Sport
Max Verstappen először nyert a Hungaroringen
Max Verstappen a tizedik helyről rajtolva úgy győzött, hogy riválisainak szinte esélyük sem volt arra, hogy megnehezítsék a dolgát.
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte meg a 37. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen. A 24 éves vb-címvédő ezzel tovább növelte előnyét az összetettben.
A holland pilóta pályafutása 28. futamgyőzelmét aratta, ezzel a háromszoros világbajnok brit Jackie Stewartot megelőzve immár egyedül áll az örökranglista nyolcadik helyén
A futam borús időben, hideg aszfalton és nagy szélben kezdődött: utóbbival kapcsolatban a verseny előtt nyilatkozó csapatfőnökök mindegyike hangsúlyozta, az idei autóknak kifejezetten előnytelen, ha nincs szélcsend, így senki nem számított könnyű futamra.
Toto Wolff, a pole pozíciót a tavalyi Szaúdi Nagydíj óta először megszerző Mercedes csapatfőnöke elmondta, az idei évben eddig szenvedtek az edzéseken, így ezúttal nyomás nélkül versenyezhetnek majd. A startra telt ház előtt került sor.
A rajtot az élmezőny jelentős többsége jól kapta el, Carlos Sainz Jr. (Ferrari) az első kanyarban megtámadta George Russellt, de nem tudta átvenni a vezetést. Harmadiknak Charles Leclerc sorolt be, miközben a hetedik pozícióból startoló Lewis Hamilton az első kör végén már ötödik volt.
A negyedik helyért nagy csata indult Lando Norris (McLaren) és Hamilton között, miközben megérkezett rájuk Verstappen is, aki a 10. körre már hatodik volt úgy. Két körrel később Norrist mindkét világbajnok megelőzte.
Az élen Russell 2.3 másodperces előnyre tett szert Sainzcal szemben, ez azonban rohamosan csökkenni kezdett, amikor a brit versenyző Mercedesén „fogyni kezdtek” a lágy gumik. Russell a 17. körben a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig Sainz is új gumikat kapott, de az ő cseréje lassúra sikerült a Ferrari stábjának. Közben Verstappen is a boxban járt, majd következett Hamilton, valamint a 22. körben Leclerc. Utóbbi a kerékcseréjét követően Russell mögé, de Sainz elé tért vissza a pályára, negyedikként pedig már Verstappen száguldott, megelőzve Hamiltont.
A 27. körre a szemmel láthatóan gyorsabb Leclerc ledolgozta hátrányát az élen haladó brittel szemben
Egy körrel később a monacói előzéssel is megpróbálkozott, ezt azonban Russell még visszaverte. A 30. körben ugyanez volt a forgatókönyv, ekkor viszont a célegyenes végén az olasz istálló monacói pilótája nagyon rövidet fékezett, és elment brit riválisa mellett.
Russell aztán Sainzcal szemben volt kénytelen védeni a második helyét, majd a 39. körben behívták a boxba újabb kerékcserére, ugyanekkor az élről kiállva Leclerc is friss abroncsokat kapott. Az időközben ugyancsak kerékcserén járt Verstappen mindkettejüket megelőzte, ugyanis a brit és a monacói is mögé tért vissza a pályára. A holland címvédő aztán hibázott az utolsó előtti kanyarban, megpördült, és Leclerc lehagyta, Russell pedig üldözni kezdte.
Az élen közben Sainz száguldott, őt négy másodperc lemaradással követte Hamilton. A brit sztár gyorsabb volt a spanyolnál, és várható volt, hogy támadni tudja majd, miközben Verstappen újfent utolérte és megelőzte Leclerc-t a harmadik helyért.
A 47. körben Sainzot kerékcserére hívta a Ferrari, melynek szerelői ismét lassan dolgoztak, így a spanyol csak ötödiknek tért vissza a pályára. Az élre Hamilton került, mögötte a nála egyértelműen gyorsabb Verstappen száguldott, míg a harmadik helyért Russell harcolt Leclerc-rel. Az 52. körben Hamiltont hívták be a boxba kerékcserére, így Verstappen átvette a vezetést, aztán a kemény keverékű gumikkal nagyon szenvedő Leclerc autójára a Ferrari lágy abroncsokat rakott, de így a monacói visszacsúszott a mezőnyben.
Tizenöt körrel a leintés előtt Verstappen, Russell, Sainz volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, aztán Hamilton, Pérez és Leclerc következett. Hamilton a lágy gumikkal a mezőny leggyorsabbja volt, így esélye nyílt a második pozíció megszerzéséért küzdeni, miközben Verstappen sikerét semmi nem veszélyeztette.
