Koronavírus
Mégsem lélegezhetünk fel?
A magyar politikai közbeszédben már évek óta amolyan populista „mértékegység” a lélegeztetőgép, de rémálmunkban sem gondoltuk volna, hogy egyszer valóság lesz ezen eszközök számbavétele.
Fellélegezhettünk volna a remek bejelentés után
Orbán Viktor miniszterelnök péntek esti, íróasztal mögül tett bejelentései között szerepelt, hogy 2-2 ezer lélegeztetőgép és altató gép van az országban.
„Vagyis sok tízezer megbetegedés esetén is elegendő az ellátás – közölte a kormányfő, hozzátéve, hogy újabb gépek beszerzéséről is intézkedtek.”
Fellélegezhettünk volna a remek bejelentés után.
Kedd este azonban doktor Kunetz Zsombor a facebookra feltett egy hitelesnek tűnő levelet, amelyben március 17-én Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere arról érdeklődik minden fogorvostól, hogy hány lélegeztetőgép és hány altatógép van a birtokukban, valamint, hogy hány használható és hány nem használható.
Ha ezt valóban csak most mérik fel a fogorvosoknál, akkor van rá remény, hogy az Orbán által bejelentett 2000-nél több ilyen eszközt lehet csatasorba állítani.
Számoljunk csak, Magyarországon kevesebb, mint tízmillióan vagyunk
Ez lehetne a jó hír, az már kevésbé, hogy a teljes lezárásra készülő több, mint 8 millió lakossal rendelkező New Yorkban a szakemberek nem tartják elegendőnek a rendelkezésre álló 5000 lélegeztetőgépet.
Számoljunk csak, Magyarországon kevesebb, mint tízmillióan vagyunk. Ezek szerint a 2000 lélegeztetőgép aggasztóan kevés.
Populista számítás szerint több ezer ilyen eszköz ára be lett építve az egyébként semmire sem jó Puskás Arénába, amely a labdarúgó Eb elhalasztása miatt további egy éven keresztül árván várja a játékosokat és a közönséget egyaránt.
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő