fogvatartottakkal kapcsolatos információ személyes adatnak minősül, ami nem adható ki. Sztojka ügyvédje viszont arról számolt be, hogy a múlt héten valóban meghallgatták a férfit a börtönben, és úgy döntöttek, hogy
„kifogástalan magatartása miatt”
csaknem négy és fél évvel korábban szabadulhat, feltételesen. Eredetileg 2022-ig kellett volna rács mögött lennie.
A védője szerint Sztojka az évek alatt sok börtönt megjárt, Sopronkőhidán, Baracskán is ült, végül Szombathelyen kötött ki, ahol sok mindent el tudott érni az intézményvezetésnél. Mint mondta, alacsony biztonsági kockázatú besorolásba került, ezért járt neki a kedvezmény.
Kártérítést nem láttak
A Cozma-család 250 millió forintnyi kártérítésért indított pert 2012-ben, és a bíróság végül 211 millió forint (fejenként 42,2 millió) megfizetésére kötelezte a sportoló haláláért felelős Raffael Sándort, Németh Győzőt, Sztojka Ivánt, P. Gábort és B. Csabát – utóbbi kettőt csak testi sértésért ítélték el.
Később a család védője szerint a bíróság új ítéletet hozott, amelyben csak 16 millió forint nem vagyoni kártérítést ítéltek meg. Ugyanakkor ebből a pénzből sem láttak semmit a hozzátartozók, pedig a jogi képviselő számos alkalommal kezdeményezte a behajtást – ugyanakkor előbb a bűnügyi költségeket kell megfizetniük a bűnözőknek és családjaiknak, Cozma rokonai csak ez után következnek.
(forrás: bors.hu)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat