Kerítésen innen
Marosi Beatrix -tudják, a tankerületes- leülhet, egyes! – A Madách Gimnázium magyartanára kijavította a hölgy hivatalos levelét
Egy hónapja még senki nem tudta, hogy ki Marosi Beatrix, mára azonban a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elküldött pedagógusok kapcsán és Hadházy Ákos plágiumvádja okán ez a helyzet megváltozott.
„Magyartanár vagyok, kijavítottam…”
A budapesti gimnázium magyartanára úgy döntött, hogy a hivatalosan neki (is) elküldött figyelmeztető papírost, amelyben munkaviszonya megszüntetését helyezte kilátásba a Belső-Pesti Tankerület szakmai vezetője, amiért polgári engedetlenségből nem vette fel a munkát, mint egy dolgozatot, kijavítja és az eredményt közszemlére bocsájtja Facebook oldalán. Jegyet nem adott rá, de ha gondolja, Ön megteheti!
A magyartanár talált a szövetben szóismétlést és a magyar nyelvben nem szereplő mondatszerkezetet, illetve beleírt néhány személyes megjegyzést is a tanárok fizetéséről, a 16 éves korig tartó tankötelezettségről, vagy épp arról, hogy valójában felvette a munkát. Jegyet nem adott rá.
Emlékeztetőül….
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
Szerző
Friss

- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét