Connect with us

Kerítésen innen

Megérkezett Budapestre a Tudásmenet, ezernél is többen tüntettek a Kölcsey Gimnázium előtt

Megosztás

A résztvevők Miskolctól Budapestig – összesen 180 kilométert – gyalogoltak, hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira. A Kölcsey Gimnázium előtt ezernél is több ember várta őket szombat délután, ahol pedagógusok és diákok mondtak beszédeket.

Megosztás

Szombaton tüntetéssel ért véget a hatnapos „Tudásmenet az oktatásért!” nevű akció. A résztvevők Miskolctól Budapestig – összesen 180 kilométert – gyalogoltak, hogy felhívják a figyelmet az oktatás problémáira. A Kölcsey Gimnázium előtt ezernél is több ember várta őket szombat délután, ahol pedagógusok és diákok mondtak beszédeket.

Azt ígérik, folytatják az akciókat, január 31-én pedig ismét országos ülősztrájk lesz

A menet a miskolci Herman Ottó Gimnáziumtól indult, és átlagosan 30 kilométerből állt egy napi szakasz.

„Azzal, hogy az ember kilép a komfortzónájából, azt is sugározzuk, hogy áldozat nélkül nincs eredmény”

– fogalmazott Szűcs Tamás, a PDSZ tagja a Telexnek.

Ő volt az egyik, aki a teljes távot teljesített. Rajta kívül még négy embernek sikerült ez, mások jellemzően egy-egy napra, vagy rövidebb szakaszra csatlakoztak be.

Az utolsó szakasz szombat reggel Gödöllőről indult, és a résztvevők délelőtt fél tizenkettőkor lépték át Budapesten határát Cinkotánál, ahol hatalmas tapssal fogadták őket. Innen már népes tábor kísérte a menetelőket az Örs Vezér terére, ahol több százan csatlakoztak be.

A Puskás Ferenc Stadiont is érintve a Kölcsey Ferenc Gimnáziumhoz vonult a tömeg, ahol tüntetéssel ért véget a hatnapos Tudásmenet. „Nincs tanár, nincs jövő” – skandálták a Kerepesi úton. Sok autós dudálással fejezi ki a szolidaritását, de olyan is volt, aki kiszállt és megtapsolta a menetet.

„Ha semmi nem fog változni az oktatásban, csak megvalósul az a sok kis összefogás, amivel fogadtak minket a településeken, már megérte”

– mondta a Telex tudósítójának Totyik Tamás, a PSZ alelnöke a séta közben.

Ő is teljesítette a 180 kilométeres távot. Mint fogalmazott, rengeteg szeretetet kaptak útközben, és számára abszolút pozitív élmény volt ez a hat nap.

Tudásmenet

Délután 16 óra után a Hősök terét is elhagyta a menet, és alig negyed óra múlva ért a Tudásmenet végállomására, a Kölcsey Ferenc Gimnázium elé, ahol Coolio Gangsta’s Paradise című számával fogadták őket.

Az iskola előtt lejátszották Pintér Sándor decemberi beszédét

Az oktatásügyi konzultáción többek közt arról beszélt az oktatásért is felelős belügyminiszter, hogy nem ért az oktatáshoz. A tömeg többször is kifütyülte a beszédet. „Szégyelld magad, Pintér!” – skandálták.

Tudásmenet

Totyik Tamás reméli, hogy a Tudásmenet után nem kell húsz évet várni arra, hogy szabad, független, gyermekbarát oktatás legyen Magyarországon, mint Gandhinak kellett a szabad India megszületéséig. A PSZ alelnöke arról beszélt a tüntetésen, bízik benne, hogy a félelem falán ütött egy kis rést a Tudásmenet.

„Bejelentkeztünk 2023-ra is. Amit 2022 nem oldott meg, azt idén megoldjuk. Készüljetek, mert folytatjuk”

– mondta Gosztonyi Gábor, a PSZ másik alelnöke.

Rábai János, a Karinthy Gimázium elbocsátott pedagógusa arról beszélt, hogy Pintér Sándor lassan rendőrállamot hoz létre a rendőrállamban, és ezt úgy fogják hívni, hogy magyar iskolák. Szerinte az Orbán-rendszer szép lassan börtönné alakítja az iskolákat, ahonnan már nem lesz szabadulás.

„El a kezeket a tanárainktól, el a kezekkel a diákjainktól.”

Simkó Edit
Simkó Edit pedagógus. Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

A héten felmondott budapesti tanár, Simkó Edit arról beszélt, hogy szerinte az oktatás és a kormány „abuziv kapcsolatban van”.

„Ha hagyjuk, akkor rögzül ez az állapot. (…) A mindenkori magyar állam felelős azért, hogy a gyerekek minőségi oktatást kapjanak, az oktatás nemzeti ügy”

– mondta.

Hétfőtől huszonkilencen tagadják meg a munkát egy szentgotthárdi iskolában

Teljességgel alkalmatlan és rendkívül veszélyes – véleményezte a PDSZ a Pintér-ötletet

Forrás: Telex.hu

Szerző