Kerítésen innen
Még az idén 450 forintos euróra készül Magyarország
A Pulzus Kutató legfrissebb felmérése szerint a magyarok 43 százaléka várja azt, hogy az euró/forint árfolyam az idei év végére a 450-es szintet is átlépi.
A magyar lakosság ismét rendkívül pesszimista a forint árfolyamával kapcsolatban. A Pulzus Kutató legfrissebb felmérése szerint a magyarok 43 százaléka várja azt, hogy az euró/forint árfolyam az idei év végére a 450-es szintet is átlépi most, hogy nemrég a 400-as lélektani határon átlépett a kurzus.
További 22 százalék szerint ha nem is lesz meg a 450-es keresztárfolyam, de a mostani szintről tovább gyengül majd a forint
A lakosság csaknem negyede nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi szinten marad a magyar fizetőeszköz, és mindössze 11 százalék gondolja, hogy erősödni fog kisebb vagy nagyobb mértékben.
Az elemzők általában kevésbé borúlátóak, mint az átlagemberek, Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője például alig két héttel ezelőtt még arról nyilatkozott, hogy a 400 forintos euróárfolyam olyan lélektani határ, amely fölötti szinttel a CIB tartósan nem számol. A bank szakértője szerint az Európai Unióval a helyreállítási alapból érkező pénzzel kapcsolatban ősszel meg fognak állapodni, ami pozitív hatással lesz a forintra és a gazdaságra is. Az MNB-nek is vannak olyan eszközei, amelyekkel a tartós leértékelődést meg tudja akadályozni. A CIB szerint 365-385 forint közötti euró/forint árfolyammal érdemes kalkulálni az év folyamán.
A magyarok pesszimisták a forinttal kapcsolatban
Ez korábban is így volt, a lakosság megérzései azonban a legutóbbi Pulzus felmérésben pontosabbnak bizonyultak. Tavaly decemberben a megkérdezettek 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az idei első félévben töri majd át az euró-forint árfolyam a 400-as szintet, a legnagyobb arányban ezt várta a lakosság, és a prognózis bejött, hiszen az idén júniusban ez be is következett. A lakosság összesen 86 százaléka számított akkor arra, hogy legkésőbb 2022 végéig 400 forintos euróárfolyammal találkozik majd a piacokon.
Bár a kormány és a jegybank halogatná, a lakosság nagyon várja már az euró bevezetését is egy korábbi felmérés szerint. Érdekes módon a férfiak viszont, hiába optimistábbak a forint jövőjét illetően, jobban szeretnének az uniós közös pénzzel fizetni, mint a nők.
A fiatal többsége egyre erősebb eurót vár
A korosztályos bontás is hasonló maradt a tavaly decemberihez. A 39 év alattiak a legpesszimistábbak és a 60 év fölöttiek a legoptimistábbak a forint jövőjével kapcsolatban.
Teljes cikk a Napi.hu-n!
Orbán Viktor: Meghosszabbítjuk az árstopokat! A benzin marad 480
Friss híreink
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
Szerző
Friss
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?