Connect with us

Kerítésen innen

„Tanító?-Itt leszek? Óvónő?-Itt leszek! Szülő?-Itt leszek? -Tanár? -Itt leszek!” – A Grund-dal 2023 Magyarországán

Megosztás

Ritka pillanat, amikor azt hallani a dobogón álló tanártól: „Legyetek engedetlenek!” Tanteremben talán nem is fordul elő. Itt, a Kölcsey Gimnázium előtt, most igen. 180 km után megérkezik a Tudásmenet. Tömeg várja őket, diákok, szülők, tanító-kollégák.

Megosztás

Ritka pillanat, amikor azt hallani a dobogón álló tanártól: „Legyetek engedetlenek!” Tanteremben talán nem is fordul elő. Itt, a Kölcsey Gimnázium előtt, most igen. 180 km után megérkezik a Tudásmenet. Tömeg várja őket, diákok, szülők, tanító-kollégák.

Vagy „csak” állampolgárok

Az egyik várakozó kezében nagy kartontábla:

„Nem vagyok diák,/ nem vagyok tanár,/ De veletek vagyok,/ Nektek ez kijár!”

Elől a menetet vezető ötök, mindkét szakszervezetből. A PDSZ-es Szűcs Tamás (60 éves történelemtanár, havi 270.000-et visz haza, de nem pusztán a pénzért: a tudásért menetel) már sántikál, töri a lábát a bakancs. Ölelések fogadják őket. Miskolcról jöttek, vidéki iskolát kötve össze budapestivel. Települések sorában találkoztak pedagógusokkal és szülőkkel. A törvényes sztrájkot ellehetetlenítő Orbán, de Pintér is azt mondta: nincs más választásuk, aki „törvénytelenül” tiltakozva, megtagadja a munkát, azt a munkaadónak el kell bocsátania.

Többezren vettek részt a polgári engedetlenségben

14-et rúgtak ki. A beszédek közben végig azon gondolkodom, hogy szemelték ki épp ezt a 14-et. Van, ahol a hangadó szervezőket, van, ahol nem őket. Nem is azokat, akik a legtöbb órát „mulasztották el”. Az első vidéki áldozatot egy pécsi középiskolából úgy választották ki, hogy az iskolájából rajta kívül is jónéhányan engedetlenkedtek. Itt van ő is (úgy mutatkozik be: a 10./B osztályfőnöke): szolidaritása jeléül elkísérte a főnöke, az igazgatóhelyettes is.

A hős kormányférfiúk ahhoz -szerencsére!- gyávák voltak, hogy többezer engedetlenkedő tanárt rúgjanak ki. Tudták: akkor összeroppanna az oktatás, még a lojális igazgatók is tiltakoznának.

Régen a lázadó csapatok katonáit se végeztették ki mind a tábornokok: akkor ki szolgált volna nekik tovább?

Inkább tizedeltek

És a mostani tábornokok?

  • Sorsot húztak?
  • Valamilyen statisztikai mintavételt követtek?
  • Bekötött szemmel rámutattak a hosszú névsorból 14-re?

Talán épp az a cél, hogy a hatalom kiszámíthatatlan legyen. Hogy mindenki féljen: akár rá is kerülhetne a sor. A színpadról az egyik kirúgott -a tizennegyedik- József Attilát költötte át.

„Altató” helyett „Ébresztő”. „Lábáról emeli fejét,/ ébred a bogár, a darázs/ …Ébred a széken a kabát,/ ébredezik a szakadás/ … Látod, felébred anyuka!”

Ébresztőt hirdet a tiltakozásul már felmondott Simkó Edit is. Azt mondja,

nem akar „Godot-ra vár”megye jobbágya lenni, államférfinak és -nőnek méltatlan „fajankóknak és fajankáknak” gazsulálni.

A végén persze a Pál utcai fiúkból a dal, a „Legyen szabad a Grund

De az eleje most másképp. Az eredetiben Boka végigkérdezi a fiúkat, megküzdenek-e a Grundért.

„-Csónakos? -Itt leszek! – Barabás? -Itt leszek! -Nemecsek? -Itt leszek!”,

és így tovább. Most ezt halljuk a színpadról, folytatást ígérve:

„-Tanító? -Itt leszek? -Óvónő? -Itt leszek! -Szülő? -Itt leszek? -Tanár? -Itt leszek! -Matek szak? -Itt leszek? -Fizika? -Itt leszek! -Történelem? -Itt leszek! -Angol? -Itt leszek…”

Legyenek. Legyünk. Vagy mégis jön az Altató, és mégis hasad tovább.

Szerző