Connect with us

Koronavírus

Megalakult a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport – újabb 13 cégnél „vendégeskednek”

behívó oltásra
Megosztás

A koronavírus-járvány terjedésének megelőzésére tett kormányzati intézkedések keretében március 13-án megalakult a Létfontosságú Magyar Vállalatok Biztonságáért Felelős Akciócsoport, amelynek vezetője Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

A mai naptól a létfontosságú vállalatok száma 71-ről 84-re emelkedik,

ahol a Honvédség besegít. A szempont az ellátás biztonsága volt az első. Olyan cégekhez mentek ki most, akik vagy az oxigénellátás biztosításában vagy élelmiszergyártásban vesznek részt.

Ezt ne úgy képzeljük el, hogy fegyveres őrök állnak a pénztáraknál

– mondta el Ruszin Romulusz dandártábornok. A vállalatok száma, ahol a Honvédség besegít, folyamatosan változik – erről mindig be fognak számolni.

A friss „LMVBFA” bevetésen

Az akciócsoport haladéktalanul megkezdte feladatát, melynek eredményeképpen március 19-én 71, az ország folyamatos működéséhez elengedhetetlen, létfontosságú vállalatnál kezdték el a munkát a Honvédelmi Irányító Törzsek.

Ezen lista március 25-étől a további 13 vállalattal bővül, a biztonságos élelmiszer ellátás és a lélegeztetőgépekhez szükséges oxigénellátás biztosítása érdekében:

  • Magyar Telekom Távközlési Nyrt.
  • TESCO-Global Áruházak Zrt.
  • CBA Kereskedelmi Kft.
  • SPAR Magyarország Kft.
  • COOP Gazdasági csoport/CO-OP Hungary Nagykereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
  • Egis Gyógyszergyár Zrt.
  • Sanofi-Aventis Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
  • Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.
  • TEVA Gyógyszergyár Zrt.
  • BUS-OXY Egészségügyi Gázforgalmazó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
  • Messer Hungarogáz Ipari Gázgyártó és Forgalmazó Kft.
  • LINDE GÁZ Magyarország Zrt.
  • SIAD Hungary Gázokat Forgalmazó és Termelő Kft.

Forrás

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük