Connect with us

Kerítésen innen

Meghalt Gyenesei István

Meghalt Donáth László - Legyen könnyű neki a föld!
Megosztás

Gyenesei István évek óta rákbetegséggel küzdött, az egyik karját amputálni is kellett, tavaly ősszel pedig arról számolt be lapunknak, hogy a betegsége kiújult.

Elment a politikus

Életének 76. évében, csütörtökön este elhunyt a Somogyért Egyesület elnöke, korábbi megyei elnök, országgyűlési és kaposvári önkormányzati képviselő, önkormányzati miniszter – értesült a Népszava szomorú hírről, amit később a család is megerősített a Kaposvár Mostnak.

Gyenesei István 1948-ban született Kaposváron. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát agrárközgazdász szakon. 1982-ben doktorált, majd 1991-1993 közt politikát hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

Életút

A rendszerváltás előtt, 1975-1989 közt tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP), majd 1990-ben független jelöltként indult az országgyűlési választásokon. 1994-ben megalapította a Somogyért Egyesületet, amely a 2006-os választásokon párttá alakult Somogyért Szövetség néven. Az egyetlen jelölt Gyenesei István volt, aki végül egyéni mandátumot szerzett. 2008-ban aztán az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc önkormányzati miniszternek jelölte. Posztját közel egy évig töltötte be. A 2010-es választásokon ismét megmérettette magát a Somogyért Szövetség képviseletében, de alulmaradt fideszes riválisával szemben.

A betegség!

A politikus élete hirtelen vett fordulatot, amikor tavaly májusban kiderült, hogy egy nagyon ritka, rosszindulatú daganat alakult ki a könyökhajlatában, ezért amputálni kellett a jobb karját. Az orvosaival és a családjával történt konzultáció után hozta meg a döntést a műtétről: mint ahogyan akkor a közösségi oldalán jelezte, egy kézzel is lehet teljes életet élni, főleg, ha ez az életben maradás feltétele.

Januárban aztán a Blikknek mondta el Gyenesei, hogy kiújult a betegsége. Ennek ellenére a nyilatkozatából optimizmus áradt.

„A körülményekhez képest, köszönöm, jól vagyok. Erőt gyűjtök”

– fogalmazott akkor.

Legyen könnyű neki a föld!

Ezeket olvasta már!

gyenesei István

Szerző