Kultúra
Megnyugodhatunk (egyelőre?) – Jövő héten megválasztják Benedek Miklós utódát a Nemzet Színészei

Az utóbbi hetekben nyugtalanító pletykák szállingóztak arról, miért nem választhattak még új tagot maguk közé a Nemzet Színészei. Az első magyarázat szerit azért, mert Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója lábát törte és nem tudja „jelenlétével emelni az esemény fényét”. A sokkal nyugtalanítóbb pletyka szerit a kormányzat átszervezésre, központosításra készül és beolvasztaná az elismerést a Nemzet Művészei, az MMA állattal működtetett díjba. Egyelőre megnyugodhatunk, a jövő hét meghozza az új Nemzet Színészét.

A szabályokról
Benedek Miklós halála óta 11-re csökkent a Nemzet Színészeinek örökösen 12 főből álló csapata. Mint ismert, az elhunyt tag temetése után szokták megválasztani az új Nemzet Színészét, ám a döntés Vidnyánszky Attila direktor sérülése miatt már több mint egy hónapja csúszik. A cím nemcsak erkölcsi elismerés, hiszen havi járadékot is kapnak a művészek, ami nettó 630 ezer forint: ettől egy hónapban már elesett a leendő tag.
A címet nem könnyű megszerezni, ugyanis komoly kritériumoknak kell megfelelni: csak az lehet tag, aki fő- vagy epizódszerepekben kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a 62. életévét betöltötte, illetve 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a budapesti Nemzeti Színház színpadán töltött.
Bár nem írja elő szabály, az a megszokott, hogy hölgy helyére hölgyet, férfi helyére férfit választ a tagság, ezért arra lehet következtetni, hogy Benedek Miklós helyére férfi kerül majd. Erre nem is kell már sokáig várni, ugyanis egy tag elárulta, mikor voksolnak az új személyről-Blikk.
Jordán Tamás megmondta a tutit
A jövő héten gyűlünk össze a Nemzeti Színház igazgatói irodájában, hogy megválasszuk, ki legyen Miklós után a 12. tagunk, aki a Nemzet Színésze címet viselheti. Nagyon komolyan vesszük ezt a szavazást, előtte nem is beszélünk erről a témáról, csakis ott, helyben. Kicsit a pápaválasztáshoz tudnám hasonlítani, amikor a Sixtus-kápolnából felszáll a fehér füst. Merthogy addig ki nem jövünk a helyiségből, amíg egyhangú döntés nem születik
–mondta Jordán Tamás a story.hu-nak.
Friss
- Jánosi Orbánról: elképesztő… ez a mindennapi hajlam a rosszra, a hazugságokra
- Széttépte Fidesz-pártkönyvét Beke Mihály András diplomata: „mára a hallgatás is hazugság”
- 4 csillagjegy-tulajdonság, ami sikeressé tesz – Az enyém teli találat, hát a tiéd?
- Az Orbán-Tiborcz házaspár megsétáltatta a pasast, aki a mini-Dubaj arab befektetője lett volna
- Farkasházy: az intenzíven jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, minthogy Puzsér milyen hazugságokat terjeszt rólam
- Ha most kinéz az ablakon, aligha hiszi el, hogy nyakunkon az újabb hőségriadó
- Ezt készletezd otthon, hogy ne kerülj rögtön bajba, ha kitörne egy háború
- Majka, Dés László, Presser Gábor, Spiró György több, mint 150 művésztársával petícióban tiltakozik a Kneecap fellépése ellen
- Mit árul el rólad a szemüveged, amit nyáron viselsz?
- Egy hét és érvényben a Rogán-döntés a titkosszolgák fegyver-arzenáljáról