Connect with us

Budapesti hétköznapok

MÁV-kiegészítés a BKK Budapest-bérlettel kapcsolatos jóhíréhez

Megosztás

A MÁV pontosítást tett közzé azzal kapcsolatban, hogy pénteken a BKK bejelentette: a közlekedési társaság olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését.

Ez a dübörgés része? Leállította a kormány a gyógyszertámogatásokat, ami a miniszter szerint ez csak átmeneti
Megosztás

A MÁV pontosítást tett közzé azzal kapcsolatban, hogy pénteken a BKK bejelentette: a közlekedési társaság olyan háromoldalú megállapodást kötött a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal, amely biztosítja a jelenlegi tarifarendszer megőrzését.

Ez nem jelent jót….

A BKK pénteki közleményében azt írta, a MÁV-HÉV-vel és a Volánbusszal megkötött, áthidaló megállapodás lehetővé teszi a jelenlegi szolgáltatások fenntartását, illetve elszámolását, egyúttal érvényben tartja a jelenlegi tarifákat és bevételi elszámolásokat. Ez a gyakorlatban többek között azt jelenti, hogy

fennmarad az egységes tarifarendszer, vagyis megmarad a Budapest-bérlet.

A MÁV vasárnapi közleményében azonban jelezte:

A napokban nyilvánosságra hozott technikai megállapodás értelmében 2024. január elsejétől továbbra is a megszokott gyakorlat szerint használhatók a Budapest-bérletek az agglomerációs Volánbusz-járatokon és a MÁV-HÉV járatokon,

ugyanakkor a tulajdonosi jogokat gyakorló, Építési és Közlekedési Minisztérium döntésének megfelelően az átmeneti megoldás legfeljebb március elsejéig, az új tarifarendszer bevezetéséig lesz érvényben.

Lázár János december közepén kapta feladatul a kormánytól,

hogy márciusig dolgozzon ki az utasok igényeihez szabva egy „jobban igazodó, korszerűbb, átjárható és egységes” tarifarendszert. Az építési és közlekedési miniszternek azt is elő kell készítenie, hogy 2024. szeptember 30-tól készpénzmentesen lehessen jegyet vásárolni a járműveken.

Mint azt korábban megírtuk, a Budapest-bérlet megszüntetésének legfeljebb az az utas örülhet, aki eddig az agglomerációból járt be (vagy járt ki oda), és eddig megvette a Budapest-bérletet is (9500 forint), meg a megye/ország egyéb irányaira érvényes megye/országbérletet is (9450 forint). Neki a változás után elég lesz a fővárosi beutazáshoz a megyebérlet, tehát megspórolhatja a BKK-bérlet árát (havi 9500 forintot) elvileg.

Azért csak elvileg, mert gyakorlatilag az nagyon ritka, hogy valaki bejön HÉV-vel vagy Volánbusszal, és utána nem egy BKK-járaton, mondjuk metrón folytatja az útját.

A Budapest-bérlet megszüntetésével azok jártak volna igazán rosszul,

akik a főváros területén belül rendszeresen használják az állami üzemeltetésű HÉV vagy a Volánbusz azon járatait, amelyek szintén a főváros belterületén közlekednek.

E két lehetőség becsléseink szerint több százezer utast érinthet.

Szilveszter

Szerző