Hamilton hamarosan megelőzte Sainzot, majd öt körrel a futam vége előtt feljött másodiknak, így a Mercedes istálló sorozatban másodszor ünnepelhetett kettős dobogót.
A díjakat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke adta át a dobogósoknak.
A 2025-ös idény végéig az M4 Sport közvetíti az F1-es futamokat
Aláírták a televíziós közvetítési jogokra vonatkozó szerződést, melynek értelmében a 2025-ös idény végéig kizárólag a közmédia közvetíti Magyarországon a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság, valamint a betétprogramok versenyhétvégéit – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája közleményben az MTI-t.
A megállapodásról Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója számolt be a vasárnapi F1-es Magyar Nagydíj előtt a Hungaroringen.
“A Forma-1 az egyik legértékesebb sportjog, nézettsége folyamatosan rekordokat dönt. Ezért nagy büszkeséggel jelentem be, hogy a következő három szezonban, 2025 végéig is a magyar közmédia marad a sorozat kizárólagos otthona. Külön öröm, hogy ezt a bejelentést a Hungaroringen, a Magyar Nagydíj előtt tehetem meg, ami hagyományosan a szezon legnézettebb futama hazánkban” – fogalmazott Papp Dániel a közlemény szerint, és hozzátette: “az újabb szerződéskötés hatalmas siker a közmédia számára, és egyúttal biztosítja a nézőket, hogy a korábbi években megszokott magas szintű minőségben élvezhetik a sorozat közvetítéseit”.
Az M4 Sport hét éve, a csatorna indulása óta közvetíti az F1-es viadalokat, melyeknek nézőszáma a televíziós piacon szinte egyedülálló módon tavaly és idén is növekedett. A versenyeket 2022-ben átlagosan több mint félmillió magyar néző követte az M4 Sporton.
“Évről évre látjuk, hogy a Forma-1 jogtulajdonosa folyamatosan alakít a sorozaton, ezzel növeli a márka népszerűségét. A szabályváltozások és a sprintfutamok bevezetése is működik, folyamatosan nő az F1 nézettsége. Ezzel párhuzamosan mi is a nézői élmény fejlesztésén dolgozunk az M4 Sport csatornánál. Ebben a szezonban újra ott vannak kollégáink az európai futamokon, így exkluzív interjúkkal tudunk szolgálni a rajongóknak közvetlenül a futamok előtt és után. Ráadásul, az M4 Sport+ elindításának az autósport szurkolói is örülhettek, hiszen így a betétfutamok – például az ifj. Tóth Lászlót is foglalkoztató F3-as versenyek – jóval nagyobb arányban kerülnek élőben a képernyőnkre. Sőt, ettől az évtől már a pilótaparádékat is megmutatjuk a versenyek előtt, amivel tovább bővült a kínálatunk” – mondta a közlemény szerint Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója.
A 2025 végéig érvényes közvetítési szerződés értelmében az F1-es versenyhétvégék szabadedzéseit, időmérőit, sprintfutamait és nagydíjait is élőben közvetítheti az M4 Sport.
Magyar Nagydíj, Hungaroring (70 kör, 306,63 km):
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:39:35.912 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 7.834 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 12.337 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 14.579 mp h.
5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 15.688 mp h.
6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 16.047 mp h.
7. Lando Norris (brit, McLaren) 1:08.300 perc h.
8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1 kör h.
9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1 kör h.
10. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 1 kör h.
11. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1 kör h.
12. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 1 kör h.
13. Csou Kuang-jü (kínai, Alfa Romeo) 1 kör h.
14. Mick Schumacher (német, Haas) 1 kör h.
15. Daniel Ricciardo (brit, McLaren) 1 kör h.
16. Kevin Magnussen (dán, Haas) 1 kör h.
17. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 1 kör h.
18. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 1 kör h.
19. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 2 kör h.
Leggyorsabb kör: 1:21.386 perc (Hamilton, 57. kör)
A vb-pontversenyek állása 13 futam után (még 9 van hátra)
Versenyzők:
1. Verstappen 258 pont
2. Leclerc 178
3. Pérez 173
4. Sainz Jr. 156
5. Russell 158
6. Hamilton 146
A világbajnoki idény augusztus utolsó hétvégéjén, Belgiumban folytatódik.
(MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
Pingback: Verstappen: jókor jó gumikat választottunk | Városi Kurír