Bulvár
MÁV-os utas-szociográfia – Ön melyik csoportba tartozik?
Ahány ember, annyiféle utazási szokás! Aki sokat vonatozik csukott szemmel, hátszél ellenére is felismeri a felszálló „utaskát” és kévén ideje, mint a tenger, amíg zötyög a célállomása felé, kategorizál.
Elmondod hogy utazol, megmondom, ki vagy?
Az Elegem van a MÁV-ból közösségi oldalon írta le egy sokat-próbált – feltehetően – naponta ingázó, hogy milyenek vagyunk, mi „utazóközönség”.
A csörgő zacskós:
Rengeteg van belőlük. Leül, matat, általában fornettis zacsit zörget, a morzsákat félpercenként söpri le a ruhájáról. A zacskó sosem áll jól a kezében, ezért állandóan igazgatja folyamatos papírzörgést indukálva. Korán reggel ettől feláll a vezérszőr a többi utas hátán…
Az alvós:
Elindul a vonat, kényelembe helyezi magát, a szem lecsuk és már szunyál is. Több fajtája van: a bólogatós, majdnem leesik percenként szerencsétlen feje (ezen somolyog a többi utas), a tátott szájú szemfelakadós, némelyiknek kissé szivárog a nyál is a szája szélén (ha ránézel, vonyítva röhögsz, ezért inkább nem is nézel rá… J) illetve a horkolós, keményebb változata a horkantgatós. Nincs velük baj, kedvelem őket…
A messengerező:
szerelmi életét ezen bonyolítja. Ennek eredményeképpen a full jelzőhangerőre állított telefon 15 másodpercenként csippan ha válaszol a kedvese. Füldugóval talán elviselhető…
A hangoskodó: „Janíííí gyertekmááááideee van itt egy szabad négyes hely, tudunk beszéééniiii” A végállomásig nyomja teli torokból, mindegy, hogy reggel öt vagy délután kettő van… Komoly türelem kell az elviseléséhez…
A hőhullámos:
feltépi a vagonajtót, még a táskája a nyakában van, de már szaggatja le az ablakot, ahol le akar ülni. Természetesen ugyanez fennáll plusz 10 fok alatt is és nem számít, hogy a menetszél a mögötte levő talán fázósabb utasokra viszi a hideget…
Szerző
Friss
- Pénteken ismét bombariadó volt több iskolában is
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán, csakúgy mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’