Sport
Megműtötték a háromszoros magyar olimpiai bajnokot – A Los Angeles-i olimpia még messze van
A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronra hosszú rehabilitációs folyamat vár múlt heti műtétjét követően, ugyanakkor egy-két évet még mindenképpen szeretne vívni, méghozzá a legmagasabb szinten.
Túl a műtéten
A párizsi játékokon a csapattal ezüstérmes kardozó az M1 aktuális csatornának csütörtökön elárulta, hogy már nyolc éve küzdött sarok- és Achilles-problémájával, mely a francia fővárosban is – elsősorban az asszók között – hátráltatta. Az operációt múlt kedden végezték el a Budai Egészségközpontban, jelenleg pedig otthon, fekvőgipszben lábadozik.
„A fájdalom elmúlt, az orvosok azt mondják, a sebem szépen gyógyul, úgyhogy minden a terveknek megfelelően halad eddig – mondta a 34 éves sportoló, hozzátéve, hogy a gipszet jövő héten veszik le, azt követően pedig hat hétig egy rögzítő lesz a lábán, amit a gyógytornák és kezelések idejére vesznek csak le. – Utána, amikor az lekerül, ugyan mankóval, de lehet már közlekedni és kicsit jobban terhelni. Ez egy hosszú folyamat, azt mondják, hogy öt-hat hónap lesz, mire teljes értékű leszek és a páston is fogok tudni mozogni.”
Az olimpiai bajnok elmondása szerint a legfontosabb, hogy türelmes legyen a következő időszakban, de most van ideje, igazából nincs hova sietnie és egy projektként fogja fel ez a helyzetet.
„Kíváncsi vagyok, milyen hosszú lesz és mennyire lesz megterhelő. Megerőltető innen visszakapaszkodni, mert az a célom, hogy megint az élbolyba tartozzak a visszatérésem után, ami biztosan nagyon nehéz feladat lesz – hangsúlyozta Szilágyi, megjegyezve, hogy nemcsak a felépülés alatt, hanem azt követően is türelmesnek kell lennie, mert nem fog tudni rögtön legyőzni mindenkit az első edzések után. – Szeretnék még egy-két évet vívni, szeretnék a csapatra koncentrálni, szeretném azt, hogy a következő generációnak úgy adjuk át a stafétát, hogy ők is a legmagasabb szinten tudjanak teljesíteni.”
A Los Angeles-i olimpia még nagyon messze van
Egyelőre nem gondolkodok rajta. Ha az LA2028-as logóra gondolok, akkor nem látom magam ott sportolóként. Megjöhet még az érzés, és lehet, hogy nem látom ott magam, sportolóként, de soha nem mondd, hogy soha! Lehet, hogy nagyon éhes leszek és megjön majd az étvágyam, ha elkezdek újra versenyezni, és közeledünk hozzá
– jegyezte meg London, Rió és Tokió egyéni bajnoka.
„Az is benne van, hogy tényleg egy-két év lesz. Benne van az is, hogy nem sikerül a visszatérés, bár erre nem szívesen gondolok, és benne van az is, hogy igen, megjön a kedvem, jönnek az eredmények, és Los Angelesig folytatom”
– idézte a Blikk a sportolót.
Szerző
Friss
- Holtan találták az eltűnt férfit – Legyen könnyű neki a föld!
- Magyar György: nem kell félni, nem leszünk bevándorlóország, hiszen még az ukránok is odébb állnak
- Arne Slot a Liverpool vezetőedzője gólokat vár ma este Szoboszlaitól az AC Milán ellen
- Nem szívhatja, ha megszívja -Szigorításra készül az Európai Bizottság
- Hivatalos kormány-döntés nincs, csak hivatalos tagadás, de ettől csak jobban aggódnak a helyhatóságok
- Erre bazírozhatott Orbán? Egészségügyi és állatjóléti biztosnak jelölték az EU-ban Várhelyi Olivért
- Frissítve! Magyar Péter Orbán Balázsnak: tali csütörtökön 17.00 órakor a Rómain. Nem kell félni, nem fog fájni!
- Vége az „özönvíznek”, egyelőre – Orvosmeteorológiai előjelzés
- Szülők figyelmébe: hatásos és biztonságos a gyerekek fertőző májgyulladás elleni oltása
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf estére belefáradt a számháborújába és bepöccenve vagdalkozott egyet