Connect with us

Kerítésen innen

Márki-Zay Péter: Mi Hazánk = Fidesz

Megosztás

Két napja került ki a Mi Hazánk budapesti szervezetének oldalára az a grafika, melyben a Jobbik frakcióvezetőjét, Gyöngyösi Mártont próbálják összemosni Heller Ágnessel. Nem kell nagyon jó megfigyelőnek lenni, hogy a Polgári Együttműködés Hódmezővásárhelyért Egyesület napokban megjelent, Márki-Zay Pétert lejáratni próbáló óriásplakátjaira asszociáljunk.

fidesz-mhm

Ennyi? Tényleg?

Sokat nem törpöltek Mihazánkék, nem akarták feltalálni a csőben a lyukat. Márky-Zay közösségi oldalán fogalmazta meg véleményét:

Korábban azt mondtam, két rasszista párt van Magyarországon, most bebizonyosodott, hogy csak egy, hiszen a Fidesz és a Mi Hazánk EGY ÉS UGYANAZ.

A saját korábbi közösségét eláruló és az állampárti médiában szidalmazó Volner János már sokaknak gyanús volt, de a fideszes plakát mihazánkos alkalmazása Gyöngyösi Márton ellen minden kétséget kizáróan bebizonyítja a két szervezet összetartozását.

A HASONLÓSÁG NEM A VÉLETLEN MŰVE. Sem a két plakát, sem a két párt között. Nehéz dolga lesz a szavazóiknak, hogy a cigányok belvárosi lakásokba engedése ellen kampányoló Fideszre vagy a hasonló szellemi és erkölcsi hátterű Toroczkaira szavazzanak…”

A két plakát, döntsenek Önök!

1.)

2.)

fotó: facebook

A fentiek részletesebb leírása itt található.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük